//Kóbormacska// befejezett

//23 A gimi tele meglepetésekkel//

LuHan szemszöge

Sikerült túlélünk a matematika csodálatos rejtelmeiről szóló első órát, ami azt jelenti, hogy egy tíz perces szünet alatt teljesen át kéne programoznom az agyam, a gondolkodásommal együtt, és belekezdeni egy nem túl logikus, de annál inkább nyakatekertebb irodalomórához. Ugyan ebben a teremben maradunk, úgyhogy nagyon nem szükséges fészkelődni.
- Megtanultad a verset? - pakolja el a matek felszerelést Bambam, majd előveszi a magyar cuccot.
- Vers? Azt mondtad...vers? Milyen vers? - rohadtul nem tudok semmilyen versről, nemhogy a verset fújnám kívülről...
- Amit pénteken...oh. - én egyre idegesebben rágcsálom számat, mikor Bambamnek leesik, hogy tegnap az egészről nem említett semmit - Haver, teljesen kiment a fejemből... - nézett rám lesajnálóan, én pedig megkönnyebbültem. De csak egy molyfingnyit.
- Ha te sem tudod, akkor nincs nagy gáz. - Bambam a versek megtanulásában, vagy épp a nem megtanulásában is bajtársam.
- Azt egy szóval sem mondtam, hogy én nem tudom. - tette magabiztosan csípőjére kezét. Hogy ez a srác mekkora csalódás...
- Nyeljél port! - fordultam előre sértődötten. Tudom jól, hogy nem az ő hibája, ha én nem tanultam meg. De azért szólhatott volna, hogy hétfőn szopatás lesz.
- Bocsi Lulu. Azért próbálj meg pár sort bemagolni míg nem jön a tanár. - veregeti meg vállam.
Ez jó ötlet! Ha nem is ötöst, de legalább egyest se kapjak már. Én tökéletesen megelégszek egy hármassal is, de ha kettes lesz, az se túl nagy baj.
- Hanyadik oldalon van? - kérdeztem, mire elvette előlem a könyvet, kinyitotta a megfelelő oldalnál, majd a versre mutatva elémtette.
Nem volt hosszú, egy egy versszakos, nyolc soros vers forgott szóban.
- Szerintem ha négy sort megtanulsz, kapsz rá egy kettest. - jogos. Ha az egészet tudod, kapsz rá egy ötöst, ha az egészet akadozva mondod, az már csak négyes, ha a nyolcból hatot mondasz, hármas, négy sorra kettes, annál kevesebbet pedig egyértelműen óra előtti magolásnak könyveli el a tanár. Amint beleolvastam a versbe, rájöttem, nem lesz könnyű dolgom. A nyelvezete érthetetlen és rímeknek még csak jelét sem látom.
- Bambam...ez mi az isten bújáról szól? - olvasom a szavakat, újra és újra, de csak nem sikerül értelmeznem a mondatot.
- Hát a tanár valami palánta szerelemről beszélt. - idézte fel a pénteki témát.
- Plátói szerelemre gondolsz? - szóval viszonzatlan, mi?
- Azaz!
Az asztalnál a semmiből termett ott a tanárnő, mire az egész osztály alázattal hajtott fejet az uralkodó előtt...ja nem. Csak felálltunk, meghalgattuk a jelentést, majd a helyünkre visszaülve vártuk a versmondást.
- Ne aggódj LuHan. Mire az L betűhöz ér a névsorban, te simán megtanulod a felét. - súgta felém bíztatóan Bam.
- Jól van gyerekek, ha tetszik, ha nem, én reggel úgy keltem fel, hogy a névsort hátulról kezdjük a memoriternél. Jó? - mosolygott ránk kedvesen, ám az osztály valamennyi tagja átlát ezen a felszínes mosolyon, és meglátja mögötte azt a vérre szomjas, gonosz vicsort.
- Hát haver...jobb, ha belehúzol! - bíztatott Bambam mellettem.
Minden figyelmemet a versnek szentelve próbáltan memorizálni az egymás után sorba rendeződő szavakat. Egy pöppet érthetőbb a vers, hogy Bambam utalást tett a témájára. De még így sem sikerül majd a maxot nyújtanom. Piszkos nehéz úgy tanulni, hogy körülötted egy-egy ember teljesen más részletet mond.
- LuHan? - MÁRIS ÉN JÖVÖK?!? - LuHan, kérlek állj fel! - jól van, na. Ne sürgess nyanya!
Remegő térhajlattal kitolom magam alól a széket, hisz tudom, úgysem tudok majd megmukkanni. Az előbbi sokk kiverte a fejemből az összes szót. Kinyitom a számat, hogy bevalljam bűnömet, miszerint Bambam nem tájékozatott a vers megtanulásáról. Félreértés ne essék, nem belerángatni akarom, hanem őt beleránatva, magamat kijuttatni a szarból.
Nem sikerült kirágnom magam. Nem azért, mert a tanár átlátott rajtam, hanem mert mielőtt bármit is mondhattam volna, kopogtak az ajtón.
- Tessék! - rikácsolt a boszorka a jól megszokott hangsúllyal.
Az ajtón az igazgató lépett be. De nem fogjátok kitalálni, ki kukucskált át öltönyös válla fölött.
- Chanyeol... - suttogtam magam elé, olyan hangerővel, amit maximum Bambam hallhatott meg, de csak ha fülel.
Elkerülhetetlen volt tekintetünk összetalálkozása Channal, hiszen az egész osztályból csak én álltam. Chanyeol szájáról tisztán lelehetett olvasni nevemet, amit tágra nyílt szemekkel, meglepődve, de mosolyogva ejt ki száján.
- Shin Jimint szeretném kikérni egy pillanatra, ha lehet. - szólalt meg kedvesen az igazgató. Persze hogy kiengedi Jimint a banya. Miért is ellenkezne az igazgatónak? Hogy aztán kirúgja a diri, és ne lehessen minket ostorozni az órákon?
Jimin felállt a helyéről, ezzel megmutatva nekem a fején díszelgő kötést. Vajon mi történhetett vele? Esetleg van köze a kötésnek a dirivel való privát beszélgetésnek? Miután Jimin mögött becsukódott az ajtó, a banya rámnézett, majd legnagyobb meglepetésemre így szólt.
- Jól van LuHan, ülj le, ötöst kaptál. - MI A FRANC FOLYIK ITT?!?
Tágra nyílt szemekkel és szájjal nézek Bamre, aki mintha a tükörképem lenne, néz vissza rám. Most ez a tanár tényleg ennyire kuplungos?
- Mi a picsa volt ez?!? - ordibál...suttogva.
- Fogalmam sincs, de ez kibaszott jól jött ki! - pacsiztam le vele. Már csak besúgók nem kellenének, hogy a verssel kapcsolatban meg sem mukkantam, vagy valami. Hál' istennek, az osztály mindennel foglalkozik, csak velem nem.
- Kunpimook Bhuwakul! Kérlek állj fel, én sem érek rá egész nap. - jé, tényleg! Az L után a K jön...vagyis fordítva, csak a tanárnak hülye a logikája.
Bambam felállt, szaggatva ugyan, de elmondta a verset, elejétől a végéig, így kapott rá egy 4/5-öt.
- Csak nem jó napja van a tanárnak? - kérdeztem Bamtől, mikor visszaült a helyére.
- Úgy néz ki. De vajon mitől?
Lássuk csak...mitől lehet jó napja egy (száz)hatvan éves vénasszonynak? Talán most jobb lábbal kelt? Vagy szimplán megváltozott? Áh! Biztos nem... Kizárt dolog.
Az óra hátramaradt része többnyire unalmasan telt, a többi versmondó követte Bam példáját, és majdnem mindenki hármas feletti jegyet kapott. Idő közben Jimin is visszatért, ugyan olyan fapofával, mint amilyennel elment.
Szinte felüdülés volt meghallani a csengőszót. Olyan szinten unatkoztam, hogy nem fogjátok kitalálni, ki jutott az eszembe. Na jó, kettőt tippelhettek. Pontosan. Oh Sehun. De ez még semmi. Ha tudnátok milyen mézes mázas fikciókat dobott fel egy képzeletbeli kivetítőre az agyam...
Most viszont elhessegetem ezeket a nyálas sztorikat, és megpróbálok a következő órának szentelni figyelmem, azaz a testnevelés órának. Sokan nem szeretik ezt a tantárgyat, nekem semmi bajom nincs vele, az öltözésen kívül. Nem egy osztálytársam felsőteste lenne ínyemre való, sokszor fordult elő, hogy megbámultam őket. Hál' Istennek, csak irigykedésnek könyvelték el, vagy észre sem vették, hogy ingyen mozizok a kockáikon.
Ami azt jelenti, irigység is volt benne. Baszott irigy voltam az összes fiú barátnőjére. Részletkérdés.
Bambammel párhuzamos időben pakoltuk el az előző órai felszerelést majd indultunk el a nagycsarnok felé. A telefon a kezemben volt, így nem csoda, ha észreveszem a pici villanó fényt, ami azt jelenti, fontos ember vagyok. Vagy van egy újabb zaklatóm...kivéve, hogy eddig még egy sem volt.
A készülék középső gombját megnyomva felvillant a képernyő, ami egy nemrég beérkezett üzenetre emlékeztetett. Apától érkezett a szöveges értesítés.
"Délután nem leszek otthon, ha gondolod, elmehetsz a haverjaiddal valahova. Fél hétre végzünk, addigra otthon legyél! Majd beszélnünk kell!"
Micsoda?
Újra, és újra végigolvastam az üzenetet, ám arra sehogy sem jöttem rá, hogy apa miért többes számot említett. Kivel lesz? Mivel végeznek? Miről kell majd beszélnünk?
Megannyi kérdés forgott fejemben. Ám Bambam hangja kizökkentett a gondolatmenetemből.
- LuHan! Vigyázz, nekimész! - rántotta meg vállam, de már késő volt, a baleset elkerüléséhez. Baleset alatt azt értjük, hogy lehomlokoltam valakinek a mellkasát.
- Ó! Bocsánat, nem oda figyeltem! - mentegetőztem a becsapódást felfogó tanárnál...tanárnál? Sokkal inkább... - SEHUN?!? Mi a frászt keresel itt? - pontosan. Ahol Chanyeol van, ott Sehunt is meg lehet találni.
- Neked is szia! - forgatta ráérősen szemeit - Hidd el, nem kémkedni jöttem utánad, bár azt szívesebben csinálnám mint ezt a szart... - mutatott fel egy a kezében lévő kérdőívnek kinéző papírt. Alapvetően elegánsan nézett ki. A hivatalos megjelenését egy fekete farmer, egy hasított bőrből készült bokacsizma, és egy fehér ing takarta. De a baseball sapka nem maradhatott le, igaz? Jellemző... Mégis...hogyan lehet valaki ennyire hétköznapi, mindeközben kibaszottul markáns?!? Szinte fizikailag vonzódom hozzá. Mindjárt felfekszek neki egy padra...
- Szóval dolgoztok. - realizáltam a tényeket - Akkor viszlát! - indultam el, őt kikerülve. Ha több ideig előtte maradok, nem fogom végigcsinálni a tesiórát kínos helyzetek nélkül. Ha értitek, hogy értem...
- Hékás! - fogta meg csuklómat, és visszahúzott maga elé - A kis barátodat be sem mutatod nekem?
- Jaj, dehogynem! Sehun, Bambam. Bambam, Sehun. Mindenki boldog. Na indulás! - hadartam, közben mutatóujjam ezerszer ingázott a két említett személy között (nem is biztos, hogy jókor jó felé mutattam), majd Bamet a táskája pántjánál magammal húzva, ismét megindultam az előző irányba.
- Várjál már egy picit! - szűrte ki Sehun fogai között majd Bambamről leválasztva a kezem, kezeit vállamra téve, magával szembe fordított. Mondanom sem kell, ebben a pózban majd kiugrott a szívem a helyéről - Milyen órátok lesz?
- Torna. - TORNA? Mióra használok ezt a szót? Hanyadik században vagy LuHan? - Te-tesi...
- Torna, mi? - mosolygott rám perverzen - Milyen torna? Á~
- Sehun! Muszáj mindenkit megrontanod? - jelent meg Sehun mögött Chanyeol, és mondatával párhuzamosan hátbaveregette - Csá törpi! Vagyis törpik...sajnálom a becenevet, csak látni a sok kis tökit táskával a hátukon... Milyen régen voltam gimnazista... - tekintett el a távolba.
- Mikor végeztek? - szólalt meg újfent Sehun. Miért akarja tudni? Ha-haza akar vinni? Remélem nem, mert apám nincs felkészülve az olyan kis meglepetésekre, hogy "Szia apa! Képzeld! Meleg vagyok. És most hoztam magammal még kettőt!Lehet felmegyünk a szobámba, és addig le nem jövünk, míg ez a két férfi szét nem szakítja a popsimat."
Feltéve, ha Chanyeol feltétlenül félre akar lépni. Bár ettől szerintem nem kell tartanom. Baekhyun maga a tökéletesség...külsőre... A belseje rodhadt... Egy perverz disznó, aki megfogja a segget az első találkozásotoknál, csakmert "faszittas"... Hát, előfordul.
- Mi-miért kérdezed? - tértem vissza a Földre.
- Ha hamarabb végzünk, mint te, akkor megvárunk és hazadobunk. Téged is, ha szeretnéd. - mondta nemes egyszerűséggel, majd Bambamre pillantott.
Ho-hogy haza vinne? Így mégíjesztőbb a gondolat, hogy biztosra tudom szándékát.
- Hát...nekem nem lenne muszáj hazamenni... - motyogtam olyan hangerővel, hogy abban reménykedtem, nem hallotta meg. Végülis, ha meghallaná, az arra késztetné őket, hogy velünk töltsék a délután egy részét.
- Szuper! Akkor még beugorhatunk valahova. Megmutathatjátok Daegu szép és jó oldalát. - csapta össze kezeit boldogan Chanyeol.
- Benne vagyok! - mosolygott Bambam - Fél háromkor a főbejáratnál. Viszont, ha most nem haragszotok, át kell öltöznünk.
- Pontosan hol öltöztök? - "ajándékozott" meg Sehun mégegy sokat mondó pillantással.
- Na menjünk mi is, te mocskos állat! - karolta át Chanyeol Sehunt, majd elindultak...abba az irányba, amerre mi.
- Ó! Ti merre? - kérdezte Sehun.
- Öm... A csarnokba? - nem az ímént mondtam, hogy torna...vagyis tesi lesz? - Miért? Ti?
- Asszem nekünk is oda kell menni. - nézett össze Chanyeol Sehunnal - Szemtanúkat gyűjtünk a balesethez.
- Na jó. Valaki elmagyarázná, pontosan miért is vagytok itt? Milyen baesetről beszéltek? Ennyi a kérdésem. - egy pöppet felkaptam a vizet, de csak mert túl sok dolog van, amit perpillanat nem értek.
- Nyugi LuHan! Nekem sem világos minden. - tette vállamra kezét Bam.
- Mi csak annyi infót kaptunk, hogy van ez a Shin Jimin. Valamelyik folyosón ráhullott egy kis törmelék, eljátszotta a hattyúhalálát, aztán feljelentette az iskolát. Mi pedig azért vagyunk itt, hogy rendet tegyünk. - tette Sehun a mondat végén hősiesen csípőre tette kezeit.
- Ezek szerint ha Jimin a mi osztályunkba jár...akkor lehetséges, hogy szemtanúkat is a mi osztályunkban kerestek? - szinte hallom, ahogy Bambam fejében csikorognak a fogaskerekek. Bambam nem hülye...sajnos.
- Akkor...kérlek, mutassátok az utat! - nevetett kínosan Chanyeol.
Ráérősen ballagunk a folyosókon, céltudatosan, hol jobbra, hol balra kanyarodunk. A tömeg moraja elnyomja a kínos csendet négyőnktől. Nem is baj.
Kiérünk a suliból, ami azt jelenti, hogy a parkon keresztülsétálva ott is leszünk a nagycsarnoknál. Pár osztálytársunk már ott várakozott. A lányok összesúgtak, mikor meglátták három kísérőm két idősebb - és hát lássuk be, kibaszott helyes - tagjait. Ha tudnák, hogy valójában mit éreznek a lányok iránt...vagy inkább mit nem éreznek. Hehehe...
- Itt is volnánk. - szólal meg Bambam, mikor beérünk az épületbe - Erre van a csarnok bejárata, mi pedig felmegyünk öltözni.
A lépcső felé vettük az irányt mikor még éppen elcsípem Chanyeol szavait.
- Nem Sehun, te itt maradsz!
Úgyhogy most kettesben maradunk Bambammel. Ekkor realizálom, hogy tulajdon képpen öt óra múlva randim lesz Sehunnal. Bár ott lesz Chanyeol és Bambam is, ennek ellenére nem nevezném dupla randinak. Chanyeolnak pasija van, Bam meg nem hiszem, hogy díjazná, ha megraknák.
- Most mi a francért egyeztél bele? - förmedtem Bambamre, amiért engem nem hagyott szóhoz jutni.
- Miért? Lisa mindig azt mondja, szerezzek barátokat. Nos, rajta lennék, ha te nem vennéd a pici szívedre... - ja, hogy személyes okok miatt csinálta...
- De akkor sem pont velük kéne barátkoznod... - lehet, hogy így elsőre nem érti, de remélem nem kell neki elmagyaráznom.
- Adj egyetlen egy nyomós okot, hogy miért ne! - basszus. Az én és a Bambam logikája teljesen ellentéte a másiknak. De azt hiszem el tudom neki mondani burkoltan. Ha veszi a lapot, veszi, ha nem, akkor nem.
- Tudod...ők olyanok, mint én. - tördeltem az ujjaimat.
- Jesszus...ez úgy hangzott, mint egy amatőr vérfarkasos sztori... De azt hiszem értem mire célzol. - bólogatott - Ezt leszámítva tök normálisak...
- Igen, mert - körülnéztem hallgatózókat keresve, de mivel nem találtam, folytattam - a párkapcsolatukban ők lesznek... az aktív fél...na szóval érted.
- Igen értem. És, hogy őszinte legyek, látszik is rajtuk. - bólogat egyetértően.
- Ezt hogy érted?
- Hát...nem tudom. Ők...sokkal férfiasabbak, mint te.
- Te kis...! - kezdtem el ott csapkodni ahol értem. A fejét, a tarkóját, a táskáját.
Ám ekkor az öltözőhöz értünk, ami azt jelenti, hogy rövid időn belül puccparádéban, azaz tesifelszerelésben kellene virítanunk.