In love with a ghost(JK) ~Befejezett

19.rész

– És hogy szeretnéd véghez vinni a bosszúdat? – kérdezte Jungkook,miközben leültünk a kanapéra. Nem esett nehezünkre az álldogálás, viszont én mindenképpen szerettem volna valami kissé emberit csinálni. Ezért üldögéltünk a kanapén, mint egy normális pár.

– Első sorban gondoskodok arról, hogy az új babája elhagyja, érezze csak azt, nekem milyen volt mikor azt hittem, hogy szeretnek. Utána bizonyítékokat szerzek arról, hogy ő is, és az apja is jogtalanul vette el tőlünk a vállalatunkat. Valahogy világosságra fogom hozni azt is, hogy meg lettem verve, illetve a félrelépéseit is meg fogom mutatni a világnak. Tenni fogok azért hogy szenvedjen, hogy végül a pokolra kívánja az egész életét.

– És mit szólsz, ha azt mondom, hogy én már cselekedtem? – nézett Jungkook mosolyogva rám.

– Miről beszélsz? – kérdeztem. – Az eset akkor történt, mikor nem voltál ott. Az átveréseknél sem voltál jelen, hogy tudtál volna bármit is cselekedni?

– Fogalmazzunk úgy, hogy habár eleget tettem a kérésednek, és elmentem onnan,akkor sem hagytalak magadra. Beszereltem egy-két kamerát a konyhába, van hangfelvételem, képek arról, hogy Donghyun a kórházban rajtad kívül még egy másik nő látogatását is engedélyezte, ezeket a szüleid házában, még a te szobádban rejtettem el. Olyan szellemesen intézkedtem. – magyarázott büszkén. – Már csak egy dolog kell. Menj haza, és írj a szüleidnek egy búcsúlevelet.Megérdemlik, hogy tisztázd a dolgokat, ráadásul ha te magad is leírod amiket én sikeresen bizonyítottam, akkor valószínűleg Donghyun vaskosan meg fog fizetni mindenért, amit tett.

– Elképesztő vagy. – néztem rá, és ismét hajoltam volna hozzá, de kinyílt a bejárati ajtó. Ijedten fordultam az ajtó fele, de azonnal meg is nyugodtam, hiszen eszembe jutott, ők nem láthatnak engem.

– Még mindig dühös vagy? – szólalt meg a szőke lány, majd bezárta maga mögött az ajtót. – Nincs semmi okod erre a gyerekes viselkedésre, az a pincérfiú csak kedves volt velem és segített felvenni a kabátomat! Ha már te a kisujjadat sem tudtad megmozdítani.

-Úgy van, fogd rám. - kapta le dühösen a kabátját Donghyun. -Szívesen segítenék neked felöltözni, ha esetleg hagynád. De mire én bármit is tehetnék érted, már más kan megcsinál neked mindent! Kíváncsi vagyok, vajon olyan könnyen öltözöl e le,mint amilyen könnyen hagyod, hogy rád adják a ruhákat.

-Hogy mered? - emelte fel a hangját a nő. - Én tudom, hogy a kedves exfeleséged egy igazi jólelkű, naiv asszony volt, aki elhitte minden kedves szavadat és úgy omlott a karjaid közé mintha az egy puha ágy lenne. De velem így nem beszélhetsz Kim Donghyun, én nem nyelem le neked!

Jungkook és én csendben figyeltük az elénk táruló jelenetet, és legszívesebben kihasználtam volna az alkalmat, hogy az előttem álló férfinak olyat bemossak, hogy többet nem kel fel a padlóról. Viszont nem tehettem semmit, nem akartam felhívni magamra a figyelmet.

– Úristen!- sikított a nő, mire a konyha felé kaptuk a fejünket. Tényleg. El is felejtkeztünk róla, hogy a testem már egy jó pár órája a konyha padlóján fekszik. - Donghyun mit csináltál? - sipította olyan hangerővel, hogy valószínűleg a szomszédok is hallották.- Te megölted?

-Kit?- dörmögte Donghyun, majd a szeretője után indult, azonban amint ő is meglátta az élettelen emberi maradványomat, elfehéredett. Hihetetlen sebességgel térdelt le mellém, kezeimet az övéi közé vette. Légzésem, pulzusom nézegette, de hiába, nem reagáltam semmire. Már nem volt bennem semmi, ami éltetett volna. Itt voltam kint, Jungkook mellett.

– Hívd a mentőket! Most! – üvöltött a nőre, aki remegő lábakkal, de a telefonja után kezdett el kutakodni. – Yoora! Yoora! –szólongatott, én pedig nem bírtam tovább.

Lassan mögé sétáltam és kinyitottam a pult fölötti szekrény ajtaját. Jungkook vigyorogva nézett rám, valószínűleg tudta, hogy mit akarok. Az első tányért óvatosan, és csendben söpörtem le a helyéről, és mintha csak a gravitáció is engem támogatott volna, pontosan Donghyun fejére pottyant. A férfi üvöltve kapott a feje tetejére, és dühösen pillantott fel, azonban nem látott semmit, így visszafordult felém.

-Yoora.- szólalt meg. - Yoora, érzem, hogy elkéstem de annyira sajnálom.– motyogta. - Tudom, hogy miattam jutottál ide, és azt is hogy én tettelek tönkre. Sajnálom, hogy ilyen rossz férj voltam, és hogy ennyit bántottalak. Nem így terveztem, esküszöm neked. Nem ezt akartam!

Megütközve hallgattam a szavait. Miért nem tudott volna ilyen lenni, mikor megtehette volna? Miért mindenki akkor tér észhez, mikor már nincs mit tenni? És miért hazudik? A szemembe mondta, hogy undorodik tőlem, vajon mikor mond igazat?

-Elkéstél.- suttogtam, majd fogtam magamat és otthagytam. Jungkook szorosan jött mögöttem, én pedig mielőtt még kiléptem volna a lakás ajtajából, egyszer visszanéztem.

Visszanéztem,meg akartam magamnak őrizni ezt a képet. Hiszen tudtam, mivel ebben a lakásban haltam meg, itt ragadtam. Viszont tudtam, előbb-utóbb itt változások fognak bekövetkezni, és még egy utolsó emléket akartam magamnak.