In love with a ghost(JK) ~Befejezett

18.rész

Mikor magamhoz tértem, úgy éreztem magamat, mintha minden súly és nehézség lepergett volna rólam, de nem csak a lelkemben, hanem a testemről is. Sőt, még testet sem éreztem úgy igazán. Nem éreztem végtagokat, semmit ami emberi lett volna. Nem volt bennem szívdobogás, nem éreztem sem meleget sem hideget. Sőt, ha ezeket végiggondoltam, sem szomorúságot, sem boldogságot.

Űr. Űr és üresség volt mindenhol, és körbenéztem. Teljes sötétség honolt mindenfele, még saját magamat sem láttam. Kissé ijesztő volt a helyzet, de mégsem féltem. Szemeim hirtelen maguktól lecsukódtak, majd olyan érzésem volt, mintha zuhannék. Sőt, lehet hogy zuhantam is, de nem tudtam honnan s hova. Nem volt vége, nem érkeztem sehova. És ekkor váltott minden. Szemeim kinyíltak, a sötétségből pedig világosság lett. Érdeklődve pillantottam körbe, fehérség mindenhol, mintha egy nagy adag köd közepébe csöppentem volna. És ez lassan kezdett halványulni, majd vékony vonalakat, mintákat láttam mindenfele. Ezek egyre csak erősödtek, végül kiadtak mindenféle tárgynak, bútornak az alakját. Én pedig felismertem a helyet.

A lakásban voltam. Ott, ahol meghaltam.Rettenetesen furcsa és ismeretlen volt, és ijesztő. Nem tudtam megfogni semmit sem, nem éreztem anyagokat, sem illatokat, semmit. Érdeklődve indultam el egy kisebb körútra, hiszen a lakásra emlékeztem, arra is hogy mik történtek ott, de úgy más emlékek nem nagyon villantak meg. Még.

Ugyanis amint betettem a lábamat a kicsi de mégis dizájnos konyhába, mint egy hatalmas és kemény baseball ütő, úgy kapott fejbe a felismerés és száguldott rajtam végig az emlékek sorozata. Attól a pillanattól fogva, hogy elkezdtem az altatókat bevenni, a szédülés, az ájulás, Jungkook megérkezése és a könyörgésem, amit neki intéztem, hogy hagyjon meghalni. Hát eljött hozzám, és nem csak hogy eljött, ott is maradt velem. Ott ült mellettem. Én a földön feküdtem, a fejem vérbe fagyva. Testem hófehér volt, sápadt, és ijesztő. Jungkook pedig mellettem ült a földön és a kezemet szorongatta. Szemeit le sem vette rólam, miközben az élettelem bőrömhöz ért. Sajnáltam érte nagyon, tudom, legalább annyira fájt neki a látvány mint nekem. Viszont miatta haltam meg. Nem akart ember lenni. Én pedig nélküle nem akartam már élni. Így döntöttem, ha így fogok innentől kezdve "élni" vagy a semmiben lebegni, nekem megfelel. Mert vele leszek.

-Igazad volt. - szólaltam meg hirtelen, mire egész testében megfeszült. - Nem valami szép látvány.

Hangomra felkapta a fejét és rám nézett. Azonnal felállt a testem mellől, a kezem pedig amit eddig szorongatot élettelenül, akár egy rongybabáé hullott a földre, halkan koppanva a csendben.

-Yoora. - állt meg előttem, majd kezei közé fogta arcomat. Szemeimet lehunytam az érintésére. Teljesen más volt, mint mikor emberként ért hozzám. Ez sokkal intimebb, személyesebb volt, teljesen másmilyen hatása volt, mint korábban. - Minden...minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel.

-Ühüm. - mosolyodtam el. - Tetszik a dolog.

-Annyira buta vagy. - rántott egy hatalmas ölelésbe. Érdekes egy ölelés volt, olyan volt mintha nem fogtunk volna semmit. Pedig öleltük egymást, csak nem éreztük olyan erősen.

-Emlékszel, hogy milyen voltam, mikor először megláttál? - kérdeztem, Jungkook pedig elgondolkodott.

-Igen. - bólintott. - Hóbortos és végtelenül szerelmes.

-Most is az vagyok. - hajoltam közel hozzá. - Csak a személy változott. - mondtam, suttogtam szinte ajkaira, ő pedig nem tétovázott sokáig. Végre megérezhettem puha párnáit, amit annyira szerettem volna, emberként is és most is. Furcsa volt, mintha semmi nem ért volna hozzám, ugyanakkor mégis. Nehéz is lenne elmagyarázni.

Csodálatos volt. Meg sem szakítva a csókunkat kapaszkodtam a nyakába, ő pedig mohón falta ajkaimat, kihasznált minden pillanatot. Ami pedig meglepő volt, hogy nem éreztem levegőhiányt. Nem akartam megfulladni, sem pedig nehezen lélegezni, úgy csókoltam mintha az lenne az éltető egy szellem számára.

-Tudod, hogy mennyit vártam erre? - motyogta, majd ismét utánam kapott. Egy apró puszi, majd elhajolt és a szemembe nézett. Majd még egy. És még egy. Sok sok kis apró cuppanós, én pedig mosolyogva fogadtam az összeset. - Szeretlek Yoora. És bár kissé mérges vagyok, de szeretlek.

-Én is szeretlek Jungkook. - válaszoltam. Szemei csillogtak ahogyan engem vizslattak, végül elgondolkodott, és egy nagyot sóhajtva elhúzódott mellőlem. -Miért tetted? - kérdezte. - Annyi mindent tehettél volna még. Kereshettél volna helyette egy másik férfit. Gyerekeid lehettek volna, biztos vagyok benne hogy szerettél volna pár lurkót. Élhettél volna olyan sokat Yoora. Miért tetted? - nézett rám.

-Mert én egyiket sem akarom nélküled. - válaszoltam neki őszintén. - Ennél már nem lehetett volna jobb az életem Jungkook. Mélyponton voltam, a lejtő mélyére érkeztem. Merültem. Süllyedtem. Nem gondolkodtam, a szívem húzott. Hozzád. - kapaszkodtam a karjába. - Miért nem örülsz?

-Örülök neked, ha tudnád hogy mennyire. - simított a kézfejemen végig. - De ugyanakkor bánt a tudat, hogy ez fordítva is történhetett volna.

-Ezt hogy érted? - néztem rá összevont szemöldökkel.

-Úgy. - fordított nekem hátat. - Ha megcsókoltál volna míg ember vagy...én is ember lettem volna. Megadhattam volna neked a további lehetőségeket, élhettél volna normális életet.

-Nem akartál ember lenni. - mondtam, miközben átöleltem hátulról. - És már én sem. Nekem ennyi volt. Fiatalon, de pont úgy mint te. Örülök hogy így történt, ha pedig valaha is megbánom a dolgokat, amit erősen kétlek, maximum magamba bolondítok egy dilis emberi lényt. - kuncogtam, mire végre Jungkook is felengedett és nevetve fordult meg.

-Hihetetlen egy lány vagy. - simított végig az arcomon, majd ujjait az enyémekre kulcsolta. - Nos, szellembarátném, mit szeretnél csinálni most, hogy már te is láthatatlan vagy? Megijeszteni pár embert, vagy viccelődni velük?

-Bosszút. - válaszoltam komoly tekintettel, egyenesen Jungkook szemeibe nézve. - Bosszút mindenért, ami velem történt.