In love with a ghost(JK) ~Befejezett

9.rész

Jungkook POV:

Mivel Yoora és a kedves férje elmentek vacsorázni, én otthon maradtam. Két okból kifolyólag sem akartam ott lenni velük. Egyrészt élt bennem a remény, hogy ha az a gyökér elviszi vacsorázni, akkor figyelni és vigyázni fog rá, és rám nem lesz szükség. Másrészről pedig nem volt kedvem a nyálas hazugságait hallgatni, amelyeket Yoora minden alkalommal elhitt. Meg akartam neki mondani az igazat, fel akartam nyitni a szemét, azt akartam hogy lássa mi van körülötte. De nem tudtam megtenni. Összetörtem volna. És azt nem bírtam volna elviselni. Még várnom kellett.

Így hát elvoltam magamnak, belenéztem pár csatornába a TV-ben, mikor hirtelen szemeim lecsukódtak, és láttam magam előtt az eseményeket. Yoora egy fal mellett ül, zokogva, a szíve pedig millió darabokra hullva. Tudtam, minek a következménye lett volna ez, és magamban átkoztam azt a szemetet, amiért van pofája így viseledni. A TV-t gyorsan kikapcsoltam, hogy ne keltsek gyanút, majd szorosan lecsukva a szemeimet ismét gondolkodtam. A gondolataim pedig abba az étterembe vezettek, ahol minden bizonylag Yoora is volt. Kétségbeesetten kapkodtam a fejemet az emberek között, hogy mielőbb megtaláljam. Ha most elkések, akkor borult az egész tervem. És ha kiderül, hogy tudtam róla, egy életre megutál.

És én ezzel a tudattal nem tudnék tovább létezni.

A következő pillanatban megpillantottam gyönyörű fürtjeit és gyönyörű testét egy fekete ruhába bújtatva. És ezt a nőt nem értékelik. Sietve utána eredtem, és éppen az utolsó másodpercben kaptam el a csuklóját. Láttam rajta, hogy érdeklődve fordul meg, amint pedig meglátott szemei tágra nyíltak.

-Jungkook! Te mit keresel itt? Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte, de nekem nem volt időm a magyarázkodásra, gyorsan kellett cselekednem. Valamivel el kellett rángatnom onnan.

-Ne menj be oda! - mondtam, hátha ezzel sikerül meggyőznöm.

-Csak egy pillanat az egész, megigazítom magamat egy kicsit a tükörben, és aztán beszélünk. - mondta, és már fordult is vissza, de egy erősebb rántással visszafordítottam magam fele. Nem hagyhattam hogy bemenjen, védenem kellett. Védenem a fájdalomtól, a csalódástól...védenem a szörnyű valóságtól amiben élt.

-Yoora. Könyörgök neked, ne menj be oda! - mondtam, majd egy nagyot sóhajtottam és olyat tettem, amit nem kellett volna. Egy rántással magamhoz húztam, és egy szoros ölelésbe vontam. Éreztem, hogy megfeszül az érintésem alatt, és óvatosan eltolt magától.

-Jungkook, mi bajod van? Miért nem akarod hogy bemenjek? -mutatott maga mögé. - Tényleg, ígérem egy pillanat alatt megjárom és már foglalkozok is veled. - indult volna megint el, én pedig dühösen gondolkodtam, miért ennyire makacs?

-Szükségem van rád. - mondtam, ezzel megállásra késztetve. - Nem érzem jól magam. - tettem a kezemet a mellkasomra, mire azonnal visszalépett hozzám és fürkészni kezdett.

-Mi az, hogy nem érzed jól magad? Szellem vagy, te nem érzel semmit! - mondta aggódva, majd a homlokomra tette a kezét. - Meleg a fejed is!

-Nem tudom mi bajom van, sosem éreztem még ilyet! Muszáj voltam idejönni, hátha te tudsz segíteni rajtam. - mondtam drámaian, és biztos voltam benne, hogy a fejem nem meleg, nekem nem volt hőmérsékletem, de gondolom annyira aggódott miattam, hogy odaképzelte még a meleget is.

-Gyere, muszáj hazavinnem téged. Pihenned kell. - kezdett el húzni az asztaluk fele, majd elkapta az egyik pincért. - Elnézést, megmondaná kérem annak az úrnak, akivel érkeztem hogy nem éreztem jól magamat, ezért muszáj voltam hazamenni? Majd ő fizeti a számlát is, és kérem mondja meg neki, hogy fogjon taxit is, mert kell nekem a kocsink. Köszönöm. - hajolt meg, majd szorosabban megfogva a kezemet elindult velem kifele az étteremből.

-Nem kellene inkább a fiúdnak szólni, hogy lelépsz? - kérdeztem, miközben próbáltam visszafogni a mosolyomat, tekintettel arra, hogy most "beteg" vagyok. Otthagyta a pompás vacsoráját és estéjét. Miattam.

-Kit érdekel most Donghyun? - csattant fel, majd rám nézett. - Inkább ülj be, és siessünk haza.

-Yoora, ennyire azért...

-Shh! - szakított félbe. - Éreztem rajtad, hogy nem vagy jól. Nem hagyhatom hogy valami bajod legyen.

Felemeltem a kezeimet, tudván hogy úgysem ellenkezhetek vele, majd beszálltam mellé. Az ajtót még be sem zártam, mikor elindította az autót, de olyan sebességgel, hogy belesüllyedtem az ülésbe.

-Yoora, mit művelsz? - szóltam rá dühösen. - Én már szellem vagyok, nincs hova meghalnom, de magadat nem kellene kinyírni! - céloztam szépen arra, hogy én ennél halottabb már nem lehetek, ő viszont igen.

-Befogod és hagyod hogy intézkedjek. Én vagyok a nő, én gondoskodok a férfiakról. És mivel a te eseted különleges, nem nagyon van időm szórakozni a sebességgel.

-Miért érdekel ennyire? - kérdeztem, mire rám nézett.

-Mert jelenleg te vagy az egyetlen, aki mellett úgy érzem, hogy fontos vagyok. - mondta, majd visszanézett az útra.

Szomorúan néztem rá, mert igaza volt. Amióta ismerem, csak Donghyun volt körülötte, a családjáról még nem is hallottam semmit sem. Pedig volt neki, csak nem foglalkoztak vele. Én voltam az egyetlen, aki tényleg az ő érdekeit tartottam szem előtt. Hirtelen mögöttünk sziréna hangja szólalt fel, majd belenézve a visszapillantóba megláttam a rendőrautók eltéveszthetetlen villogását.

-A francba! - csapott a kormányra Yoora. - Hogy viszlek haza, ha most itt szórakoznak velem?

-Én nem emiatt aggódnék. - vigyorogtam, majd egyszerűen végignéztem magamon. Úgy látszott Yoora is vette a lapot. A rendőrök nem fognak látni engem.

-Hölgyem. - hajolt be az ablakon az egyik rendőr, amint lehúzódtunk oldalra. - Szerintem Ön egy kicsivel gyorsabban haladt az úton mint az megengedett lett volna. Nem a versenypályán vagyunk kérem.

-Elnézést kérek, de okom van arra hogy száguldozok. - mutatott maga mögé, egyenesen rám. - A barátom rosszul érzi magát, és orvoshoz kell vinnem.

A rendőr átnézett a válla fölött, egyenesen rám, azonban ő nem látott semmit. Nem mutattam meg magam.

-Maga szórakozik velem? - kérdezte a rendőr, mire Yoora megfordult és dühös tekintettel meredt rám. Nagyot sóhajtottam, és fokozatosan elkezdtem felvenni emberi kinézetemet.

-Mi a... - meredt rám a rendőr hatalmas szemekkel. - De hát az előbb még..

-Utunkra engedne? - kérdeztem rekedtes hangon. - Ha én most meghalok, esküszöm vissza fogok járni kísérteni. - mondtam, mire nagyot nyelve bólintott.

-Köszönöm, és elnézést kérek. - bólintott Yoora, majd útnak indult, ezúttal egy kicsivel lassabban. -Jungkook, még egy ilyen és komolyan mondom, megfojtalak.

-Csak nyugodtan. - mosolyogtam rá, és rám nézett. És nevetett. Én pedig egy fokkal jobban megszerettem.