MARVEL IMAGINES HUN

Mint légy a pókhálóban..

Kérte:xX_Luna-chan_Xx
Promt:"MI? Persze, hogy nem vagyok szerelmes belé! Ez őrültség!"
Elemek:(nem használtam mindent) Szerelem, érzelmek, ölelés, mosoly, csók,titkok, könnyek
Tényleg bocsi, Peter-t nem tudtam annyira megfogni, mint akartam, és megértem ha ezért nem is szeretnél több sztorit kérni, mert ez borzadalom, de remélem legalább egy olvasást megér :')

Újabb alkalom. Újabb elszalasztott esély.
Az előttem ülő Peter Parker abban a pillanatban, ahogy megszólal az óra végét jelző csengő, úgy rohant ki a teremből, mintha az élete múlna a gyorsaságán. Sosem érdekelte, hogy utána szólok, vagy hogy a folyosón rajta kívül mindenki más felém fordította árgus tekintetét, csak mert az ő nevét kiáltozom. Aztán, mikor már végleg szem elől tévesztem abbahagyom, s lomhán a szekrényemhez ballagok.  Nem törődve a gúnyos  pillantásokkal.
Egy ideje leszoktam arról, hogy érdekeljen mások rólam alkotott véleménye. Addig hibáztam, míg hagytam, hogy ezek határozzanak meg engem.  És túl hosszú idő telt el azóta, hogy olyan mélyen eltemettem magamban azokat az érzéseket, melyeket kétségbeesetten igyekeztem magamban tartani. Az érzéseket, melyek az egyik "lúzerhez" kötnek.

-Peter?!-hangom meglepetten csengett, ahogy megláttam a keresett alakot a kékre mázolt szekrénysornál. Ned épp becsapta a fém számkódos ajtót, mikor szavamra  mindketten felém fordultak.
-Szia Molly!-intett felém Peter, s mosolyában elvesztem egy pillanatra. Aztán kezdtem magam egyre idiótábban érezni. Miért is nem ért meg ez nekem néhány próbát korábban?-Viszlát holnap srácok.-intett egyet, majd gyors léptekkel elindult a kijárat felé. A nagy darab srác mellettem, motyogott valami "Csá haver!"-félét, én pedig felocsúdva pillanatnyi örömmámorban, utána siettem. Nem akartam újra szem elől téveszteni.
-Peter!-ahogy megfogtam a vállát összerezzent, s a kezében pihenő telefon képernyőjét a másodperc töredéke alatt zárta le.-Van egy perced?-kérdeztem zavartan vigyorogva, s szinte biztos voltam benne, hogy ez a mosolynak nem nevezhető valami az arcomon, hamarabb beillene vicsorgásnak.
-Öhm.. Tudod, ami azt illeti nekem mennem kell..-húzta el a száját, s lesütött szemmel keresett valami pontot, melyet bámulhatna. Végül ismét a mobilján akadt meg a tekintete.-Tudod ez a Stark gyakornoki program izé..öhm..-esetlen mozdulatot tett kezével a kijárat felé én pedig bólintottam.
-Értem.-haraptam be az alsó ajkamat.-És milyen együtt lógni a nagy emberrel?
-Hát öhm. Igazából Mr.Stark eléggé távolról követi az eseményeket.
-Ezt hogy érted? Ő a Bahamákon nyaral, míg te a kütyüivel megmented a világot?-nevettem kissé talán erőltetettebben, mint szerettem volna. Az ő arcán is szétterült egy apró mosoly és motyogott valamit, amit nem értettem.
-Nekem, most mennem kell. Holnap látlak!-bólintott, majd telefonja képernyőjére tapadva eltűnt a kifelé hömpölygő tömegben.
-Persze.. Viszlát holnap..-sóhajtottam fel keserűen.-Aztán majd megint lelépsz. Mintha itt sem lennék. Annyival, hogy viszlát holnap. És viszlát holnap.. Aztán viszlát holnap és majd talán.. TALÁN egyszer.. Majd eljutunk odáig, hogy Stark enged neked fél perc levegőt és elmondhatom végre, hogy sze..
-Te belezúgtál Parkerbe?-megugrottam ijedtemben, ahogy Ned megjelent mellettem,  és kölyökkutya módjára meresztgette rám a szemét.
-MI?-vinnyogtam fejhangon.-Persze, hogy nem vagyok szerelmes belé! Ez őrültség!-legyintettem a lehető legtöbb magabiztosságot magamra erőltetve, majd még megpróbáltam lazán hozzátenni:-És legközelebb ne settenkedj a hátam mögé!-emelt fővel igyekeztem távozni lebőgésem helyszínéről, de Ned pincsiként loholt a nyomomban. Én pedig kezdtem átérezni, milyen ciki lehetett Peternek az, amit én csináltam.
-Ő is csíp téged!-kiszemeltem legjobb barátjának szavai villámcsapásként értek. Ahogy száznyolcvan fokos fordulatot vettem, ezzel megtorpanásra késztetve a srácot, az a szájához kapott, mintha ezzel visszaszívhatná azt a mondatot.
-Hogy?-vontam fel a szemöldököm.-Csak szívatsz igaz?-kérdeztem lemondóan, s láttam rajta, hogy vacillál. Egy pillanatig azt hittem, majd elröhögi magát, de végül megvonta a vállát és őszintének látszott.
-Nem.-fújta ki hangosan a levegőt.-És ha beszélni akarsz vele, akkor gyere be reggel hamar és nézz be a kémia laborba.

A portás bosszús tekintetét látva egy kis ideig bántam, hogy nem a hátsó udvaron keresztül érkeztem. Bár nem igazán értem miért nem képes annak örülni valaki, ha egy tizenéves diák minél hamarabb be akar jutni az iskolába. Mi bűn van abban?  Különben is, Peternek is érkeznie kellett valahogy..  Feltéve, ha Ned nem kamuzott és..
-Molly?-ahogy benyitottam a helyiségbe a munkakötényben és szemüvegben az asztal mellett álldogáló Peter hangos puffanással ejtett le valamit a földre.-Mit.. Mit keresel itt?-nyögte ki zavartan, majd guggolva próbálta összetakarítani azt  ragacsosnak tűnő fehér anyagot, mely szétrobbant a padlón. De hamar kifogott rajta, így mire odaértem mellé, már egyenes háttal állt előttem s gyors mozdulattal szabadította meg magát a szemüvegtől.
-Csak beszélni akartam veled..-szemlesütve bámultam kiolvashatatlan jegyzeteit a füzetben.  Pedig megfogadtam, hogy beállítok ide és majd minden megy mint a karikacsapás.
-Beszélni? Velem? Miről akarsz beszélni velem?-éreztem rajta az erőltetett lazaságot. Pont ugyanazt, amit én a közelében mindig megjátszottam. Haboztam egy darabig. Azt gondoltam még kihátrálhatok az egész helyzetből, de végső soron nem azért jöttem ide, hogy megfutamodjak..  Azt hiszem..
-Tudod Peter én..-kezdtem félszegen.-Én annak idején nem azért koptattam le rólad azokat a végzős idiótákat, mert azt gondoltam nem vagy képes megvédeni magad.-grimaszba torzult arccal konstatáltam, hogy az őszinteség legrosszabb formáját választottam, hogy belefogjak az egész vallomásba. Persze Molly, hozd csak fel a legkínosabb emlékeket.
-Oh..-bólintott egyet, fogalmam sincs miért.  Azt hittem majd jól beolvas nekem, mert miattam hívják mai napig minden alkalommal Pöcsi Parkernek, ahányszor elsétál mellettük a menzán. De csendben maradt és kivételesen rám fókuszált. Én pedig szemeitől megbabonázva mondtam ki azt, amit régen ki kellett volna.
-Már akkor beléd estem, mint légy a pókhálóba.-döbbenten nyikkant egyet. Az idióta hasonlat engem is meglepett, de nyilván csak azért jutott eszembe, mert a füzetének sarkára rajzolt pókokra asszociáltam.
-Pókhálóba?
-Nem ez volt a lényeg Peter!-mondtam talán keményebben, mint szerettem volna, s mondatomra először csak a némaság volt a válasz.
-A pókháló menő.-bólogatott idióta vigyorral én pedig rá akartam kiabálni, hogy ne legyen már ekkora gyökér és fogja fel, hogy épp most tártam fel előtte az érzelmeimet. De aztán, mikor rájöttem, hogy mindvégig én voltam a hülye  és nem láttam át az esélyeimet, már rég nem vonhattam vissza. Lebőgtem.
-Hagyjuk Peter nem fontos..-ajkamba harapva fordultam sarkon, hogy minél előbb elhagyhassam a termet. Nagyot nyeltem és olyan gyorsan töröltem le arcomról az első legördülő könnycseppet, amilyen gyorsan csak tehettem.
-Molly..
Szabad kezem az ajtó kilincsén pihent, mikor Peter előttem teremve hirtelen megállásra kényszerített konkrétan azzal, hogy a mellkasának ütköztem.
-Te.. Mégis minek.. és..-zavartan ingattam a tekintetem a munkaasztal és az ajtó között elterülő több méternyi távolságon, s kissé hisztérikusan jegyeztem meg:-És hogy a fenébe voltán ilyen gyors?
-Öhm..-Peter végigsimított tarkóján zavarában, majd habozott még egy  másodpercet. Aztán hirtelen mozdulattal tapasztotta ajkát az enyémre. Majd eltávolodott kissé.
Szeszélyes és gyors gesztus volt, nem is tudtam hova tenni, csak összeszűkített szemekkel figyeltem vörös arcát és kipréseltem magamból a kérdést.
-Ez most mégis mi volt? Csak mert rohadtul nem poén tudod?
-Én..én nem vicceltem.-talpán előre hátra billegve beszélt.-Csak, ha én vagyok a pók a hálóban, akkor..-tekintetét rám emelve furcsa grimaszt vágott, amin akaratlanul is elnevettem magam.  Esetlenül tárta szét karjait én pedig megbújtam az ölelésében.
-Azt hiszem kellene valami másik hasonlat.-motyogtam a pulóverébe.-A légy és a pók nem igazán jó párosítás.
-Igaz. Végtére is én nem foglak megenni, vagy ilyesmi.-nevette el magát.-De a pókháló akkor is menő.-jelentette ki ellentmondást nem tűrően én pedig igazt adtam neki.
-A pókháló akkor is menő.