//Kóbormacska// befejezett

//12 A tömegnyomor erotikus oldala//

Sehun szemszöge

Miért pont Ő? Miért pont én? Miért nem lehetünk "Mi"?

És a legfontosabb kérdés:
Miért pont most kell úgy állnom mint a cövek? Komolyan mondom, attól félek, hogy lepattan a nadrágom gombja. Vagy a feszüléstől lehúzódik a sliccem. Atya ég, de ciki... Annyira közel van hozzám... És az előbb rám nézett azokkal az ártatlan szemekkel. Várjunk csak. Ugye nem érezte, hogy kemény vagyok? Remélem nem. Amikor egy hetero fiúra vagy ráizgulva, mert túl közel állsz hozzá, na az egy elég gáz dolog. És egyébként miért nézem folyamatosan őt? Inkább nézem az ajtón keresztül az utcákat. Csak múljon már el...bár ez már nem az a ciklus, amikor még elmúlhat...ezt már verni kellene...vagy szopni...hm... SEHUN! O...rám nézett. Látom a szemem sarkából. Csak most ne gondolj semmi rosszra, vagy tömésre, vagy arra, hogy hogyan nyöghet...alattam... ÚR ISTEN! MUSZÁJ SÓHAJTANOM. 

Oké, már nem engem néz. Nyugodj le Sehun. Most már csak a csípőtök ér össze. Nem vészes, csak erotikus. Csak négy anyag választ el titeket. Ebbe belegondolva, kedvem támadt fejbe lőni magam. Bár ahogy magamat ismerem, még a koporsómban is álló fasszal fogok feküdni. Lehetséges ez egyáltalán. Nos, nálam igen.

Fészkelődik a tömeg, így nekem és LuHannak is mordulnia kell egy kicsit. Úgy tartja a fejét, hogy a kis pálmafa a feje tetején pont az orromat birizgálja. Muszáj lesz hapciznom. Még meg hatalmasat. A tüsszentés felindultsága miatt hátradöntöttem törzsemet, igen ám, de emiatt AZ A PONT hozzányomódott LUHAN PONTJÁHOZ. LuHan olyan erotikus arccal harapott bele ajkaiba, hogy még hapcizni is elfelejtettem. Hirtelen észhez tért, majd egyik kezét ajkaihoz kapta. Rám emelte tekintetét.

- Ezt most miért kellet?!? - kérdezte ingerülten.

- Hapciznom kellett!! - szóltam vissza idegesen.

- Ja persze! És a hapci hova maradt?!? - néz rám dühösen. De egyből megváltozik tekintete ijedtre, mikor háta mögül eltűnnek az eddig őt támasztó ajtók, ő pedig támaszhiány miatt seggre esik. Hál istennek alacsony volt a busz, és nem esett nagyot, de akkor is. Én megelégelve a TÖMEGközlekedést, jobbnak találtam lábbuszra váltani. LuHant két hóna alatt átkarolva talpra állítottam, a saját gondolataimat meg leállítottam. Vagyis megpróbáltam... Mondanom sem kell, hogy nem sikerült.
- Bo-bocsánat. - mi? Most miért kér bocsánatot? Egyáltalán miért tartja magát hibásnak? - Ho-hogy nem hagytalak hapcizni.
- Ugyan már. - kuncogok - Ez nevetséges. Nem a te hibád, hogy túlságosan is vonzódom hozzád. - pillanat...

ÉN EZT MOST KOMOLYAN KIMONDTAM?! Most már biztos hogy kárhozatra jutok.

- Ne-nem úgy értettem Úgy értettem, hogy a csípőm vonzódik hozzád... Ebből már nem szedem ki magam igaz? - meredek magam elé, mint aki most bánta meg az életét.

- Nem. Ebből már nem... - kuncogott.

Ez az LuHan! Nevess ki! Majd nem fogsz nevetni ha...

- Van egy jó hírem. - néztem körül, hogy tulajdon képen hol estünk ki a buszból. 

- Na? - porolta le nadrágja hátulját. Na jó, seggét.

- Tudok egy utat, amin hamarabb hazaérünk mint ha a buszon maradtunk volna. - tettem hősiesen csípőmre kezem.

- És merre kell menni? - nézett a széles utca két vége felé jókedvűen. Egyből elmúlt a jókedve, mikor egy szűk, sötét mellékutca felé mutattam.

 - Erre!

- Mi? Nem. Én oda tuti be nem megyek... - tiltakozott.

- Megfoghatod a kezem. - mosolyogtam kezemet nyújtva felé.