Minden olyan gyorsan történt. Máté leteperte Leót és behúzott neki egyet. Leó orrából elkezdett folyni a vér. Szemei egy pillanatra izzani kezdtek, majd kihunytak. Máté nem vett észre ebből semmit. Újra lendítette a kezét viszont ez az ütése már nem talált célba, Leó a levegőben elkapta a kezét...majd hátra törte. Máté keze reccsent, ő felkiáltott. Leó kihasználva az alkalmat megragadta és megfordult így ő került felülre. Behúzott egyet Máténak, akinek a szemöldöke fel is hasadt.
Ekkor kaptam észbe, egészen idáig mozdulni sem tudtam. Teljesen leblokkoltam a sokktól és az elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Megragadtam Leót, aki épp egy újabb ütést készült mérni Mátéra. Hátrahúztam, így leszedve Mátéról, aki még mindig a földön fetrengett. Leó hátra nézett rám. Láttam a szemében a dühöt, sőt éreztem. A vérem szinte égetett az ereimben. Továbbra is Leó smaragzöld szemeit néztem. Ekkor Máté hirtelen felállt. Leó ismét megfordult, egymással szemben álltak. Vibrált köztük a levegő. Nem gondolkodtam, csak közéjük álltam. Kinyújtottam mintkét kezem.
—Elég.— kiabáltam hol Leóra, hol Mátéra nézve.— Normális vagy?— fordultam Máté felé— Eltörted az orrát!
—De.. — kezdte Máté de egy kézmozdulattal el is halgatattam. Leó diadalittasan mosolygott. Felé fordultam, az arckifejezésem láttán lehervadt a mosoly a szájáról.
—Mit képzeltél? Idejössz és megcsókolsz mindenki előtt? A pasim előtt?
— Semmit. Nem képzeltem semmit. — mondta halál nyugodtan. Éreztem, ahogyan izzani kezdenek a szemeim. Gyorsan lehunytam őket, mély levegőt vettem. Majd ismét kinyitottam.
— Rendben. Most mindketten szépen elhúztok innek a jó büdös francba! Megértettétek?— mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. De továbbra is ott álltak és bámultak.
— Nem hallottátok? Tünés! — ragadtam meg a vállukat és kifelé toltam őket. Kitessékeltem őket az ajtón majd rájuk csaptam, mielőtt bármelyikük bármit is mondhatott volna. Hirtelen szédülni kezdtem. Mély levegőt vettem, becsuktam a szemem. Túl sokat ittam. Egy kéz ragadta meg a derekamat. Barbi volt az. Illuminált állapotban vonaglott mellettem.
— Gyere bulizzunk! — ordította a fülembe.
— Kimegyek egy kicsit a friss levegőre. Mindjárt jövök, oké?
Meg sem várva a választ, kimentem a hátsó ajtón. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam. Így minden szagot éreztem. A friss havat, az őzeket és még millió szagot. Hallottam a buli lármáját, ahogyan Barbi sikítozik. Kiszűrtem minden egyéb hangot és csak az erdőre figyeltem. Ez mindig megnyugtatott. Hallgatni a madár csicsergést, az őzeket, a farkasokat...
Hirtelen újra kisgyereknek érezte magam, aki az apukája mellett áll. Felnéztem rá, imádtam. Minden nap elmentünk sétálni az erdőbe, nyomolvasóst játszottunk. Mindig a tisztáson, nárciszok között piknikeztünk.
— Különleges vagy, kisfarkas. Ezt soha ne felejtsd el. — mondta, miközben egy hajtincsemet a fülem mögé simította. Én pedig mosolyogva bólogattam egy sütit majszolva.
— Hunyd le a szemed, kisfarkas. — engedelmesen becsuktam a szemem. — Az ösztöneid vezessenek, a szaglásod és a hallásod. — a hangja egyre távolodott.
A zene meg egyre felerősödött a hátam mögött. Az emlékkép szertefoszlott. Valaki az ajtónak támaszkodva állt és éreztem, hogy engem néz. Megfordultam, azonnal Bence nyakába ugrottam. Belefúrtam a fejem a nyakába és sírtam. Megpuszilta a fejem és közben simogatta a hajam. Szorosan magamhoz öleltem, mégjobban kitört belőlem a zokogás.
— Cssss..— Csitított. — Gyere menjünk haza. — felkapott a karjába, én pedig a karomat összekulcsoltam a nyaka körül. Átvitt a táncolók között. Kiértünk, Bence berakott a kocsiba és bekapcsolta a boztonsági övem. Majd beszált ő is és elindultunk. A szemhéjam egyre nehezebb lett, egy ideig még lassan pislogva néztem a mellettünk elhaladó város fényeit, majd elragadott az álom.
Az ágyamban ébredtem, a sötétben az óra irányába pislogtam, de nem láttam csak a körvonalát. A sírástól bedagadtak a szemeim, homályosan láttam. Felálltam és elbotorkáltam az ablakomig. A sötétítőt megragadtam, hogy elhúzzam majd hirtelen belém hasított a barna farkas képe, ahogy az ablakom előtt fekszik élettelenül. A kezem megállt a mozdulat közben, így csak egy kis fénysugár tört be a szobába. A kinti lámpa sárga fénye ismerős volt. Átaludtam egy egész napot. Megfordultam a szekrényem irányába, kinyitottam majd felkaptam az első két ruhadarabot. Felkaptam a rózsaszín köpenyem az ágyról és elindultam az ajtóm irányába. Hirtelen a fejembe belehasított a fájdalom, forgott velem a szoba. Az ajtókilincsben megkapaszkodva álltam egy darabig, de nem segített így lenyomtam és kiléptem az ajtón. Átbotorkáltam a folyosón a fürdőszobáig, mindkét kezemmel megragadtam a kagyló szélét és belenéztem a tükörbe. Egy elgyötört lány nézett vissza rám, fekete karikák keretezték homályos zöld tekintetét. Lasított felvételben megengedtem a csapot majd locsolni kezdtem az arcom hideg vizzel, de ez sem segített. Éreztem ahogy a hideg vízcseppek lefolynak az arcomon. Ismét szembenéztem a tükörképemmel, de semmi nem vátozott. Kiléptem a fürdőszoba ajtaján és szembe találtam magam a smaragdzöld szempárral.
Leo
Teljesen lefagyott csak bámult rám. Alig pár centire voltunk egymástól, zöld szemei nem ragyogtak úgy, mint máskor. Fakók voltak, hatalmas fekete karikákkal. De így is gyönyörű volt, sötét haja kócosan lógott a szemébe. Egy tincset a füle mögé simítottam, összerezzent ahogy hozzáértem. Valami átsuhant az arcán de nem tudtam kivenni pontosan, megváltozott a tekintete, ismét élénknek tűnt. Azt hittem ismét ellök magától és az álarca mögé rejtőzik, de nem ez történt. Hirtelen a mellkasomba fúrta a fejét és szorosan átölelt. Átkaroltam és a haját simogattam. Ahogy ott álltunk, mintha megállt volna az idő. Nem számított semmi, olyan volt mint régen. Csak mi voltunk, ketten. Az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. Zöld szemeivel az enyémet vizslatta. A szájára siklott a tekintetem, ami belilult.
— Reszketsz, kisfarkas. — mondtam, majd felkaptam. Nem ellenkezett, karjaival átölelte a nyakam és fejét a vállamba fúrta. A szobájába belépve ismerős illat csapott meg, előhozva ezer emléket. Óvatosan letettem az ágyára, betakartam az elnyűtt zöld takarójával, amit még az apukájától kapott. Lassan megfordultam és csendben megindultam az ajtó felé.
— Maradj, aludj velem. — mondta erőtlen hangon. Gondolkodás nélkül megkerültem az ágyat és befeküdtem mellé. Ráfeküdt a mellkasomra és összegömbölyödött. Csak hallgattam, a szuszogását a sötét szobában. Megszűnt a világ, csak ő létezett.
Tudom hülyeség, de erre volt szükségem. Rá volt szükségem. A mellkasán feküdve hallgattam a szívverését. Nem gondolkodtam, itt éreztem biztonságban magam, vele. A karjaiban.
