In love with a ghost(JK) ~Befejezett

5.rész

Nagyot nyelve néztem az előttem tornyosuló fiúra, és emésztettem a korábban hozzám intézett szavait. Azt mondta, az a feladata hogy rám vigyázzon és hogy engem védjen...miért tenne ilyet? Eddig hogyan tette, akkor biztosan tudtam volna róla. Egyáltalán, ha igazat is beszél, miért pont engem?

-Látom rajtad, hogy nehezen dolgozod fel ezt a helyzetet, nem is hibáztatlak miatta. - szólt Jungkook, mire ránéztem. - Ha szeretnél valamit megkérdezni, legyen az bármi örömmel válaszolok.

Egy darabig csak néztem rá, majd hirtelen eszembe jutott, életem eddigi legeslegrosszabb ötlete. Nem is tudom, hogyan gondolhattam ilyenre, de egyszerűen ez volt az első dolog, ami az eszembe ötlött, ha el akarom hinni, hogy tényleg igazat mond. Egy pillanat alatt kikerültem, és elszaladtam mellette, a konyha fele. Ahhoz a fiókhoz akartam menni, ahol a késeket és az ollókat tároljuk. Vajon mennyire tud megvédeni ha kárt okozok magamban? 

Mire viszont odaértem volna a fiókhoz, ő már előtte állt, és karba tett kezekkel, dühösen nézett rám. 

-Mi a franc bajod van neked? Hogy gondolhatsz a késre, csak hogy meggyőződj arról, nem hazudok? - kapta el a karomat, és magához rántott. - Megmondtam neked, az a feladatom, hogy rád vigyázzak, én előtted két lépéssel járok. Miért szórakozol velem? 

-Engedj el! - szóltam rá, mire egy pillanat alatt eleresztette a karomat. - Soha nem láttalak még eddig, és most csak úgy megjelensz, ilyen hülyeségeket beszélve! Tűnj el, mielőtt szólok valakinek. 

-Ne haragudj, de te borzasztóan hülye vagy. - csóválta meg a fejét, majd mire egyet is pisloghattam volna, nem volt sehol. Döbbenten néztem körbe, forogtam mint a kutya aki a saját farkát kergeti, de nem láttam sehol. Ilyen nincs. Nem létezik. Az előbb még itt volt. Most pedig nincs. Biztos az volt a baj, hogy felzaklatott ami reggel történt, és hallucinálok és hülyeségeket álmodok. Igen, csakis ez lehet erre a magyarázat, ez meg sem történt. Most elmegyek aludni, és mikor felkelek, már csak nevetni fogok ezen az egészen. 

Nagyon sóhajtottam és a hálószoba felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem óvatosan benéztem az ajtón, hogy bent ne érjen kellemetlen meglepetés, de nem volt ott senki. Egy részem örült ennek, hiszen tudtam, akkor Jungkook nem valódi, és csak képzelődök a sok stressz miatt. 

Viszont valahol mégis...csalódott voltam. Soha nem találkoztam még vele, és mégis, eddig ő volt az egyetlen aki érdeklődött irántam, foglalkozott velem, akivel úgy tudtam beszélni, hogy nem utasított, nem bántott vagy sértett meg. De tudtam, nem létezik és csak az elmém szórakozik velem, éppen ezért fáradtan dőltem végig az ágyon, már meg sem lepett, hogy pillanatokon belül elaludtam. 

De nem tartott sokáig, akárhányszor lehunytam a szemeimet, őt láttam magam előtt. Annyira valóságos volt, éreztem magamon a tapintását, hallottam a hangját. Nem beszélve arról, hogy folyamatosan olyan érzésem volt, mintha valaki megállás nélkül figyelne. Mi van, ha mégsem bolondultam meg? Mármint, mindig is tudtam hogy szellemek léteznek, csak olyanról nem hallottam még, hogy valaki előtt megjelenjenek. Mi van, ha Jungkook tényleg létezik, tényleg arra figyel, hogy velem mi van? Egy próbát megér. Ha pedig kiderül, hogy mégsem igaz, akkor mi van? Egyedül vagyok itthon, senki nem tudja meg, hogy a levegőhöz beszélek. 

-Jungkook. - szólaltam meg remegő hangon. - Tényleg itt vagy? - kérdeztem miközben körbenéztem a szobába, hátha megpillantom valahol. 

-Na mi van, csak hiszel nekem? - jelent meg egy test mellettem az ágyban. Jungkook az ágyneműn feküdt, kényelmesen, hátával a támlának dőlve. Szemrehányóan nézett rám, mire lehajtottam a fejemet.

-Ne haragudj. Csak ez olyan...hihetetlen. - néztem fel rá, majd közelebb másztam hozzá. Tekintetével végig követte mozgásomat, de nem mozdult, nem szólalt meg. Egyre közelebb mentem hozzá, valamiről meg akartam bizonyosodni. Kezemet felemeltem, és a mellkasára helyeztem, egyenesen arra a részre, ahol a szívünk található. A szobában olyan csend volt, hogy a saját dobogásomat hallottam, és vártam az övére is. De a kezem alatt nem éreztem semmit. Nem is hallottam semmit. Üresség. 

-Nem dobog. - suttogtam. 

-Persze, hogy nem, mit vársz egy halottól? - kérdezte szórakozottan, mintha a világ legegyértelműbb dolgát állapítottam volna meg. - Élvezed a fogdosásomat? 

-Mi? Dehogy! - kaptam el a kezemet, és éreztem, ahogy arcom lángba borul. Jungkook a fejemet látva felnevetett, hangja kellemesen csengett, nem hallottam még soha ahhoz hasonlót. - Komolyan az a feladatod, hogy rám vigyázz? 

-Igen. - bólintott és mélyen a szemembe nézett. Közelebb hajolt hozzám, mire én automatikusan hátráltam volna, ha nem fogja meg a vállamat, és tart közel magához. - És higgy nekem, ameddig csak tehetem, addig vigyázni fogok rád, nem fog megszűnni számomra ez a feladat. Éppen ezért, ha valami bánt, ha segítség kell, ne félj hozzám fordulni, ne titkolj semmit, mert akkor nem tudok neked segíteni, bármennyire is akarok. Érted? - kérdezte, mire bólintottam. - És bízol is bennem? - kérdezte megint. Ismét bólintottam. - Helyes. Ezzel igen csak megkönnyíted a dolgomat. Örülök, hogy megbeszéltük. 

-Beszélhetek bárkinek is rólad? - kérdeztem. 

-Nem! - ült fel azonnal. - Nem! Soha, senki nem tudhatja meg, hogy megmutattam magamat neked! 

-Megmutattad magad? Ha nem szabad, miért tetted? 

-Ha eljött az ideje, elmondom neked. - mosolyodott el. - Aludj. Látom, hogy álmos vagy, kimerült. Itt leszek melletted végig, oké? - kérdezte, mire bólintottam. 

Elhelyezkedtem az ágyban, Jungkook pedig megigazította rajtam a takarót. Nem nyúlt hozzám, nem jött közelebb, tartotta a távolságot. Kicsit érdekes volt, azt hittem, megragadja majd az alkalmat, hogy nőt ölelhessen, de ő csak ült az ágyon, engem figyelve, várva arra, hogy elaludjak végre. Nem kellett rá sokáig várni. De a korábbiakkal ellentétben nem keltem fel, nyugodt voltam, és biztonságban éreztem magamat. Tetszett hogy itt volt mellettem, és hogy őszinte legyek, Donghyun hozzá képest semmi nem volt.