//Kóbormacska// befejezett

//25 JongIn osztálya//

JongIn szemszöge

Nagy nap ez a mai. Valami hatalmas durranásra készülök. Olyannyira hatalmasra, hogy szinte én sem hiszem el.
Ezen gondolatok társaságában kapaszkodok a buszon, mivel mindenki úgy gondolja, hogy egy ilyen kigyúrt állatnak mint én, válltáskával a karján sem kell ülőhelyet adni. Semmi gond. Ami nem öl meg az megerő~
- Jaj! Sajnálom! - kértem bocsánatot a körülöttem ülő és álló személyektől, amikor a jármű kanyarodásakor kibillentem egyensúlyomból. Ha az egész napom úgy fog borulni, mint én most, akkor az életem garantáltan tönkre fog menni.
Megáll a busz a művészeti suli előtt, én pedig hálát adok az istennek, hogy végre, valahára megérkeztem a munkahelyemre.
A buszról rajtam kívül leszállt még pár diák, akik valószínűleg nem a táncra szakosodtak, mivel nekem egyik sem ismerős.
Az intézmény kapujától a főbejárat felé vettem az irányt, ami a jó időnek köszönhetően tárva nyitva volt, így a diákok akadálymentesen ömölhetnek rajta be, vagy ki.
- Jó reggelt Mr Kim! - üdvözölt az első diákom.
- Neked is Vernon! - Vernon az a fiú, akivel nincs bajom. De az arca... Na az irigylésre méltó.
A gyors üdvözlés után már sietett is a haverokhoz, hogy egy-egy "felnőttes" kézfogásban részesítse őket. Nem tudom, miért lett olyan nagy divat ez a kézfogás a fiataloknál. Végülis nekem mindegy. Egyáltalán nem zavar.
A tizenhetes számú táncterem felé haladva, a folyosókon át minden zárt ajtó mögül hallani valamilyen zajt. Szexof...akarom mondani, szaxofon, a Vörös Bársony, vagyis Red Velvet lánykórus acapellája, lábdobogás. Ez mind, mind a vészesen közelgő évzáró vizsga jele. A diákok nagyon komolyan veszik ezt az egyébként egyszerű felmérést. Nem is értem miért "vizsga" a neve. Hiszen ez csak egy "mutasd meg mit tudsz" előadás.
Nem lényeg. Az a fontos, hogy a diákok készüljenek rá, hogy majd a későbbiekben se szarják le a fontos dolgokat. Ez egyfajta életlecke. Még ha ezt ők nem is tudják. A lényeg, hogy mi tudjuk.
És itt is vagyok. A fehér ajtó előtt amin egy két jegyű, arany színű szám volt: tizenhét. Ez egyúttal a csoport neve is. Minden csoport magának választ egy nevet. Mivel ennek a tizenhárom férfiúnak nem volt sok kreativitása, ezért ragadt rájuk az állandó tánctermük neve. Végülis eredeti, meg minden. Nekem nincs bajom vele.
De valami nem stimmel. Vagyis de. Minden reggel ez hallatszik ki a teremből. Valamelyik fiú mindig sikít. Az oka mindig más, csak a sikítás a rendszeres. Jobbnak látom berontani az ajtón és megpróbálnok rendet teremteni.
Ami a szemeim elé tárul: Dino a lábait Joshua vállaiba támasztva próbálja a fejét leszakítani.
- Hé! Hé, skacok! Ne szedjétek szét egymást! Légyszives! - ezek a srácok aranyat érnek...külsőre és tánctehetségre. Úgy mozognak tánc közben, mintha egy flancos szerkesztőprogrammal egymás mellé raknánk egy csomószor egy táncost. Teljesen egyként táncolnak. De ami a magatartásukat illeti... Na azon lehetne javítani.
Első lépés: ne nyírják ki egymást, minrenkire szükségünk van.
Második lépés: szedd mind a tizenhármójukat egy rakásba, aztán győzd túlkiabálni őket.
Az utóbbi felér öt lépéssel, szóval inkább felhagyok a stratégiám lépéseinek számolásával, helyette inkább őket számolom össze.
Kettő, négy, hat...nem...öt, hét...várj! Mi?
- Álljatok már meg egy pillanatra, az Isten szerelmére!
- Ó! Mr Kim megszegteva tíz parancsolatot! Nem szaban fölöslegesen Isten nevét a szánkra venni! Hát nem tudta? - szálguldott el Minghao előttem, a hátán egy potyautas Mingyuval, közben a mondatot ordibálta.
- Minghao...hol van Dél-Korea a kereszténységhez? Miért kéne nekem betartanom a tíz parancsolatot? És te hányszor szegted meg? Fogadjunk, kismilliószor! - várjunk csak...én most tényleg egy diákommal veszekedem a tíz parancsolatról? Tönkre tesznek. - Skacok! Hol van Vernon és Seunkwang?
- Biztos paráználkodnak a vécében, egyúttal megszegik a tíz parancsolatot. - jelent meg előttem ismét Minghao, de ezúttal lihegve megállt, közben ledobta Mingyut a hátáról.
- Mióta fogalmazol ilyen burkoltan...és már megint a tíz parancsolat?!?
- Tessék hagyni Mr Kim! Felelni fog a kereszténységből. - legyint Joshua.
- Akkor őket inkabb hagyjuk... És Woozi? - szinte mindig késik. Az a ritka ha nem.
- Biztos megint lekéste a buszt. - szólalt meg az eddig csendben figyelő Hoshi.
- Hát persze... - mosolyog magának Mingyu, közben a plafont nézegeti.
Nagyon sokszor piszkálja Mingyu Woozit. Szegény már sírt is egyszer, annyira szíven ütötte az egyik megszólás.
És ebben a pillanatban beestek Seunkwangék. Lihegtek, és le voltak izzadva...most komolyan..."paráználkodtak"?
- Hát ti? - tettem fel megfontoltan és kimérve a veszélyes kérdést.
- A diri majdnem rajtakapott minket hogy... - ne már! Tényleg...azt csinálták?!? - elszívtunk egy-egy szál...tudja... cigit. - suttogta el a végét Vernon.
Egy szikla esett le a szívemről...bár nem tudják milyen jó dolog is a...szeretkezés két fiú közt. Mert én igen. Haha... De ezt akkor sem a mosdóban kéne elintézni...ha nem is azt intézték, de akkor sem.
- Ti tudjátok. A ti egészségetek rovására megy. Ha megbuktok a vizsgán, mert nem bírtok majd végigtáncolni egy dalt, hanem majd' kiköpitek a tüdőtöket, majd talán megértitek ezt a sokadjára hallott hegyibeszédet. - paskoltam meg a vállukat, míg ők úgy tettek, mintha elgondolkodnának. El is gondolkodtak. Csak nem azon, amit én mondtam, hanem hogy hol kéne legközelebb, hogy ne bukjanak le. Jól ismerem őket.
- Mr Kim próbálta már? - hallom meg magam mögül valaki hagját, mikor a magnó felé indulok. Amikor megfordulok, tizenkettő tágra nyílt és érdeklődéstől csillogó szempárral találom magam szemben.
- Mikor annyi éves voltam, mint ti, - még a levegőt is visszatartották - anyám akkorát kevert volna le nekem, ha csak ránéztem volna egy dobozra, hogy még az unokám is megemlegeti. - bár Kyungsooval nem feltétlenül lesz gyerekünk, nem hogy unokánk, de ezt nekik nem kell tudniuk.
- Milyen unokáról beszél? - súgja valaki, majd egy hatalmas csattanás és Wonwoo a tarkóját fogja, közben a szemével villámokat szóró Junt méregeti.
Síri csönd az egész teremben. Pont ez kell az óra megkezdéséhez, mivel az óra Vernonék érkezésekor elkezdődött.
Már nyitom a számat, hozzá emelem a kezem, hogy mondanivalómhoz metakommunikációs vonásokat is fűzzek - ahogy az egy pedagógushoz illő - amikor is egy ziháló Woozi esik be az ajtón. Semmi köszönés, csak a faliórára tapasztja szemeit, kicsit össze is szűkíti - az amúgyis pici - szemeit, hogy kiélesedjen a kép.
- Francba! - dobbantott.
- Semmi baj Woozi! Még nem naplóztunk. De többször ne késs el! - küldtem felé egy bíztató mosolyt.
- Már megint Woozi? Egy fél napja rád várunk. - hecceli Mingyu. Komolyan nem értem, mit élvez benne.
- De hisz csak három percet késtem... - motyog az apró emberke.
- De a késés akkor is késés. - olyan él van a hangjában, hogy szinte még nekem is rosszul esik.
- Mingyu, hagyd békén! Ne piszkáld Woozit. Úgy viselkedsz mint egy óvodás. - nagyon nem foglalkozok vele, hogy mikkel vádolom. A lényeg, hogy abba hagyja. És ilyenkor már be is szokta fejezni. De most...
- Nem én sírom el magam azon percen... - utalt Woozi pillanatnyi állapotára.
- Ha annyira vártatok rám, akkor miért nem kezdjük az órát? Most miért olyqan türelmes mindenki? - mérgelődik az említett.
- Én azt sem értem, hogy téged miért vártunk... - kontrázik Mingyu. Fogalmam sincs, miért csinálja.
- Ch...ha ennyire zavar a jelenlétem, akkor el is mehetek. - rossz érzés lehet, ha csak egy személy is, de ennyire kitaszítani egy másikat.
- Nem Woozi! Mindenki marad ott, ahol van. Vagyis nem. Mindenki álljon fel a vizsgára tanult tánc kezdéséhez! - emeltem meg a hangom, hogy mindenki biztosan hallja, majd a két grácia felé fordultam - Ti meg ma már ne szóljatok egymáshoz!
Puffogva bár, de a két fiú is felállt a megfelelő helyre, a megfelelő pózba, így a zene elindítása után elkezdtek táncolni. Én pedig a gyengepontokat figyeltem, hogy a vizsgára tökéletesre csiszolhassák a koreográfiát.
Alapjába véve nem volt semmi gond a tánccal. De valamiért Mingyu nem nyújtotta a maxot. Az egész csapat egyként mozgott, míg Mingyu nem koncentrál, és ez meg is látszik a pontatlan ugrásoknál, vagy, hogy egyszer-egyszer rossz irányba fordul.
Vége a zenének, mindenki pihegve támaszkodik hol a falhoz, hol a térdén, vagy egyenesen lefekszik a földre.
- Mingyu! Ki tudnál jönni egy pillanatra? - intettem az ajtó felé.
- Igen tanár úr? - húzta száját. Tudja jól, miért hívtam ki.
- Te egy nagyon tehetséges táncos vagy. Mi a gond? - a kérdés hallatára csak lehunyta szemeit, majd sóhajtott egy nagyot.
- Muszáj elmondanom? - nyitotta ki résnyire az egyiket.
- Attól tartok, igen. Csak így tudjuk orvosolni a dolgokat. - fontam ölbe karjaimat a kíváncsiságom külső jeleinek visszafojtása érdekében.
- Jó. - hajtotta hátra fejét - De csak mert magában ilyen téren megbízok. - ilyen téren? Csak nem a táncról van szó? Nem tetszik neki?
Összehúzza vállait, majd maga felé int, hogy menjek közelebb. Mintha súgni akarna valamit, ezért odatartom a fülem arcához.
- Azt...azt hiszem...hogy egy gyógyíthatatlan, és igen komoly betegségben szenvedek... Azt...hiszem, hogy... - bökd már ki végre Mingyu! - Woozi komplexusom van.
Szemeim tágra nyílnak...ugyanis egy fura és érthetetlen latin szó helyett az egyik diákom nevét hallottam.
- Ezt...hogy érted Mingyu? Azért nem tudsz táncolni, mert egy osztálytársad komplexust okozott neked? Egyáltalán milyen komplexus ez?
Teljesen össze vagyok zavarodva. Az ő és az én szótáramban nem ugyanazt jelenti a komplexus, vagy mi?
- N-nem biztos...de lehet...hogy, beleszerettem Wooziba... - még sosem láttam ilyen idegesnek. Zaklatottabbnak tűnik mint az első napján. De várjunk csak...
- Tetszik Woozi? MELEG VAGY?!? - ordibálok suttogva.
- Igen! Igen! De nem lehetne halkabban tanár úr? Ez a harmadik coming out-om.
- Oh. Gratulálok! Kik voltak a szerencsés dobogósok? De...ha tetszik Woozi, akkor nem pont hogy kedvesnek kéne lenned vele? - nem értem a gonoszkodás és vonzódás közötti összefüggést.
- Ez...bonyorult. Amikor megáltom Woozit, felpörög a szívem és nem tudom kezelni a gondolataimat. Eluralkodik a fejemben a káosz. - ekkor leguggol, és két tenyere közé veszi saját arcát - Olyan zavarba ejtő. Ha rám néz is már a dugáson jár az eszem. Ha nem szólok be neki, akkor azonnal a szexről beszélnék. A saját gondolataimat nem tudom uralni. És tudja, hogy mit nem tudok még uralni? - nézett fel rám meggyötört arccal.
- Azt hiszem, sejtem. Attól még meg kéne próbálnod kedvesnek lenni vele. Vagy most komolyan attól félsz, ha kedves lennél vele, akkor olyan dolog történne, amit nem biztos, hogy szeretnétek? - húztam oldalra számat.
- Inkább olyan dolog, amit ő nem szeretne. Az, hogy én miket szeretnék...az teljesen más tészta. - húzta szélesre száját.
- Miért nem próbálsz vele kedvesnek lenni? Kicsit...nyitni felé.
- Az túl feltűnő lenne. Ennyi bunkóság után kedveskedni... Egyből rájönne, hogy tetszik nekem. - tördeli ujjait.
- Nem pont ez a cél? Felszedni minél hamarabb? - nem értem, miért a bunkózással akarja felhívni magára a figyelmet. A mai fiatalok...olyan fonákul gondolkodnak.
- Végül is...de. Akkor majd megpróbálok... "nyitni felé". - használta a fogalmazásomat.
- Rendben van. Akkor már csak egy kérdésem van: Miért ilyen téren bízol meg bennem? - sok rémálmom van, amiket nem szeretnék, hogy megtörténjenek, de ezek közül az egyik legynagyobb, hogy a diákjaim tudomást szereznek a szexualitásomról. Szóval most abban reménykedem, hogy csak azért bízik bennem, mert "felnőtt vagyok, és ép ésszel gondolkodom".
- Ezt...megbeszélhetnénk... később? - arca még az eddiginél is fehérebbre sápad - Menjünk inkább táncolni! - mintha valami olyasmit tett volna,amit nem kellett volna.
- Hát...oké. - hangom észlelhetően bizonytalan.
Visszamentünk a táncterembe, ahol szokás szerint hangzavar és ide-oda futkosás van, valamint Dino megint Joshua fejével van elfoglalva.
- Öm... Dino! Tulajdonképpen miért is akarod leszedni Joshua fejét? - a kérdés elgondolkodtató, de a válasz...na az mégjobban.
- Mert szerintem Joshua úgy néz ki, mint egy LEGO figura és kíváncsi vagyok, hogy levehető-e a feje. - mondta teljes komolysággal arcán.
- Nem is nézek úgy ki, mint egy LEGO figura... - csücsörített durcásan.
- Igaz! Le kéne vágni azt a karvalyorrodat. Na akkor kiköpött figura lennél.
- Pf... Mondja ezt a faszorrú. - motyog, majd feláll és félrevonul Mingyuval, viszont a csoport zaja mellett még lehet hallani mit beszélnek - Apropó! Miről beszéltél Mr Kimmel? - húzogatja szemöldökét.
- Semmi különösről... Na jó! - adta be derekát Joshua szemöldökráncolása miatt - Arról volt szó.
- Na most várj...! Arról, vagy arról volt szó? - ejtette ki a szavakat különböző hangsúlyokkal.
- Egyikről sem. - hogy micsoda?!? Egy harmadik hangsúly? - Arról volt szó. Tudod...arról.
- Jaaa! Hogy arról! - pontosan ezért nem szoktam fiatalok körében hallgatózni. Mégis mennyi titkolni valója van Mingyunak, amit "az" jelzőcskével illet? - És milyen fejlemények vannak?
- Fel fogom szedni! - emelte fel hüvejkujját bizakodva, mire Joshua is felemelte ujjait, és próbált egy bíztató mosolyt küldeni Mingyu felé.
Ez után, a röpke nyolc perces beszélgetés után el kell, hogy gondolkodjak...Woozi meleg egyáltalán? Adom Mingyu alá a lovat, közben lehet, hogy Woozinak barátnője van? Ha kiderül, hogy ez igaz, akkor Mingyu egy életre megutál? Lehet, hogy az elmúlt percekben könyveltem el egy rossz viszonyt egy diákommal? Megeshet. Viszont ami eddig nem foglalkoztatott, viszont most annál jobban izgat, hogy...ha Mingyu és Woozi összejön...és idövel odakerülnek, hogy... készenállnak nemi kapcsolatot létesíteni...akkor abba az icuri picuri Wooziba...hogyan fog beleférni egy akkora benga állat, mint Mingyu?
- ...Mr Kim! - integet szemem előtt Woozi - Minden rendben Tanár úr?
De kínos! Pont arra a személyre gondoltam, aki most itt áll előttem. Még meg miket gondoltam! Tudom, hogy ezt ő nen tudhatja, de akkor is!
- I-igen. Persze! Minden a legnagyobb rendben! - egyre többször érzem magam zavarban előttük. Nincs mese, ez a korral jár...
- Ha maga mondja. - rántja meg termetéhez képest széles vállait - Mit fogunk csinálni az óra háralévő felében? - kíváncsiskodott tovább a törpe.
- Azt hiszem még párszor el kéne gyakorolnotok a táncot. Mondjuk háromszor, közben kis szüneteket hagyva. Igazából a vizsga után már semmire nem kell készülni, szóval szabad foglalkozás lenne. Ha ti is beleegyeztek. - hülye kérdés. Semmit nem szeretnek jobban a lustulástól.
Erre össze-vissza kezdtek rogangálni, és olyanokat kiabáltak, hogy "Szeretjük Mr Kim!", meg "Ön a legjobb!", csak a szokásos hízelgés.
Hogy Mingyu és Wooziból mi lesz még, azt nem tudom. De előtte még végig kell élnem ezt a napot, aztán befejeznem a reggel csak fejben említett kis tervem.