//Kóbormacska// befejezett

//9 Az orvosok//

Sehun szemszöge

- Most LuHanra gondolsz? - mi? Mit nem vettem észre? Le vagyok maradva.

- Nem. A pultos srácra gondolok. Szerinted? - forgatja meg unottan szemeit - Te nem vettél észre semmi furcsát? - mosolygott huncutan.

Kajak. Fogalmam sincs miről beszél. Vagy...talán tényleg engem nézett.

- Szerinted... - néztem a szemébe mélyen, mintha telepátiával akarnék kommunikálni vagy mi.

- Hadd magyarázzam el neked. - dőlt vállával a falnak lazán - Emlékszel, mikor rákérdeztél arra a piszkos történetre? A seggszüzességemmel kapcsolatba. Akaratlanul is közelebb jöttél. Ami azt jelenti, hogy tulajdon képen LuHanhoz simultál. - imitálta testhelyzeteinket kezeivel - Haver. A srácnak majd kiugrott a szíve. Úgy nézett rád, mint a mennyország kapujára. Vagy egyenesen Istenre. - tette nevetés közben vállamra egyik kezét.

- Szóval szerinted...

- Tuti meleg. - szögezte le együtt érző mimikával.

- Kizárt! - ráztam a fejem - Nem létezik, hogy hazudott nekem. Miért tette volna?

- Hát azt tőle kérdezd! - horkant fel.

- Mi? Nem! Ez nem ilyen egyszerű! - és ha félrelátta vagy mi? Akkor pofára esek. Köszi, inkább kihagyom.

Már nyitotta volna szóra a száját, amikor zavargást hallottunk a mosdók felől.

- Mi folyik ott? - kérdeztem fejemmel az irányba bökve.

- Az nem LuHan? - kérdezte hunyorítva KyungSoo. Ez még nem is lepett volna meg, ha nem láttam volna meg, hogy LuHan tulajdon képen egy idegen karjai közül próbálja kirángatni a sajátját.

- Menjünk! - indultam meg feléjük. 

Az adrenalin egyre jobban eluralkodott felettem. Főleg amikor LuHan kétségbeesett szemei megláttak engem.

- Sehun! - fordult felém, majd vissza a zaklatója felé - Engedjen már el! - rángatta tovább, de mind hiába. A férfi csak hátulról átkarolva tartotta sakkban.

- Azt mondta, engedje el! - ismételtem meg szavait. Majd egy öklössel arcon találtam...
LuHant.

Pontosan. 

Mire odaértem, LuHan elkezdett ficánkolni a menekülés reményében, és hát rosszkor volt rossz helyen. 

Szóval a férfi egy "ezt a balfaszt" mondattal ott hagyott minket, amint elengedte LuHant, az eszméletlenül rogyott a földre.

- LuHan! Úr Isten! LUHAN! - térdeltem le mellé, és kezdtem el paskolgatni arcát, de nem mozdult - Mi van már?!?

Amint hátrafordultam, négy kikerekedett szempárral találkoztam.

- Mi a? TI MEG NEM HOGY SEGÍTENÉTEK! - erre Chanyeol fogta a vázát, letérdelt velem szembe, kivette belőle a virágot, majd ráborította volna az arcára a vizet...de egy csepp sem jött ki a vázából - Milyen virág él víz nélkül? - téptem ki kezéből a csokrot. - FASZOMAT A MŰVIRÁGODBA! - ordibáltam szegénnyel, ráadásul hozzá is vágtam azt a szart.

- NEM AZ ENYÉM! - ordibált vissza.

- Hívjak mentőt? - kérdezte JongIn teljes nyugodtsággal.

- Hát...nem tudom. A szája kicsattant... - állapította meg Chan.

- MI? HOL?!? - fogtam két kezem közé arcát, majd úgy vizslattam át az egészet. Valóban volt egy vékony vércsík az alsó ajka közepétől szája széléig húzódva. - Basszus.