Teljesen lefagyva álltam az ablakban.Pislogni sem mertem, féltem hogy ha egy másodperce is lankad a figyelmem eltűnik és soha nem látom többé.
– Léna! – Bence hangjától megugrottam. – Mi van veled? Mit nézel? – Bence ki nézett az ablakon és magasra ívelte szemöldökét, már nyitotta a száját, hogy valami csípős megjegyzést tegyen, de én megelőztem.
– Mit szeretnél? – mosolyogtam rá.
– Segítenél nekem mosogatni? – elővette ellenálhatatlan kisfiús mosolyát, ami még néha rám is hat. Most is sikerült neki.
– Na menj! – löktem a konyha irányába. A konyhába érve megláttam a nagy kupac mosatlant és rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Bence csak nevetett az arckifejezésemen. Sóhajtva oda álltam mellé a kagylóhoz. Alig keztük el a mosogatást egy tányér kicsúszott a kezemből és beleesett a vízzel teli kagylóba lefröcskölve Bencét. Bence felém fordult letörölte az arcát, aztán hirtelen felmarkolt egy nagy adag habot és a pólomba kente.
– Te kis – haraptam el a mondat végét és őrült fröcskölésbe kezdtem. Ahogy ott fröcsköltünk és nevettünk eszembe jutott az az idő amikor még gyerekek voltunk, amikor még apu is velünk volt. Gyorsan elhessegettem a gondolatot és egy nagy adag habot nyomtam Bence arcába. Nevetőgörcs fogott el, a prüszkölő bátyámat nézve. Oda nyújtottam neki egy törölközőt.
– Mostmár fejezzük be és takarítsunk el magunk után. – mondtam komolyan.
– Rendben. – én már fordultam is, hogy hozzam a feltörlőt – Léna! – szólt utánam.
– Igen?
– Hiányzik ez – mutatott a mosogató fele.
– A rumli? – mondtam tettetve, hogy nem értem.
– Tudod miről beszélek.
– Tudom. – megfordultam és elmentem a felmosóért. Mikor visszaértem Bence az asztalnál ült egy sörrel a kezében. Furán néztem rá, nem szokott inni vagy ha mégis akkor sem sört. Nem szóltam semmit. Nehéz napunk volt, és csak ez van itthon.
– Kérsz? – kérdezte – Bár nem valami jó.
– Nem, köszi. Még a mai nap után sem tudom meginni a sört. – húztam el a szám. Ő csak nevetett.
Feltöröltem a földet, ránéztem az órára ami pont Bence felett lógott a falon. Fél kilenc. Csak úgy repül az idő ha az ember egy halott farkast talál az ablaka előtt. Holnap suli szóval ideje lefeküdni.
–Mehetünk? – néztem rá Bencére. Biccentett és felállt az asztaltól. Elindultam a szobám fele, ő lekapcsolta a lámpát. A szobám ajtaja előtt megálltam, egyszerűen nem tudtam bemenni.
– Szeretnél az én szobámban aludni? – kérdezte Bence. Nem mondtam semmit csak megfordultam és megöleltem.
– Köszönöm. – suttogtam. Bementem a szobába elvettem az egyik hosszú melegítőjét és bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam és fogat mostam, hogy gondolkodni se legyen időm. Mire visszaértem a szobába Bence már megágyazott magának a kanapén. Befeküdtem Bence ágyába, ő lekapcsolta a lámpát és lefeküdt.
– Jóéjszakát, kisfarkas. – elmosolyodtam. Apa hívott így engem. Egy könycsepp gördült le az arcomon. Gyorsan letöröltem.
– Neked is bátyó. – Lehunytam a szemem és megparancsoltam az agyamnak, hogy kapcsoljon ki. Holnap suli, fárasztó lesz egész nap fennt tartani a látszatot.
