In love with a ghost(JK) ~Befejezett

13.rész

-Miért nem szóltál, hogy kiengedtek? - dorgált meg apa a telefonba. - Képes voltál hazavezetni ilyen állapotban, ráadásul vissza oda? Nem megbeszéltük, hogy el fogtok költözni onnan? - kérdezte, mire nagyot sóhajtottam. Miért ennyire makacs? 

-Apa, te ezt nem érted. - mondtam. - Imádom ezt a lakást, és Donghyun is. Lehet csak tévedés volt az egész betörés, és nem is ezt nézték ki célpontnak. Nem hiányzik semmi, sőt, mire visszajöttem az egész hely ki volt takarítva és rendbe volt téve. Apa kérlek...

-És mi van ha megint visszamennek, és megvernek mindkettőtöket? Donghyun azt mondta, hogy egy fiatal fiú volt, és hogy olyan szinten elbánt vele, hogy megvédeni sem tudta magát. 

Magam elé képzeltem Jungkook izmos testét és azt a jelenetet, mikor majdnem félholtra veri kedves férjecskémet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett ami a lelki szemeim előtt lezajlott. Mint valami izgalmas mozifilm, olyan volt számomra amit az elmém elém tárt, és a pokolra kívántam az egész házasságomat, legszívesebben beadtam volna a válópert majd rácuppantam volna Jungkookra, akárcsak egy rossz pióca. 

-Apa, akkor hívok egy szerelőt, és még vagy két zárat felrakatok az ajtóra. Nem vagyok hajlandó innen elmenni, és meg se próbálj a hátam mögött intézkedni, mert különben...

-Legyen! - sóhajtott egy hatalmasat a telefon végén. - Legyen, maradjatok ott. Nem tudom miért vagy ennyire makacs és hajthatatlan, de akkor maradj, ha ennyire szeretsz ott lenni. De most mondom, még egy hajad szála görbül, felgyújtatom az egész helyet. 

-Imádlak Apu! - visítottam.

-Hogy mennyiszer hallottam már ezt. - nevetett. - Leteszem. Majd valamikor meglátogatlak. - köszönt el majd bontotta a vonalat. Mosolyogva ugráltam az ágyon, mikor valaki megköszörülte a torkát mögöttem. 

-Jungkook? - kérdeztem megszeppenve. - Mit keresel itt? Jobban vagy már? 

-Gyere ide. - intett miközben leült a fotelba. Leszállva az ágyról, odasétáltam hozzá, ő pedig megfogva a karomat, óvatosan jelzett, hogy üljek le. Kicsit kellemetlen volt egy szellemre ülni, olyan volt mintha a semmin ülnék vagy valami médium lennék aki a fotel fölött lebeg, de valamiért nem zavart. - Ne haragudj. - nézett rám. - Durva voltam veled és igazságtalan. Meggondolatlan és hirtelen haragú. Nem lett volna szabad ennyire felkapnom a vizet azok után, amit tettem. Csak...sajnálom hogy cserben hagytalak. 

-Eleinte fájt. - vallottam be, mire lehajtotta a fejét. - De nem hibáztatlak. Donghyun erőszakos, ha most meg is tudtál volna védeni tőle, lehet legközelebb akkor kap el mikor tényleg nem vagy a közelben. Ne szidd magadat. - mosolyodtam el. 

-Ígérem. - suttogta közel hajolva hozzám. - Ígérem hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy magadra hagytalak. Ha kell ölni fogok, csakhogy biztonságban tudjalak. - motyogta, nekem pedig hevesen kezdett el dobogni a szívem a szavaira. - Nekem még van egy kis dolgom, de te feküdj le és aludj. Mire felébredsz, melletted leszek. - mondta, én pedig szemeimet lecsukva egyre közelebb hajoltam hozzá, de ekkor elkapta a homlokom és óvatosan eltolt magától. -Nem lehet Yoora. - suttogta szomorúan. - Nem lehet. Én pedig szomorúan bólintottam, teljesen összetörve, hiszen tudtam, amit a múltkor megálmodtam, tényleg megtörtént, és esélyem sincs arra, hogy esetleg viszont szeressen. 

Jungkook POV:

Csak álltam az ajtóban és néztem, ahogyan az ágyban, az oldalára feküdve alszik. Légzése egyenletes volt, arca nyugodt és békés, most nem nyomta a vállát semmilyen nehézség. Bárcsak én is elmondhattam volna ezt magamról. Minden gondolatom körülötte forgott, és akörül amit vele tettem. Hiába mondta, hogy nem az én hibám, tudtam hogy csalódott bennem, hogy számított és várt rám mikor szüksége volt rám, de én nem voltam ott. Rettenetesen éreztem magamat ha az arcán lévő már gyógyuló sebekre néztem. Elszorult a torkom és a gyomrom, hacsak eszembe jutott, hogy megakadályozhattam volna. 

Mocorogni kezdett az ágyban, én pedig megragadtam az alkalmat, és lefeküdtem mellé. Volt hely bőven, Donghyun szerencsére még mindig a kórházban dekkolt, így nem tartottam attól hogy hirtelen felbukkan és megzavarja az idilli pillanatomat. Kezemet Yoora hajába vezettem, majd gyengéden simogatni kezdtem. Érintésem határása kissé kirázta a hideg, de sejtettem hogy jól esik neki, ezért folytattam. Csak néztem az arcát, azokat a gyönyörű és hosszú szempilláit, amiknek nem lett volna szükségük sminkre, de ő mégis mindig adott a külsejére. Hibátlan bőrét, amelyet egy ránc vagy bőrhiba sem tarkított, formás és dús ajkait, amikre nagy örömmel ráhajoltam volna, hogy csak egy percre is, de megízlelhessem azokat. De nem tehettem. Mert az volt itt a döntő fontosságú. Mert nem tudtam, hogy vajon szeret e. Ez a bizonytalanság pedig megőrjített. 

Mert ha nem szeret, és úgy csókol meg, akkor az még egy fájdalmas, de elfogadható állapot. Akkor tudom, hogy nincsen nála esélyem, és maradhatok olyan, amilyen vagyok. 

Viszont ha kiderül, hogy esetleg szeret, olyan módon, ahogyan én is, és úgy csókol meg...Akkor ember leszek. 

Azt pedig nem akarom.