Broken heart /Harry Styles/

00. Prológus

Nem akartam, nem, soha nem akartam valakit közel engedni magamhoz. Akkor ott jó ötletnek tűnt, játszadozni, kalandnak venni, nem aggódni, csak élni. De akkor, aznap este. Mikor hozzám ért, megcsókolt, más volt. Mosolya felébresztett bennem valamit, valamit amit nem kellett volna. Szívemről a jégsapka kezdett olvadozni, ami már lassan 6 éve ölelte. Valami megindult bennem, valami amit soha nem éreztem még.
Akartam őt, azt akartam, hogy mellettem legyen. Ez ijesztő gondolat tőlem. Próbáltam csak kalandnak venni, mert soha nem akartam senkit a szívembe engedni. Nem egyszer törtem már össze és még egyszer nem hagyhatom.
Csak ültünk a parton, mi voltunk csak, kizárva mindent. Kezdtem közel engedni remélve, hogy nem éget meg. Azon az estén csak mi voltunk, az utolsó estén. Nem akartam, hogy vége legyen de már hajnalodott. Vissza kellett menjünk.
Jól cselekedtem? Nem tudom. Mikor mellém ült másnap, átölelt, olyan érzés járta át a testem ami még soha. Egyikünk se szólalt meg. Tudtuk, hogy lassan hazaérünk. Leszálltunk a buszról és vége. Nem is láttam.
Üdvözöltem anyát egy nagy öleléssel és elindultunk a csomagjaimmal a kocsihoz.
Elkezdtem mesélni, őt nem említettem. Azt hittem vége volt, ennyi volt. Ami ott történt ott is maradt. De akkor hirtelen hallottam egy hangot. Ő volt. Mellettem.

*2 nappal később*
Itt ülünk egy dombon és nézzük a csillagokat.
- Ez nem Vasárnap este. - szólalt meg. Igen az az este, csodálatos volt. - Tudod sokat gondolkoztam, néztelek. Más lánynak tűnsz mint a többi.
Hmm. Jól gondolja.
- Más is vagyok. Saját magam rémálma. Tudva, hogy reménytelenül élek ki tudja meddig. Remélve a boldogságot, amit félek megadni magamnak. Saját magam torlasza vagyok ...amíg élek. - néztem tovább a csillagokat.
- Úgy érzem hasonlítunk. - ránéztem, halványan elmosolyodtam.
Találtam valakit aki megért.
- Miből gondolod? - húztam félmosolyra a szám.
- Már az elején gondoltam, mikor rád néztem láttam a kisugárzásodon. - emelte rám tekintetét. - Tipikusan az a mosoly volt mikor valamit rejtegetsz, valamit ami fájdalmat okozott neked. - nézett vissza az égre.
- Te belelátsz az emberekbe vagy a szüleid pszichológusok? - kacagtam keserűen.
- Jó ember ismerő vagyok. - mosolyodott el halványan és hátradőlt a fűre.
Én csak egy halk hümmögést ejtettem és én is ledőltem a fűre. Ki ez a fiú? És miért lát belém ennyire? Miután elemeltem róla a tekintetem az eget bámultam és észrevettem milyen szépen fénylenek a csillagok. Elmosolyodtam, a csillagok egy emléket idéznek fel. Egy nagyon szép emléket. Észrevettem egy nagyon szépen sugárzó csillagot. Talán hülyeség de lehet ő az. Elmosolyodtam arra gondolva, hogy talán figyel és vigyáz rám.
- Tudod miért vannak a csillagok az égen? És kinek melyik csillog a legszebben? - nézte továbbra is a csillagokat. Kíváncsian ráemeltem tekintetem. - Minden csillag egy ember elhunyt szerette és amelyik nekünk a legszebben csillog az a mi szerettünk.
Megijedtem. Majdnem ugyanazokat a szavakat használta mint ő. Ez nem lehet. Felültem hirtelen.
- Mi a baj? - ült fel ő is.
- Semmi. - szedtem össze gyorsan a cuccom. - Nekem mennem kell, már otthon kéne lennem. - hadartam. Felálltam és gyors léptekbe elindultam haza.

Harry Styles, 18 éves.
Alexis Moon, 17 éves.