Az ajtón belépve vészjósló látvány fogadott. A nappaliban anyám és Bence ült, velük szemben egy üres szék állt, ami csak rám várt.
- Ez most komoly? - huppantam le a székre.
- Igen az, kisasszony.- mondta anyám haragosan.
- Mégis mit képzeltél?- kérdezte Bence szemrehányóan.
- Te csak ne szólj hozzám, jó? - néztem rá gyilkos tekintettel.
- Na jó, nem érdekel mi történt köztetek, de- emelte fel anya a mutatóujját- én is ugyanezt kérdezem: Mégis mit képzeltél?
- Tudod..- néztem rá a bátyámra lesajnálóan- nem bírtam a légkört.
- És ezért tüntél el egész napra?
- Jól vagyok semmi bajom.
- Agyrázkódásod van Léna!- sipákolta.
- Eddig se nagyon törődtél azzal mi van velünk.- fontam össze a karom magam előtt.-Csak akkor amikor kórházba kerültünk vagy meg kellett minket büntetni. Folyton a munkahelyeden vagy.
- Azért, hogy eltartsalak benneteket!
- Huuh. Pontosan tudom, hogy akkor is bent ülsz amikor nem kellene! - néztem rá.- Beszéltem Hugóval anya, az irodádban alszol!
- Menj a szobádba! MOST!- kiabálta. Ekkor olyasmi történt amire nem számítottam.
- Ne megy ő sehova.- állt Bence elém.- Igaza van. Félsz haza jönni, mert tudod nem tudnál foglalkozni velünk. Ezért temetkezel bele a munkádba.
- Tőled nem erre számítottam.
- Nincs jogod elvárni tőlem semmit.- mondta majd megfogta a kezem és magával húzott az ajtó fele.
A házból kiérve beültünk Bence kocsijába.
- Hova megyünk?- kérdeztem.
- El innen.- válaszolta majd elindult.
Néztem a melletünk elsuhanó fákat, amik ahelyett, hogy kezdtek volna eltünni egyre sűrűbbek lettek. Kérdőn fordultam a bátyám felé. Amint megláttam a faházat, feltörtek benne az emlékek: apa ahogyan fogócskázik velünk, a hosszú erdei séták. Megálltunk a ház előtt, Bence kiszállt majd amikor látta, hogy még mindig a kocsiban ülök mosolyogva kinyitotta az ajtóm.
- Gyere- nyújtotta felém a kezét. Megfogtam és kiszálltam a kocsiból, megcsapott a hideg erdei levegő és összerezzentem. Bence levette a kabátját és rám terítette. A házba beérve meglepődtem. A kandallóban égett a tűz, ahogyan a lámpák is.
- Te itt jártàl ma?
- Nem csak ma és nem csak én.- mondta. Ez túl sok információ volt egyszerre, lehuppantam az állatbőrökkel borított kanapéra. A bátyám mellém ült és homlokon puszilt. Ahogy ott ültünk, kopogás hallatszott. A bátyám bólintott mire az ajtó kinyilt. Nem is tudtam, hogy min lepődjek meg: azon, hogy a bátyám egy bólintással engedett be valakit, vagy hogy a srác akivel a tegnap "elszöktem" lépett be az ajtón. Rögtön összeállt a kép és hirtelen elöntött a méreg.
- Te bébicsőszt fogattál mellém?- akadtam ki teljesen.
- Léna figyelj, csak meg akartalak védeni.
- Megvédeni mi?..... Mitől? Attól, a lökött barátnődtől? Oh, bocsi tényleg arról már lekéstél.- nevettem el magam hisztérikusan.
- Léna, ezt most betudom az agyrázkódásodnak. Több ilyet meg ne halljak, Hannának semmi köze a balesetedhez.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon. És ekkor mintha megállt volna az idő körülöttem. Mi az, hogy nincs hozzá semmi köze? Ő kellett volna elkapjon, de ehelyett kihátrált. Ezt a bátyám is nagyon jól tudta, de nem volt képes reálisan látni a dolgokat. Mindig is Hannába volt beleesve és bizony Hanna egy sötét és mély gödörnek bizonyult.
- Bence, te most őt véded? Miatta kerültem kórházba!- akadtam ki teljesen.- Nem érdekel, hogy oda vagy érte, nyisd ki a szemed végre! Csak kihasznál téged, ismerem, ő Leóért volt és lesz mindig oda, ezen nem vátoztat semmi. Te is tudod ezt pontosan, nem...
- Elég legyen Léna! - szakított félbe, ezzel teljesen kiborítva engem.
- Ő vagy én?- kérdeztem és azt vártam, hogy gondolkodás nélkül rávágja, hogy én. De nem így történt, csak nézett engem a fejét csóválva. Hirtelen minden elsötétült, ez túl sok volt.
A kandalló előtt ébredtem, a kanapén. A lángokat néztem és közben azon gondolkodtam, hogy mit mondok Bencének. Nem tudtam, hogy ezek után egyáltalán rá tudnék nézni. A mellettem lévő fotelben valami megmozdult és én összerezzentem. Odakaptam a fejem és Leót pillantottam meg, aludt. Bence pontosan tudta kit hívjon, hogy lenyugodjak. Hallgattam egyenletes szuszogását, megnyugtatott. Biztonságban éreztem magam mellette.
