Effie Wood élete fenekestül felfordul, amikor legjobb barátnőjéhez, Bronxba költözik. A magyar lány élete legjobb döntésének gondolja, hisz elmenekülhet a családja és az egyetem elől is.
De vajon tényleg a legjobb döntés volt? A gondok, amik elől m...
A gép 9.30 kor indult – késéssel – New Yorkból és egyenesen Londonba mentünk. A Brit fővárost sikeresen korán elérő vacak téli időnek köszönhetően 3 órát álltunk a reptéren. Persze leszállni senkit nem engedtek, mert elvileg bármikor elindulhatunk. Időközben azért megtankoltak majd újra az egekbe emelkedtünk, mihelyt enyhült az idő és felvettük az irányt Budapest felé. Végre.
A várt éjfél helyett, a londoni időjárásnak és a késésnek köszönhetően reggel 6 után értünk földet Ferihegyen. Persze mire kikaptuk a poggyászunkat és beértünk a belvárosba – hála a gyakran elfüstölő 3as metrónak – már 8 óra lett. A lakásunk felé tartottunk, amikor úgy döntöttem elegem van a metróból és a Corvinon felszálltunk a 4,6-ra. Nem is kellett mondani, hogy szegény Marcus mindenki hogy bámulta. Pedig már egyáltalán nem ritka látvány egy Afro-Amerikai Pesten. Amíg a villamoson ültünk, úgy döntöttem felhívom anyámat. Bár nem voltam bene biztos, hogy nem tudja, hogy itthon vagyok. Lala szája eléggé eljár néhanap.
- Szia? – Vette fel furcsállva. Nagy nehezen felrángattam a bőröndöt a trolira. Időközben átszálltunk.
- Szia, anyu – vigyorogtam – mit szólnál, ha hazamennék egy pár napra? – Velem szemben ült Marcus.
- Féltelek a repüléstől, ne mászkálj annyit...
- Ó, a francba, le kell lőnöm a poént – sóhajtottam. – Épp a trolin ülök.
Pár másodperc csend. Mit csinálhat a túloldalt?
- Miféle trolin? New Yorkban is van troli?
- Anya... - mondtam unottan. – Itt szállunk le – intettem a fejemmel Marcusnak – Épp most szálltam le a téren a troliról. Pesten vagyok, anya! – Mondtam izgatottan.
- Viccelsz?
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- Nem, itthon vagyok. MEGLEPETÉS! – Nevettem. – Délután megyünk haza – néztem barátomra. – Erre gyere, néztem az utcánk felé és nyomomban a gurulósommal elindultunk a lakásunk felé.
- Kivel jöttél? Natalievel?
- Nem – kuncogtam gyerekesen. – Ideje, hogy hazavigyem a pasimat, nem gondolod?
- A PASIDAT? – Hitetlenkedett a túloldalt. – Neked barátod van? Miért nem tudok róla? Milyen komoly? – Faggatott.
- Bármilyen is, ha előítéletes leszel, fogom magam és elmegyek! Mellesleg tud magyarul – dobtam be a trükköt.
- Jaj Emelie... - kezdte mérgesen, de közbeszakította magát. – Mikor jöttök? – Sóhajtott.
