MARVEL IMAGINES HUN

Rémálmok

ToMaliah

Promt(ok):"Nem akarok egyedül aludni ma éjjel.","Nem akarom, hogy abbahagyd.","Sírtál álmodban."

Gyors mozdulattal tért ki a felé repülő párna elől, mely tompa puffanással csapódott a falnak, aztán a földre esett. Peter kiskutyaszemeit csalódottság járta át, de én ezt csak a saját könnyes ködfelhőmön keresztül érzékeltem.
-Nem kérheted azt tőlem, hogy..
-Nem akarom, hogy abbahagyd!-dühösen vágódtam le az ágyamra s arcomat a tenyerembe temetve szipogtam.-Soha nem is akartam, csak..- a megfelelő szavak megrekedtek félúton gondolataim s ajkaim között, s sehogy sem akartak rátalálni a saját útjukra. Nem tudtam mit mondjak.-Azt hiszem, ha tudom, hogy ez lesz a vége nem mondom azt, hogy nem akarok egyedül aludni ma éjjel.-hangom szárazon csengett keresztül a szobán, s végül rávettem magam, hogy kezeim letéve rá emeljem a tekintetem. Ő az ablakon túli sötét város szunnyadó, halvány sárga foltjait vizslatta a távolban, aztán felém fordult. Tett egy tétova lépést, mintha újabb kirohanástól tartana, de száját keskeny vonallá préselve inkább mégis úgy döntött, hogy helyet foglal mellettem.
-Igazából én örülök neki.-vont vállat lazán, s maga alá gyűrte a röplabda-mintás takaróhuzatom.-Bár bevallom, kissé bánt, hogy erről nem meséltél korábban.-éreztem magamon a vizslató mély tekintetét, de én csak mereven bámultam az ujjaimat, mintha most látnám azokat életemben először.
-Mármint mit?-nem játszottam a hülyét. Tudtam mit akar mondani az egésszel és valahol meg is értettem, de szükségem volt rá, hogy az ő szájából halljak mindent.
-A rémálmokat.- a kijelentés ott cikázott a falak között és a helyzet kissé olyannak hatott, mint egy film, mikor egy egész montázsnyi jelenetet vágnak egyetlen mondat alá. Pont úgy, ahogy a visszatérő képek engem is kísértenek.
-Ugyan Peter, ezek semmiségek.-megvontam a vállam és próbáltam őszintének tűnni, de pont annyira sikerült, mintha arról akartam volna meggyőzni, hogy a gyereket a gólya hozza.Pillantása vonzotta az enyémet. Hosszú másodpercek teltek el fullasztó némaságban, s amikor azt hittem, már sosem szólalunk meg, ajkai mégis kinyíltak.
-Sírtál álmodban.-mint minden éjjel a Keselyű óta. Mint minden éjjel mióta tudom, hogy ez az egész nem csak arról szól, hogy jót tesz valaki másért. Mióta tudom, hogy jóságáért az életével is fizethetne.
Arca fájdalmas grimaszba torzult, mintha pokoli kínt jelentett volna számára mindaz a néhány perc, melyet hallott. Talán így volt és az bántott a leginkább, hogy én ez ellen semmit sem tudtam tenni. Csak rontani az egészen, azzal a támadó reakcióval a megjegyzésére.
-Nem volna jogom téged arra kérni, hogy tekintsd semmisnek az adottságod.-szavaim átszelték az ordító csendet. Hirtelen kapta fel a fejét, de nem kérdezte, honnan tudtam, hogy ez az amin még azóta is gondolkodik. Mindketten tudtuk.-Nem is tenném, csupán arra kérlek, ha..
-Ha nem is magam miatt akkor Mayért, vagy érted legyek óvatosabb.-engem félbeszakítva fejezte be a milliószor hallott mondatot. Ezáltal pedig úgy éreztem magam, mint egy papagáj, aki folyton ugyanazt szajkózza.
-Idegesítő lehetek.-keserű nevetés szakadt fel belőlem. Peter a kezemért nyúlt s ujjainkat egymásba fonta.Bőrének melegsége minden porcikámat átjárta.
-Legalább tudom, hogy szeretsz!-szemtelen vigyor jelent meg a képén és én hirtelen felocsúdtam.
-Ilyenkor a rendes pasik inkább azt szokták mondani, hogy Nem, nem vagy az.-hangomat elmélyítve, hátamat kihúzva bújtam férfi szerepbe a pillanat töredékéig, de ő csak nevetett.
-Szóval most hazudnom kellene?-kacaja betöltötte a szobát, ahogy rávetettem magam és lebirkóztam az ágyról. Végül a hatalmas harc közepette elterültünk a bolyhos anyagon. Fejem a mellkasán nyugtattam és hallgattam egyre csillapuló szívverését.
-Ugye a jövő héten nem kerülsz bajba?-kérdeztem egyszerűen, fel sem pillantva rá. De szinte magam előtt láttam a felháborodott arckifejezését.
-Úgy ismersz, mint aki képes egy osztálykiránduláson bajba keverni magát?-a mondat pár másodpercig ott lengett a levegőben, aztán gondolatainkba idézve a Tudományos tízpróba idején történteket, újra felnevettünk. Én nem mondtam semmit, de valami megmozdult bennem szavaira.-Ígérem, hogy nem csinálok semmi zűrt és épségben térek vissza.De majd küldök magamról képet is, hogy még élek oké?-végigsimított a hajamon én pedig sóhajtottam egyet. Aztán száműztem a zavaró fojtogató érzést önmagamból. Peter épségben jön majd haza. Az elmémet átjáró keserűség köde felszívódni látszott én pedig elgondolkodtam egy arctalan költő régi szavait idézve magamba, melyet még valamelyik irodalom órán hallottam.
"Ha jobb világot akarsz teremteni,bíznod kell az akaratban. Sajátodban s máséban is."
Abban a percben megpróbáltam ezt tenni.  Mert Peter is ezt akarta. Jobbá tenni a világot.