Hirtelen kinyílt az ajtó és Leó sétált ki rajta nyújtozódva, póló nélkül egy szál farmerben. A fenébe is! Hibátlan felsőteste megfeszült ahogy nyújtózkodott. Hát igen, az a híres six-pack, a suliban minden lány erről álmodozik, hogy egyszer láthatja póló nélkül Mr. Tökéletest. A pulzusom az egekbe szökött, ahogyan elárasztottak az emlékek. A szoba félhomályában heves csókolózások, ahogy az ágyamon a nyakamba puszilt és én imádtam...Gyorsan megállítottam az érzelem hullámot mielőtt még észrevette volna, hogy bámulom. Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nézzek rá. Elfordítottam a fejem az erdő irányába, ami nagy hiba volt. Hirtelen egy kéz ragadta meg a derekamat, Leó felkapott mint egy zsákot és felcipelt a lépcsőn. Vadul kapálóztam, az öklömmel ütottem a hátát.
— Tegyél le te barom!— sipákoltam, de ő mint aki meg sem hallotta, becipelt a házba, majd lerakott a kanapéra. A kanapén ülve dühösen meredtem rá, majd hirtelen felpattantam és meglöktem a mellkasát. Mivel váratlanul érte, elvesztette az egyensúlyát és hátrazuhant a fotelbe.
— Mégis mit képzelsz magadról? Ha mégegyszer ilyet csinálsz, nem lesz ott a fotel, hogy felfogja az esésed.— mondtam neki, csak úgy forrt bennem a düh. Leó megilletődve bámult engem és már kezdtem azt hinni, sikerült móresre tanítanom, amikor megláttam a szemem a kandalló fölötti tükörben: zölden izzott.
— Nyugi kisfarkas. Lélegezz!— próbált nyugtatni Leó. Ügyet sem vetve rá, magamat bámultam a tükörben, teljesen lefagyva. Hogyan lehetséges ez? Mi történik velem? A gyógyszerektől halucinálok vagy álmodom? Előbb a farkasok, most meg ez! Tényleg nagyon beverhettem a fejem. Leó lassan felállt a fotelből, majd elém állt és a két kezébe fogta az arcom, így eltakarva a tükörképem.
— Semmi gond, Léna.— de én továbbra is a tükröt bámultam a válla felett.— Nézz rám!— fordította a fejem maga felé.— Nyugodj meg, lélegezz mélyeket.— engedelmeskedtem. Mély levegőt vettem majd lassan kifújtam, miközben mélyen belefúrtam a tekintetem smaragdzöld szemeibe. Éreztem, ahogyan lassan lenyugszom. Az ajka alig pár centire volt az enyémtől, a tekintetem a szeméről a szájára siklott, ekkor közeledni kezdett. A karját a derekam köré fonta és magához húzott. Megcsapott az illata, még mindig ugyanazt a parfümöt használta mint amikor együtt voltunk, de éreztem rajta az erdő illatát. Ismét megtelt a fejem emlékképekkel. Ettől feleszméltem, nem engedhetem, hogy ismét elgyengüljek. Gyorsan ellöktem magamtól, majd kirohantam az ajtón. Ekkor nekiütköztem valakinek, fel sem kellett néznem azonnal tudtam, hogy Bence az. Átkaroltam és a fejemet a vállába fúrtam.
— Hé, kislány mi történt?— kérdezte a hajamat simogatva. Nem válaszoltam csak szorosabban magamhoz öleltem. A hajamba puszilt, majd éreztem ahogyan Leó felé fordul.
— Mit csináltál vele Leó? — kérdezte szokatlanul mély, mégis éles hangon.
— Nem tartozom neked magyarázattal, már nem. — vágott vissza Leó. A bátyám mellkasából morgás tört fel és megfeszült minden izma. Eltoltam magam tőle és felnéztem rá, a homlokán egy kis ér dudorodott ki, vonásai kemények voltak. Leó felé fordítottam a fejem aki éppen a pólóját vette fel és megindult az ajtó irányába, vagyis felénk. A bátyám a balfelére tolt majd ellépet mellőlem és ezzel elálta Leó útját. Megragadta a karját és ijesztően közelről a szemébe bámult.
— Mit mondtál neki?— kérdezte ingerülten.
— Eressz!— rántotta ki a karját a bátyám szorításából és megjelent az arcán az az ismerős mosoly ami soha nem jelentett jót.— Te félsz. Félsz, hogy elmondom neki.— Bence arcán hirtelen átsuhant a kétségbeesés, de csak alig láthatóan.
— Nem tudom, miről beszélsz. — mondta ki halál nyugodtan.
— Pontosan tudod miről beszélek. El kellett volna mondanod neki, már évekkel ezelőtt. — bökött felém indulatosan. Zavartan a bátyámra néztem.
— Mit kellene tudnom?— kérdeztem, de még csak rám se nézett. Ismét megragadta Leó karját és kirántotta az ajtón. Már éppen utánuk akartam menni amikor Bence rámcsapta az ajtót és elfordította a kulcsot a zárban.
— Azonnal nyisd ki!— kiabáltam, az ajtón dörömbölve. Majd gyorsan az ablakhoz futottam, de sehol sem láttam őket. Ezek megölik egymást. Idegességemben fel-alá kezdtem járkálni.
— Ki kell innen jutnod Léna, gondolkozz!— ekkor eszembe jutott, hogy a konyha ablaka pontosan a garázs tetejére nyílik. Átrohantam a nappalin, fel a lépcsőn a konyhába majd kinyitottam az ablakot és kimásztam rajta. A hűvös novemberi szél belekapott a hajamba. Megborzongtam. Lenéztem a tetőről, nem olyan vészesen magas, a bátyám sokszor szökött már ki itt, amikor anyáék nem engedtek a családi hétvégéből. Ezért éjjel kilopódzott és hajnalig bulizott.
Mély levegőt vettem és leugrottam. Nagy meglepetésemre talpra érkeztem. Felálltam, majd hallgatózni kezdtem. Hangokat hallottam a ház mögül. Határozott léptekkel megindultam, hogy megmondjam mindkettőjüknek a magamét, de a ház sarkán befordulva meghült bennem a vér.
