MARVEL IMAGINES HUN

A régi idők emlékére

Kérte:xX_Luna-chan_Xx
Promt:"Több van köztünk, mint barátság és ezt te is jól tudod!" (kicsit átdolgoztam)
Elemek/szavak:szerelem, gyerekkor, régi idők, pirulás, érintés,örökké, boldogság, csók.

Nagy hévvel vágtam a falhoz az első tárgyat, ami a kezem ügyébe akadt. Őt céloztam meg, de hajlékony teste villámgyors mozdulattal tért ki a felé suhanó váza elől, mely darabokra robbanva pergett szét a padlón.

Rezzenéstelen arccal nyugtázta tajtékzó dühömet, s egy lenéző pillantást vetett rám.
-Látom megtartottad heves természeted.-biccentett felém, majd kikerülve a törmeléket az asztalhoz lépett, hogy ugyanott folytassa a megsárgult lapok tanulmányozását, ahol jöttömmel félbeszakítottam. Ujjait kecsesen húzva végig a lapon.-Gyerekkorunkban többször kimentett a szorult helyzetekből.-ajkára apró mosoly árnyéka vetült, ez pedig csak arra ösztönzött, hogy apadni látszó dühöm újabb hulláma törjön fel belőlem.
-HOGY TE MEKKORA EGY KÉTSZÍNŰ KÖPÖNYEGFORGATÓ KIS..
-Rohadék vagyok?-fejezte be a mondatomat tenyérbemászó stílusán. Megremegett a testem.-Tudjuk, már mondtad.-szemöldök ráncolva megrázta a fejét.-Most is és régen is..
-TE NEM HOZHATOD FEL A RÉGI IDŐKET!-üvöltöttem zihálva, mire meglepett tekintetét elszakította a könyvtől. -NEM MONDHATOD HOGY SZÁMÍT! NEM BESZÉLHETSZ RÓLA!-kiabáltam, s remegő kézzel kerestem még valamit, amit hozzá vághatnék, de jobb híján ökölbe szorított kezemmel combomra csaptam, s a bennem útjára induló fájdalom csak még inkább feltüzelte a haragom. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy nem számít többé mi lesz. Már nincs mit veszítenem.-Éveken át tudomást sem vettél rólam!-kezdtem remegő hangon.-Annyi minden után, amin keresztül mentünk..Én megértem, hogy voltak hercegi teendőid, vagy minden áron csak azon ügyködtél, hogy megdöntsd apád hatalmát, vagy őrületbe kergesd Thort..-könnybe lábadó szemeimet elemeltem róla, s vizslattam az aranyozott falakon táncoló árnyékokat.-Soha nem válaszoltál a leveleimre. És azon alkalmakkor, mikor csak miattad jöttem vissza Vanaheimből, valami nevetséges kifogásra hivatkozva nem voltál hajlandó találkozni velem. Mintha azóta, hogy átléptem Asgard határait, mintha a régi időkkel együtt én is megszűntem volna létezni számodra.-nagyot nyelve fordítottam hátat a férfinak, mert csak így tudtam magam rávenni arra, hogy folytassam.-El tudod képzelni milyen érzés azért visszatérni valakihez, csakhogy a fejedhez vághassa, hogy ne zavard, mert jobb dolga is van annál, hogy törődjön a mondandóddal?-keserűen nevettem fel.-Miket is beszélek ugyan, honnan tudnád? Hiszen te vagy Loki.. Ezt csak te teheted meg másokkal. Te hagyhatsz figyelmen kívül, mindent. Te felejtheted el a régi fogadalmakat. Neked nem kell, hogy számítson az "örökké barátok maradunk."
-Xeria..-döngő lépteim, melyekkel az ajtó felé indultam elnyomták az ő halk mozdulatait, s mikor az ajtó kilincséért nyúltam, ő durván maga felé rántott.
-Hát nem érted?-kérdezte, fagyos tekintetében tomboló indulattal.-Mi sosem voltunk barátok!-a szívemnek szinte ideje sem volt megszakadni, míg a kimondott szavak elértek a tudatomig. Elnyílt ajkaim fájdalmas sóhajt hallattak, mikor elengedte karomat, s két tenyere közé fogta vöröslő arcomat. Érintése égette a bőrömet, s a gesztus kényszerített, hogy szemébe nézzek.-Közöttünk mindig is több volt mint barátság, ezt te is tudod!-zihált, majd arcára fájdalmas kifejezés ült, ahogy tekintetével végig követte az első könnycseppet, mely leszánkázott arcomon.-Te tudod milyen érzés volt, mikor hallottam hírét, hogy téged harcosi kötelességed egy másik világba szólít? Tudod milyen érzés volt magamban tartani az érzelmeket, melyekről pont aznap készültem színt vallani neked, mikor te elbúcsúztál?-ajkai megremegtek.-Könnyebb volt eltemetnem magamban mindent. Könnyebb volt úgy tennem, mintha halott lennél. Könnyebb volt úgy tenni, mintha az egész barátságunk, az egész kapcsolat nem is létezett volna, mert nem tudtam a szemedbe nézni többé azzal a tudattal, hogy hagytalak elmenni. Könnyebb volt, mégis minden nap csak azért fohászkodtam, hogy éld túl. Aztán jöttek a levelek én pedig apámra esküszöm próbáltam válaszolni rájuk..
-Loki..-szipogtam, nagyokat pislogva, hogy tisztuljon előttem a kép. Nem tudtam képes vagyok-e tovább hallgatni ezt,vagy tehetek-e úgy, mintha az elmúlt évek sérelmei meg sem történtek volna. Ezt akartam. Mégis csak szem-forgatva meredtem rá és nem tudtam mit mondhatnék.
-Xeria..-szólított a nevemen.Zihálva, s fájdalomról szilánkosra tört tekintetében ott volt valami, ami késztetett arra, hogy kész legyek meghallgatni.
-Hm?
-Van egy ötletem, amire nem mondhatsz nemet.-nevette el magát szomorkásan.
-Mindig is utáltam, ha ezt mondod.
-Tudom.-mosolygott, aztán folytatta.-Tegyünk új fogadalmat.-ajkaim szólásra nyíltak, de mutatóujját finoman a számra nyomta, mint egy jeléül adva, hogy nem fejezte be.-De ne örök barátságot ígérjünk. Hanem boldogságot. Egymás által. A régi idők emlékére.
Egy pillanatig némán nézett rám. A levegő felrobbant közöttünk a válaszra várva, s ő félreértett valamit a csendben. Elengedett, s hátrálni akart egy lépést, de karja után nyúltam.
-Azt hiszem ezt nem csak kézfogással kellene megpecsételjük.
Az a csók, ami ezután összekötött minket, más volt. Igazi, és mégsem az. De egyet biztosan tudtam.
Ez egy másik fogadalom. Ez tényleg örökre szólt.