Vasárnap reggel van. Palacsinta illatra ébredtem. Nagyot nyújtozóttam az ágyban. Meglepően jól aludtam. Sem jelek, sem a nő, semmi. Szó szerint kipattantam az ágyból és kilibegtem a konyhába. Bence állt a kályha mellett épp egy palacsintát fordított meg. Imádom amikor süt, olyan aranyos ahogyan koncentrál. Mosolyogva odamentem mellé és nyomta egy puszit az arcára.
— Jóreggelt!
— Neked is! Mi ez a nagy jókedv? — fűrkészett.
— Nagyon jól aludtam. — mondtam vidáman miközben bele haraptam egy palacsintába.
— Örülök neki de azért ne fald fel az egész palacsintát. — mondta mosolyogva.
Ajtócsapódás hangjára lettem figyelmes. Azonnal felkapta a fejem, de Bence meg se moccant. Fütyörészve dobott fel egy palacsintát a levegőbe. Ekkor már tudtam ki az. Csak álltam lefagyva, a zöld pólót bámulva. Az ő zöld pólóját. Egyszerűen kikapcsolt az agyam. Hirtelen feleszméltem és rohanni kezdtem a szobám fele, de ekkor neki csapódtam valaminek... valakinek. Olyan volt mintha betonfalnak rohantam volna neki. Lassan felnéztem a ragyogó smaragdzöld szempárba. A pólóm vizslatta. Láttam a keserűséget a szemében. Hirtelen hullámként áradt felém az érzés. A fájdalom. Emlékképek áradtak át az agyamon, elöntöttek illatok, hangok. Aztán hirtelen abba maradt. Már nem nézett a smaragd szempár, már nem állt felettem. Hátra lépett és kikerült. Egy szó nélkül tovább sétált. Ahogy én tettem apa halála után. Levegőnek néztem és most ő is engem. Éreztem a fájdalmát, a fájdalmat ami én okoztam. De éreztem a szerelmét is. Erősebben mint valaha.
Megráztam a fejem és elindultam a szobám fele. Minden jó kedvem elszállt és hirtelen düh vette át a helyét. Mérges voltam magamra, hogy feladtam, hogy egyszerűen feladtam. És dühös voltam rá, hogy ő ezt hagyta, hogy egyszerűen végi nézte ahogy Mátéval enyelgek mikor pontosan tudta, színlelek. Végig nézte ahogy az ő kisfarkasból pompomlány lesz. Nem tett semmit. Hirtelen kitört belőlem a zokogás, a mellkasom mintha felszakították volna. Hang nélkül sikítottam. A földre zuhantam és a mellkasom szorítottam. Féltem ha nem teszem teljesen szétesem. A fájdalom nem enyhült és én csak zokogva feküdtem a szobám padlóján. El árasztotta ismét az emlékek, a fájdalom. Láttam ahogy megnyeri az első meccsét, ahogyan szerencse csókot kér meccs előtt. Ahogyan veszekszik velem mert nem értem a focit, ahogyan letörli a könnycseppet az arcomról és azt mondja "Minden rendben lesz, szeretlek". Ahogyan messziről néz, ahogy Hanna lassan a helyébe lépett. Hirtelen egy kezet éreztem magamon. Ami felemelt és magához húzott. Éreztem a teste melegét, a szerelmét. Könnyeimen keresztül belenéztem a smaragdzöld szempárba és még jobban zokogni kezdtem. Könnycseppet gördültek le az arcomon és áztatták a zöld pólót. A smaragd szempár egyre közeledni kezdett, már éreztem a lélegzetét a bőrömön. Az ajkainkat pár centi választotta el egymástól. Mélyen a tekintetében fúrtam az enyém és megcsókoltam. Ajkai puhák és lágyak voltak. Egy érzés futott végig rajtam, végig a gerincemen. Többet akartam. Erősebben szorítottam ajkam az ajkára és ekkor mint egy délibáb, szerte foszlott. Az ágyamon találtam magam, ugyan abban a zöld pólóban. Felálltam és gondolkodás nélkül a konyha felé vettem az irányt. Leót akartam, meg akarom csókolni, érezni az ajkát az ajkaimon. Szükségem van rá. A konyha üres volt ahogyan a ház minden szeglete. Gondolkodás nélkül felhúztam a fehér converse és elvettem Bence kocsi kulcsát. Odakint zuhogott az eső. Én csak mentem, beugrottam a kocsiba és meg sem álltam Leó hazáig. A kocsija a felhajtón parkolt. Leállítottam a motort és a hátsó terasz ajtóhoz rohantam, ahol a szobája volt. De ekkor megláttam őket. Hannát ahogyan csókolgatja és leveszi a pólóját. Ahogyan végig simítja a tökéletes hasát, ahogyan én. Megcsókolta ismét, a hajába túrt. Nem bírtam tovább. El kellett mennem. Megfordultam és csak rohantam, rohantam az erdő felé. A conversem tocsogott a sártól és a víztől. Egyre nehezebb lett a lábam de csak futtam és futtam. Az agyam újra és újra lejátszotta a jelentet. Hannáról és róla. Beleégett a rentinámba, az agyamba és a szívembe... Hirtelen könnyűnek éreztem magam. Gyorsabban és gyorsabban futtam. Le néztem és csak két fehér mancsot láttam....
