In love with a ghost(JK) ~Befejezett

1.rész

Mosolyogva fordultam meg a puha ágyamban, és egy pillanatra váratlanul ért a mellettem lévő üresség. Az elmúlt egy hetet azzal töltöttem, hogy reggel az újdonsült férjemmel keltem, majd vele is feküdtem a legnagyobb romantika közepette. Most viszont, hogy vége a nászútnak, és neki dolgoznia kell, meg kell szoknom hogy korán fog kelni, és nagy valószínűséggel későn is érkezik majd, így napjaim nagy részét egyedül fogom tölteni itthon. 

A mi házasságunk korántsem átlagos. A legtöbb ember úgy házasodik, hogy meglát valakit, beleszeret, összeismerkednek és végül úgy döntenek, egy életre megfelelnek egymásnak. Minket az üzlet hozott össze. Donghyun és az én apukám nagyon jó barátok, már a gimnázium óta. Semmi nem választotta el őket egymástól, még az sem, hogy egyszerre alapítsanak vállalkozást. De amíg a mi cégünk ívelt felfele, addig az övék valahol lemaradt, és komoly anyagi gondokkal küzdött. Így hát a szüleink úgy döntöttek, hogy azzal, ha minket összeadnak, a két család hivatalosan is egyesül, ezáltal pedig a cégek közösen verhetik le ellenfeleiket. 

Ezt mindenki jó ötletnek tartotta. Donghyun mindig is egy vonzó, szimpatikus férfi volt számomra, és ezt habár titkoltam, minden alkalmat megragadtam arra, hogy egy kis időt tölthessek vele. Egy kávét meginni vele, vagy egy partira elmenni, mikor mi jutott. Amikor pedig a szüleink előálltak ezzel a csodás javaslattal, ő legalább annyira boldognak tűnt mint én. Pár hónap ismerkedés és randevúzás után pedig úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Egy rendes, becsületes, szerető férjjel volt dolgom, tudtam jó kezekben vagyok. És mivel apukám azt akarta, hogy a hagyományos családvonalt kövessük, Donghyun bent dolgozott, míg én otthon maradtam, főztem, takarítottam és rá vártam. Persze amint gyerekünk lesz ez azonnal változik, és az fogja minden időmet lekötni. De a baba még várat magára. Jelenleg csak kettőnkkel foglalkozok. 

-Gyerünk. - biztattam magamat két nyöszörgés között. - Sikerülni fog! Már csak a másik láb kell. - vergődtem, aztán nagy nehezen, de szabadultam az ágy fogságából. Úgy döntöttem hogy az első napomat azzal fogom tölteni, hogy bevásárolok, aztán főzök, hogy mire az én drágám hazaér, addigra meleg vacsora várja. Szerettem volna jó feleség lenni számára. 

Miután a netet használva találtam egy nagyon jó kis receptet, úgy döntöttem ahhoz fogok bevásárolni. Felkaptam a táskámat, a kocsikulcsot és elindultam a bejárati ajtó fele. Amint viszont az ajtó közelébe értem, fogalmam sincs miben, valószínűleg a saját lábamban, de megbotlottam. Csukott szemekkel vártam a puffanást, miközben kezeimet magam elé helyeztem, hogyha esetleg felfogjam az ütést, ha úgy esnék el. 

Viszont legnagyobb meglepetésemre nem történt semmi. Ugyanis sikerült megkapaszkodnom a cipőtartó szekrénybe, még az utolsó pillanatban. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy nem törtem össze magamat, mikor megtorpantam. Valami különös szúrt szemet számomra. 

A cipős szekrényt nem ezen az oldalon tároltuk eddig. Összeráncolt szemöldökkel meredtem a fa tárgyra, miközben azon gondolkodtam, mikor rendeztük mi át a lakást. Lehet, hogy Donghyun húzta volna erre az oldalra, mert itt jobban mutat, vagy egyszerűbb? Fogalmam sem volt, de nem nagyon foglalkoztam vele, kiléptem az ajtón, és miután azt be is csuktam magam mögött, elindultam bevásárolni. 

- - - - - - - - - - - - - - - - 

Már csak egy csomag fűszer kellett, és mindent megvettem amit felírtam a listámra. Tekintetemet alaposan végigfuttattam a polcokon, hogy megkeressem azt a bizonyos csomagot, ami nekem kell. De miért is lenne egyszerű az életem, nem a legfelső polcon volt rajta? 

Körbenéztem, eladó nem volt a közelben. Ahogyan egy magasabb férfi sem, és nekem még legalább két kézfej kellett volna ahhoz, hogy elérjem. Kissé dühösen indultam tovább, hogy keressek valakit, aki le tudja nekem venni a helyéről, mikor egy apró csattanást hallottam. Kérdőn néztem hátra, és a kiszemelt fűszert láttam meg, leesve a földre. 

Ez a mai nap meglehetősen furcsa. Megvontam a vállamat, és boldogan vettem föl a kis tasakot, majd indultam el a pénztár felé, hogy fizessek. 

Jungkook POV: 

Szórakozottan vonultam Yoora mögött, és figyeltem, ahogy gondolkodik, mit csináljon még a nap folyamán. Nem terveztem megmutatni magamat előtte, ahogyan azt eddig senkinek sem tettem. Csak csendben végeztem a feladatomat, és vigyáztam arra az emberre, aki a házamba költözött. 

Yoora és újdonsült férje azt a lakást vette meg magának, ami még nagyon régen az enyém volt. Amíg el nem ért a halál, én éltem azon a helyen, és mivel ott történt a baleset, a szellemem ottmaradt. Azóta az a feladatom, hogy azokat az embereket, akik odaköltöznek megvédjem, felügyeljem. Képes vagyok arra, hogy megmutassam magamat, de eddig soha nem éreztem szükségét. Úgyis csak megijesztenék mindenkit, nem hinne nekem senki, így viszont csendben figyelem az embereket, és úgy viszonyulok hozzájuk ahogy azt megérdemlik. 

Yoora törékeny, kissé esetlen, de mégis jólelkű és szeretni való lány volt. Így tudtam, hogy neki nagyobb szüksége van rám, mint a férjének. Őt még talán csak kétszer láttam, de valamiért nem kedveltem. Volt benne valami idegesítő, valami alattomos. Nem éreztem szükségét annak, hogy figyeljem a lépéseit. 

Szemeimet lecsuktam és egy pillanatra megtorpantam, ahogyan láttam a jövő eseményeit. Baleset lesz azon az útszakaszon, amerre Yoora szeretne hazamenni. Meg kell akadályoznom, hogy korán érjen arra a részre, és esetleg baja essen. 

Csendesen követtem a boltból egészen a parkolóig. A csomagtartóba bepakolta az összes szatyrát, majd a vezetői üléshez igyekezett. Én csak átsuhantam az ajtón, és letelepedtem az anyósülésre. Megvártam míg a kulcsot az indítóba helyezi, lábamat pedig a fékre helyeztem. 

-Na, mi van ezzel? - indította el újra az autót, de az ismételten, hála nekem lefulladt. - Ne szórakozz kérlek velem, ez egy vadi új autó. - nyomta a gázt, hiába. 

Széles mosollyal a fejemen hallgattam ahogyan szenved, miközben csukott szemekkel figyeltem az eseményeket. A koccanás már megtörtént. Ha most hagyom, hogy induljon, mire odaér addigra már nem lesz semmi baja. Az utakat le fogják zárni, ő pedig kerülőn megy haza. Tökéletes. 

Lábamat levettem a fékről, az autó pedig elindult. 

-Na végre! - csapott egy enyhét a kormányra Yoora. - Már azt hittem soha nem indulsz el. Menjünk! - ujjongott halkan kifordulva a kocsik közül. Óvatosan és körültekintően vezetett, én pedig hátradőlve figyeltem az utat, a mellettünk elhaladó autókat, az embereket, meg úgy az egész környezetet. Nem nagyon megyek ki az utcára. Yoora előtt egy idős hölgyre figyeltem, akinél olyan jó munkát végeztem, hogy csak az öregség ragadta magával. Egy balesete sem volt, míg felügyeltem rá. 

Az út csendben telt. Yoora sem rádiót nem kapcsolt, és még magával sem beszélgetett. Nem zavart, hozzászoktam a hallgatáshoz. Inkább a mellettem ülő lányt vizslattam. Nagyon szép volt. Arcán egy hiba sem volt, haja kontyba volt fogva, ruházata és megjelenése kifogástalan volt. Tudtam, hogy pénzes, ahogyan férje is, ezt abból meg tudtam állapítani, ahogyan berendezték és ellátták a lakást. Alkata vékony volt, csinos, hangja pedig magával ragadó. Szerettem hallgatni, és habár nem beszélt sokat, mikor megtette, egy pillanatot sem akartam elszalasztani belőle. 

-Hát itt meg mi történt? - kérdezte magától - mivel nem tudta hogy én is itt vagyok - és körbelesett. Legalább öt autó koccant össze, emiatt pedig dugó alakult ki. - Milyen jó, hogy nehezen indult az autó. Most lehet én is megsérültem volna. - tűnődött, majd óvatosan megfordult, hogy azon a kerülőn menjen, amelyen én is gondoltam, hogy menni fog.