In love with a ghost(JK) ~Befejezett

6.rész

Mikor felébredtem senki nem volt mellettem. Álmosan pillantottam az órára, ami délután kettőt mutatott. Nem aludtam olyan sokat, de azért valamennyire mégicsak kipihent voltam. Nagyot nyújtózkodtam, majd lerántottam magamról a takarót, ami gondosan fel volt húzva rám. Valószínűleg Jungkook műve volt, én nem szoktam eddig húzni ha alszom.

Ahogy eszembe jutott a neve, elgondolkodtam azon, hogy ő vajon hol lehet, egyáltalán mit csinál, amikor eltűnik és én nem látom. Mert nem hiszem, hogy mindig engem figyel, azt nézi mikor van rá szükségem. Ez lehetetlenség, biztos van neki jobb dolga is, mint hogy azt figyelje éjjel és nappal, mi van velem. Arra sem vettem a fáradtságot, hogy papucsot vegyek, mezítláb indultam kifelé, hogy megnézzem, hátha még Jungkook itt van. Amint kiértem, meg is találtam, a kanapén ült és egy könyvet lapozgatott.

-Szép esküvőtök volt. - szólalt meg, miközben a válla felett hátrapillantott rám. - Miért nem alszol még?

-Már nem érzem szükségét. - ültem le mellé, miközben szememet a képeken tartottam, amelyek az albumba voltak beletéve. Jungkook is visszavezette a tekintetét a lapokra, így már ketten néztük a nagy napom eseményeit megörökítő fotókat. Hosszú, fehér ruhám volt, ami derékig feszült, majd onnantól lefelé fokozatosan szélesedett. A vállánál csipkék tarkították, az ujja a könyökömig ért. Nem én választottam, Donghyun találta nekem, és mégis annyira gyönyörű volt, beleszerettem abban a pillanatban amikor megláttam.

Donghyun sötétkék öltönyben magasodott mellettem, szemei teljesen máshogy néztek rám akkor, mint most. Mintha boldogabb lett volna, és mintha az öröme és szerelme felém nézve fakult volna mostanra.

-Nem ilyennek képzeltem el a házasságot. - szólaltam meg, mire Jungkook érdeklődve nézett rám. - Tudod...mikor megkérte a kezemet, úgy éreztem magam, mintha elhagytam volna a Föld színét, és az egekbe repültem volna. Szerintem egész életemben nem voltam olyan boldog, pedig nem volt rossz a gyerekkorom, sőt, szinte mindig mindent megkaptam, soha nem lett volna okom szomorkodni. Mégis, az a mondat képes volt olyan érzéseket kelteni bennem, amikről csak álmodtam addig. Már akkor képeket láttam magam előtt a jövőnkről, kettőnkről. Úgy képzeltem el, mint valami nyálas, romantikus filmet. Sablonosat és átlagosat de mégis...valahogy mást. És most nem érzem úgy, hogy teljesült volna amit kívántam.

-Szereted? - kérdezte Jungkook hirtelen, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

-Persze hogy szeretem, milyen kérdés ez. - nevettem fel kissé kínosan. - Ő volt az első fiú, aki tetszett nekem, évekig csak néztem őt, és vágyakoztam arra hogy észrevegyen. Mikor pedig megkért, ez csak erősödött. Szeretem őt, teljes mértékben és ezen nem fog változtatni semmi és senki. Ő a férjem. - válaszoltam, de valahogy mintha én magam sem hittem volna el amit mondtam.

-És mit gondolsz, szerinted ő legalább ennyire viszonozza ezt? - kérdezte megint, kissé mintha csalódottnak tűnt volna.

-Persze. - vágtam rá. - Akkor miért vett volna el? Csak mostanában kicsit fáradt meg nehezek a napjai, nagyon sokáig dolgozik, és nincsen türelme. De biztos vagyok abban hogy szeret engem. Miért kérdezel ilyeneket? Egyáltalán miért kutakodsz a cuccaink között?

-Mert nem volt jobb dolgom ameddig te aludtál. És azért kérdezem, mert amit te elmondasz nekem, az alapján ő nem tűnik olyan bizalmasnak és hűségesnek mint te.

-Mit tudsz te? - csattantam fel. - Mert, belelátsz a gondolataiba vagy az érzéseibe? Olyat láttál vagy hallottál amit én nem?

-Ami azt illeti...

-Ne! Nem vagyok kíváncsi se rád, sem pedig a hülyeségeidre. Menj el. - tettem vissza az albumot a helyére, de mikor megfordultam akkor ő még mindig itt volt. - Nem hallottad amit mondtam? Menj el innen! Egyébként is, Donghyun nemsokára hazajön, és nincs kedvem arról magyarázkodni hogy mit keres egy idegen férfi a házában, kettesben velem. Még a végén azt fogja hinni, hogy megcsalom, azt meg egyikőnk sem tenné meg a másikkal.

-Ne haragudj hogy ez mondom, de te butább vagy mint gondoltam volna. - nézett mélyen a szemembe, mielőtt halványodni kezdett volna. - És hadd súgjak meg neked valamit. Régebben lakok ebben a lakásban mint hogy te megszülettél volna. Ez a ház az enyém. Nem fogok innen elmenni, akkor sem ha kiátkozol belőle. - szögezte le, majd teljesen eltűnt.

Micsoda egy pofátlan...mégis, lehet hogy túl durva voltam vele, főleg ha igaz, hogy mennyi mindent tett már értem.

Gyorsan elhessegettem a gondolatokat és nekiálltam vacsorát főzni, reménykedve abban, hogy Donghyun legalább ma hazajön.

Jungkook POV:

Csak ültem a széken, és néztem ahogy a konyhában tevékenykedik. A telefonján lévő recept és a sütő között szaladgált, vagy kétszer megégetve magát. Bármennyire is undok volt, nem tudtam megállni, hogy ne segítsek neki, hiszen ez volt a feladatom, ha tetszett, ha nem. Megragadtam a karjánál fogva, és a csaphoz húztam, amit megnyitottam. Az égett tenyerét a hideg víz alá tartottam, és csak néztem ahogy dühösen pillantgat felém.

-Nem megmondtam, hogy hagyjál? Ha már elüldözni nem tudlak, legalább ne érnél hozzám állandóan.

-Nem megmondtam, hogy ez a dolgom? Ameddig itt vagy, addig nekem te leszel az első számú feladatom, te fogod kitenni minden teendőmet. Szokd meg.

-Nincs szükségem a segítségedre. Van nekem egy szerető férjem, majd ő gondoskodik rólam.

-Egy szerető férj. - nevettem fel keserűen. - Aki sosincs ott, mikor kellene. Nagyon szerető.

-Yoora, megjöttem! - kiáltott fel az említett az ajtóból, mire a lány tágra nyílt szemekkel nézett rám.

-Gyorsan, most tényleg tűnj el! - suttogta kétségbeesetten. - Siess már!

Gondolkodás nélkül tűntem el, de maradtam a helyemen. Donghyun éppen akkor lépett be a helységbe. Én észrevettem az apró rúzsnyomot a nyakán, de Yoora annyira szerencsétlen, hogy akkor sem venné észre, ha a feje közepén lenne.

-Nézd Yoora, sajnálom a reggel történteket. - vett elő a háta mögül Donghyun egy csokor vörös rózsát. - Nem akartalak megbántani, kicsit elszaladt velem a ló. Sajnálom. - puszilta meg azt a részt, ahol reggel megütötte, és a legnagyobb fájdalmamra, Yoora úgy esett a karjaiba, mint egy rongybaba.

Csalódott voltam. Csalódott, mert ő, aki csalja, aki ott bántja meg ahol tudja, több szeretet kap, mint én, aki végig csak a legjobbat akartam neki.Ilyenkor éreztem azt, hogy tökéletesen boldog vagyok szellemként, és egy cseppet sem sajnálom, hogy akkor én meghaltam.