MARVEL IMAGINES HUN

Kimondatlan

Kèrte: Angelsbvbfallendeath
Promt: "Fontos voltál nekem, de nem volt választásom!"
Szavak:fátyol, könnyek, düh, keserédes, Konzervdoboz (T.S.),miért, csók, halál, megjátszás, küzdelem (talán egyet kihagytam a sztoriból bocsi.
Lehet, hogy nem ilyenre számítottál, de neme  ez ugrott be az egészről.

Sok csatát vívtam már meg. Sok háborúba kísértem Asgard dicső zászlaját, magam után húzva a pusztulás és a halál kérlelhetetlen kegyetlenségének ködfátylát. Egykoron fekete és vörös színben pompázó páncélomat elvett életek segélykiáltása, s ártatlanok haláltusája rozsdaként lepte most be.

Megannyi küzdelem, megannyi szenvedés, csak a koronáért, Odin dicsőségéért, a szüleim akaratáért.
Semmit sem akartam, mégis olyan könnyen ment. Sosem gyötört félsz, vagy kétség. Nem éreztem semmit csak annyi bűnt, amennyit a tett jelent.

Sosem volt nehéz frontvonalra lépnem, most mégis rettegve állok a börtön aranykapuin kívül.
Az őrök árgus szemekkel figyelnek. Habozok még néhány pillanatot. Pont csak annyit, hogy csöppnyi ideig elodázhassam a rám váró helyzetet, aztán bólintok.
Megannyi cella folyosója nyílik meg előttem, s a sötét padlóra a parányi egérlyukakból felcsillanó fényben álló alakok árnyéka vetül. Én pedig tudom jól, hová megyek.

Hangosan fújom ki a levegőt. Aztán intek a másik őrnek, aki rövid időre kaput nyit a varázslattal védett zárka törhetetlen pajzsán és belépek ugyanabba a helyiségbe, ahonnan legutóbb vérig sértve távoztam.
A herceg a kényelmetlennek tűnő ágy támlájának dőlve unottan lapozgat egy könyvet. Fel sem néz rám, tudomást sem vesz rólam, de ajkai szólásra nyílnak.
-Azt hittem világos voltam legutóbb!-hangjában düh árnyéka csendül fel és egy rövid másodpercig cikázik a fejemben a visszhangzó mondata: „Soha többé nem jöhetsz ide!"
-Azt hittem ismersz ennyire, hogy nem érdekelnek az utasításaid!-hangom kevésbé cseng magabiztosan, mint azt szeretném. De próbálva higgadt magabiztosság álarca mögé rejtőzni, mikor úgy dönt, mégis pazarol rám egy kósza pillantást. Arcán elismerő mosoly suhan át, majd felállva közelebb lép hozzám.
-Csak reméltem!-arca egyszerre megkeményedik, ahogy kézfejével óvatosan végigsimít az enyémen.-De tudnod kell, ezt nem játszhatjuk végtelenségig!-feszült sóhaj szakad fel belőle, valahonnan mélyről. Mintha érezné, mi zajlik a háttérben. Mintha kiszűrte volna zavaros gondolataim közül tettem súlyát és most mindent tudna. De valójában nincs tudomása semmiről sem. Amíg én nem akarom.
-Tudom.-bólintok szemlesütve, majd magamat is meglepve gyors, heves csókkal hintem be ajkát, s arcának mindkét oldalát. Aztán ölelésébe vonom magam és sietve szívom magamba mindenét. Ő esetlenül, megrökönyödve végigsimít a hajamon, aztán kihátrál a gesztusból s kíváncsi tekintettel méri végig mindenemet. Egy pillanatig azt hiszem, megkérdezi majd, hogy ilyenkor a midgardi Konzervdobozt képzelem-e a helyébe, azt a narcisztikus egoista barmot a páncélban, de mondandója másról szól, s akaratán kívül is, de igazabbat nem is tükrözhetne.
-Kijutok innen valahogy!-suttogja, s közben szemeimet lassan elhomályosítják a könnyek.-Ígérem!-újra megölve a közöttünk feszülő távolságot, ajkát homlokomra nyomja, én pedig áldom érte az Istenem, hogy nem kérdez rá, kitörő érzelmeim miértjére.

A palota börtönének ajtószárnyai nagy zajjal csapódnak az aranyfalaknak, s bár nem látom, esküdni mernék arra, hogy az ajtónállókra még vakolat is hullik.
-Mi ez?-kérdi Loki odakapva a fejét, s meg is indulna, de én helyben tartom.
-Csak ígérd meg, hogy megváltozol!-nyögöm zokogásba fúló hangon.-Kérlek, csak ígérd meg!-könyörgöm elveszve kékes szemeiben feloldódó kétségbeesett pánikban.
Ajkai néma szavakat formálnak. Valami olyat, hogy „Mit jelentsen ez?", de ideje már nincs kimondani őket. A díszőrség tagjai, Odin kíséretében törik meg a cella varázslatát és lépnek be a helyiségbe, mely hirtelen zsúfoltabbnak tűnik, mint a nagy terem egy ünnepség idején.
A Mindenek Atyja lép elém, s int két sisakosnak, akik finoman a herceg vállára tett kezekkel igyekeznek kivezetni őt a rabsága színhelyéről.
Ő pedig ellenkezik, vergődik és üvöltve követel magyarázatot.
Én pedig nem vagyok képes mást mondani csupán azt:
-Fontos voltál nekem, de nem volt más választásom!

Amint Loki kilép a folyosóra, varázslat újra lezárja a cellát s én tekintetem Odin tekintélyt parancsoló alakjára emelem, aki kezében egy foszlott pergament tart felém.
-Ezen levélben foglalt szavak igazak?
A sárgás fecnin pusztán néhány mondat áll.
Néhány mondat, mely azt hivatott taglalni, hogy minden, ami azután történt, hogy Asgard fiatalabbik hercege lezuhanván a Bifröstről, egy másik világ felett kívánt uralkodni, a részéről tudattalan cselekedet volt, mert az én bűnöm. Én irányítottam, s csupán azért viselte oly büszkén tettei eredményét, mert engem próbált megóvni a következményektől.
-FELELJ, HA KÉRDEZLEK!-az uralkodó szavai gellert kapott golyóként pattannak vissza a falakról, s a börtönre egy pillanatig ordító csend borul.
Tudom jól, hogy az, amit mondani készülök megpecsételi a sorsom, s ezzel együtt halálos ítéletem pallosaként ott lebeg fejem felett az ítélet.
Utolsó pillantást vetek Lokira, akit időközben az egyik katona beavathatott a levélben foglaltakba, s így kérlelhetetlen, fájdalmas tekintete, csak megacélozta a hitemet.
-Igen, igazak!-szemeimet az Örök birodalom uralkodójának rezzenéstelen arcára irányítom, s sötét szemében látom megtörni a valóságot.

Keserédes emlékek sorjáznak elmémben, míg megteszem azt néhány lépést a tér közepéig.
A nép megbotránkozva figyeli a jelenetet, de én már rég nem foglalkozom ezzel.
Nem érdekelnek a zavarodott tekintetek, az összesúgások és a hatalmas kardon megcsillanó holdsugár fénye sem.
AZ utolsó amire emlékezni akartam, csupán az a kis szó, melyet nem mondtam ki utoljára sem. Loki szájából sem hangzott fel a „szeretlek". Hisz tudtuk jól. A nagy szavak a gyenge emberek kiváltságai. Nekünk maradt a mágia tüzében tisztult érzelmek.
És a remény, hogy mindez nem volt hiába.