In love with a ghost(JK) ~Befejezett

8.rész

*Külsős szemszög*

Yoora az egész napot egyedül töltötte. Donghyun korán elment dolgozni, a lány nem is tudta, hogy mi zajlik már hónapok óta a háta mögött. A szerelem okozta rózsaszín köd, és a naivitása teljesen elvakította, és ameddig ő abban a hitben volt, hogy a férje mindent megtesz az ő jólétéért, addig ő az irodájában egy másik nőt szeretgetett. Jungkook sem jelentkezett. Hiába szólította többször is, nem látta, és még csak nem is hallott felőle. Elgondolkodott azon, hogy talán megbántotta a korábbi kérdéseivel, vagy felszakított benne valamit, amit a fiú el akart felejteni, de aztán eszébe jutottak a szavai, ha valami zavarta volna, biztosan elmondta volna. De vajon akkor merre lehetett egész nap? 

Jungkook az egyetemen volt. Nézte a fiatalokat, a tanulókat. Nézte hogy mit csinálnak, nézte hogy szórakoztak. Nézte, ahogyan élnek. És habár szerette az egyetemi életet, nem vágyott vissza oda. Jól elvolt ő ott mellettük magának. Gondolatai gyakran Yoora körül forogtak. Hiányzott neki, de szeretett volna egy kicsit távol lenni tőle. Megkedvelte. És nem lett volna szabad. Az ő feladata annyi lett volna, hogy vigyázzon rá, felügyelje, de ehhez képest megszegett sok szabályt. Felfedte magát előtte, beszédbe elegyedett vele, és megkedvelte. És ahogy Yoora egyre csak közeledett felé, vágyott a társaságára, Jungkook úgy kellett volna hogy hátráljon, távolságot tartson közöttük, tudta hogy amit tesz, nem helyes. Nem lett volna szabad egy barátságnak kialakulnia közöttük, de az mégis megtörtént. A barátságból pedig több lett, és ők észre sem vették. 

Yoora POV:

Türelmetlenül doboltam körmeimmel az asztal tetején, miközben folyamatosan az órát szuggeráltam. Este volt már, de még senki nem volt itthon. Azt tudtam, hogy Donghyun sokáig dolgozik, és hogy őszinte legyek, nem is igazából ő volt az, akit vártam. Unalmas volt nélküle a nap, és attól, hogy már nem él, és nem történhet vele semmi baj, aggódtam miatta. És hiányzott. Nagyon. Az ajtó nyitódott majd záródott, én pedig kissé csalódottan álltam fel, hogy üdvözöljem férjemet. Tudtam hogy ő jött meg, hiszen Jungkook miért használná az ajtót, ha át is mehet rajta. 

-Megjöttem. - vette le a a kabátját, majd a táskáját a kezébe fogva elindult felém. Mosolyogva fogadtam, majd adtam neki egy ölelést, miközben lehajolt hozzám hogy egy csókot nyomjon ajkaimra. 

- an számodra egy meglepetésem. - suttogta a fülembe, majd megfogta a kezemet és a szemembe nézett. 

-Komolyan? Mi az? - vidultam fel egy pillanat alatt, el is felejtve Jungkooktól kezdve, az egész napomon át mindent. - Mi az? - kérdeztem ismét izgatottan, mire Donghyun nevetni kezdett. 

-Vegyél fel valami szépet, elviszlek vacsorázni. 

-Komolyan? Hova? - ugráltam fel és le, akárcsak egy gyerek. 

-Tudod, van az az új étterem, ami egy hete nyílt. - kezdett bele, mire közbeszóltam. 

-Ne! - néztem rá döbbenten, ő pedig még jobban nevetett gyerekes viselkedésemen. - Nem igaz! - kaptam a szám elé a kezemet, mire heves bólogatásba kezdett. - Hogy foglaltál oda asztalt? Majdnem egy hónapos a várólistája, és elképesztően drága! 

-De az én drága feleségemnek mindent meg kell adnom, nem igaz? - mosolyodott el. - Na, mondom, siess és vegyél fel valami nagyon szépet, akarom hogy mindenki lássa, milyen gyönyörű is vagy. - simított végig a hajamon, nekem pedig kétszer sem kellett mondani, már is futottam szinte a szobánkba, hogy felvegyek valamit, amiben tündökölni tudok. Ha tudtam volna, milyen este elé nézek, valószínűleg csípőből elutasítottam volna a meghívást. Ha tudtam volna, hogy az este milyen csalódást okoz nekem, soha nem egyeztem volna bele a házasságba, és ha tudtam volna még mennyit kapok, hamarabb megtettem volna amit megkellett.