Miután Yoora és újdonsült férje friss házasokként beköltöznek az új lakásukba, a lány úgy érzi az élete tökéletes. Azonban nem sejti, a szerelme hazugságon alapul, s az új barátja és segítője egy szellem lesz.
/Újra feltett és javított történet/
Meglátta. Hiába próbáltam visszatartani, megkímélni őt a kegyetlen valóságtól, a fájdalmas hazugságtól, nem sikerült. Csúfosan elbuktam. Ismét. És most nem csak Donghyun, én is bántottam. És a kést, amit beledöftem, még vagy kétszer meg is forgattam benne. Hamarabb kellett volna neki elmondanom, hamarabb kellett volna rávilágítanom a dolgokra, hogy ne sérüljön ennyire, de a saját önzőségem és vakságom miatt nem sikerült.
Elbuktam mint szellem.
Elbuktam mint Yoora védelmezője.
Elbuktam mint a titkos szerelme.
Elbuktam minden tekintetben.
Csak néztem őt, ahogyan az ajtóban áll, ahogyan arcát ellepik a könnyek. Láttam már sírni, de ennyire még sohasem. Rettenetesen éreztem magamat, és azok, amik ezután történtek, nem segítettek rajtam.
-Gyere, menjünk. - fogtam meg óvatosan a karját. Nem ellenkezett. Nem volt hozzá sem ereje, sem pedig kedve. Tudtam, az lesz neki a legjobb, ha most elviszem őt innen. Gyenge lábakkal követett, arcán semmiféle érzelem nem volt, egyedül könnyek áztatták megállíthatatlanul. Tudtam, hogy összetört, és ez engem is bántott, mert nem tudtam rajta segíteni. Egészen az autóig hűségesen és sietve követett, viszont amint elértük a járművet, szorításomból kirántotta a karját. Furcsa arckifejezéssel meredtem rá, és vártam, mit fog mondani.
-Mióta? - nézett a szemembe, ajkai megremegtek a visszafojtott sírástól. Összeráncolt szemöldökkel pillantottam rá, viszont belül tudtam, mire kíváncsi. Tudja, hogy hazudtam. - Válaszolj Jungkook! Mióta??
-Az első perctől fogva. - hajtottam le a fejemet.
-Tudtál róla. - motyogta hitetlenül, folyamatosan megremegő hanggal. - Tudtál róla. Csalt engem azóta, hogy a házba költöztünk. És te egy szót sem említettél. Élvezted igaz? Élvezted nézni, ahogyan szenvedek, élvezted hogy kihasználhatsz, hogy feltétel nélkül megbízok benned.
-Yoora, én...
-Ne! - emelte fel a kezét, jelezve hogy nem érdekli a további mondanivalóm. - Nem érdekel. Tűnj el Jungkook! Tűnj el, soha többé nem akarlak látni. Soha! Menj el a házból, vagy tudod mit, inkább én költözök el, csak ne kelljen veled egy helyen lennem! - sírt, kiabált, nem is foglalkozva azzal, hogy a körülöttünk lévők, kivétel nélkül őt bámulják.
-Yoora! - kaptam el a karját. - Hallgass meg, én...
Apró keze hatalmasat csattant arcomon. Nem fájt, meg sem éreztem, mégis olyan volt, mintha lyukat ütött volna a már amúgy is halott bőrömön. Nem érdemeltem meg, hogy így viselkedjen, de valamilyen szinten viszont mégis.
-Tudod mit? - törölte meg durván a szemeit. - Gyűlöllek! Gyűlöllek teljes szívemből, bárcsak soha nem találkoztunk volna! Bárcsak soha nem költöztünk volna abba a francos házba!
Ezzel lábai összecsuklottak alatta, és a hideg, kemény földre esett. Sírt. Zokogott. Össze volt törve, ha pedig eddig kis darabokra, ezekből a kis darabokból milliónyi darab lett. Apró testét rázta a fájdalom, a keserűség amit kiadott magából, olyan volt, mintha a világ minden fájdalma és bánata az övé lett volna, és most eljött az ideje annak, hogy kiadja magából. Elég volt neki, eddig bírta a súlyukat. Óvatosan leguggoltam mellé, és kezemet a fejére tettem. Végigsimítottam a haja vonalán, majd a mozdulatot megismételtem egyszer, kétszer, majd egyre többször. Azonban elhúzódott tőlem. Már az érintésemet sem akarta érezni magán.
-Nem értesz igaz? - suttogta rekedtes hangon. - Tudod Jungkook. - pillantott rám vörös, duzzadt, könnyes szemekkel. - Ha tehetném, emberré varázsolnálak valahogyan. Hogy aztán újra megölhesselek. De úgy, hogy már szellem sem lennél tőle.
Megütközve néztem rá és hallgattam a szavait. Utált. Gyűlölt, minden haragját nekem adta. És nem is nekem kellett volna, én adtam neki a legkevesebb fájdalmat. Mégis nekem viszonozta a legtöbbet. Ismét megerősödött bennem a gondolat, mely szerint nem akarok ember lenni. Nemcsak azért, mert akkor éreztem volna mindent, amit egy ember érez, hanem mert biztos voltam abban, hogy Yoora soha nem tudna ezek után úgy tekinteni rám, mint egy szerethető személyre.
De a sorsunkat nem mi írjuk.
Nem akartam, hogy egyedül vezessen haza, viszont megérezte, hogy ott vagyok mellette, ezért még egy alkalommal elküldött a melegebb éghajlatra. De még mindig féltettem, ezért csendben haladtam az autó mellett, figyelve minden mozdulatát. Aggódtam miatta, főleg azért, mert a sírást még mindig nem hagyta abba. És ez ment egészen hazáig. Otthon ismét megjelentem neki, megpróbáltam jobb belátásra bírni, megmagyarázni neki mit miért tettem, azonban hajthatatlan volt. Újabb kegyetlen és sértő dolgokat vágott a fejemhez, és rendkívül boldog voltam amiért nem voltam ember, mert ezek tönkre tettek volna. De sikerült valamit mondania, ami akkor még nem bántott, később viszont igen.
-Biztos vagyok benne, hogy megérdemelted a halálod! Bárcsak újraélnéd! - üvöltötte az arcomba. - Tűnj el Jungkook! Tűnj el! Örökre! - mondta, majd beszaladt a szobába, bezárkózva, maga mögött durván becsapva az ajtót.
Én pedig eleget tettem a kérésének. Eltűntem. És már csak akkor jöttem vissza, mikor késő volt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
