A fák elsuhantak mellettem, esett. A sár szinte ólomksúlyként lassította lábaimat, míg végül csak vánszorogtam. Egy pocsolya előtt találtam magam, ahonnan egy zölden világító szempár nézett rám.
Felriadtam, vagyis inkább csak az agyam, a testem csak nehezen engedelmeskedett. Először a gépek csipogását hallottam, majd lassan elkezdett kitisztulni a látásom. Egy hófehér szobában voltam, kábelek vezettek ki belőlem a gépekhez vagy fordítva, túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen fennakadjak. Valami melegséget éreztem a kézfejemnél. Csiga lassúsággal balra fordítottam a fejem és ekkor megláttam Leót. Sötét haja tincsekben lógott a homlokába, olyan nyugodtan aludt, órákig el tudtam volna nézni. Túl kába vagyok még, ez is csak az altató hatása. Összekulcsolt kezünket nézve, az emlékek lávaként törtek fel bennem, égettek. Lassan engedtem a szorításomból, majd elhúztam a kezem. Mikor felnéztem, a smaragdzöld szempár engem vizsgált.
— Az orvos szerint kész csoda, hogy nem tört el semmid, kisebb agyrázkódással megúsztad. Hogy érzi magát a kisfarkas?
— Azon csodálkozik, hogy-hogy nem állatorvoshoz vitték. — a legjobb védekezés a támadás, én ezt vallom.
— Máris vicsorogsz, ez jó jel. — vigyorgott szemtelenül.
— Szerencséd, hogy kába vagyok Herceg Leó, mert különben...
—Különben mi, Farkas Léna?— egyre közelebb hajolt, egyre szélesebb mosollyal. Smaragdzöld szemei, csak úgy égtek a vágytól. Ekkor Bence lépett be, két kávèval a kezében, megmentve engem. Leó gyorsan visszahuppant a székére. A bátyám, mint aki nem is látott semmit, Leó kezébe nyomta a kávét majd hozzám lépett és homlokon puszilt.
— Hogy vagy?
— Kicsit kábán.— feleltem zavardtan.
— Nem csodálom, amennyi altatót és fájdalomcsillapítót beléd nyomtak.— mondta rosszallóan.
— Mi történt pontosan?— kérdeztem mint aki nem tudta mi történt.
— Rosszúl érkeztél így kicsúsztál Hannáék kezéből.— mondta halál nyugodtan, igen ez az én testvérem, a higgadtsága és a jó szíve fogja a sírba vinni.
— Te is tudod, hogy ez nem igaz.— szólalt meg Leó hirtelen, a hangjában az ingerültségen kívül még volt valami.. szánalom.
— Ugyan már haver, nem gondolod, hogy szándékos volt! Hanna nem tenne ilyet.
— Egy este alatt annyira az ujja köré csavart, hogy...
— Mi az hogy az ujja köré csavarta? Remèlem csak a gyógyszerektől halucinálok.— sipákoltam, a hangom még nem volt a régi.
— Bizony a kis Hanna, bevetette magát. Nem igaz?
A bátyám csak állt és nem szólt semmit, a lelke mélyén tudta, hogy Hanna okozta a balesetem. Mégis csak állt ott és hallgatott. Düh fogott el, a vér égetett az ereimben.
— Menj el! — sziszegtem Bencének aki a meglepettségtől meg sem tudott mozdulni, csak bámult rám. — Azt mondtam, menj ki!— a szemeimmel ölni tudtam volna. Bence szó nélkül elkezdett az ajtó felé hátrálni, mindvégig mélyen a szemembe nézve. Leó éppen nyitotta volna a száját de én megelőztem.
— Te is!— szó nélkül felállt a székről és kiment a bátyám után. Muszáj egyedül lennem. Mély levegőt vettem majd lassan kifújtam. Ekkor hangokat hallottam a folyosóról, ajtó csapódás hallatszott, majd Leót láttam elrohanni a szinte átlátszó ajtón keresztül.
A bátyámmal soha nem veszekedtek, csak vitatkoztak hülyeségeken mint például ki fogja megnyerni a meccset.
De ez most komoly volt. Miattam vesztek össze. Sokáig csak bámultam magam elé, mint egy zombi. Gondolataimból egy ismerős hang zökkentett ki, azt hittem csak félre hallok, hogy totál bedrogoztak de nem. Hanna festett vörös hajával elsétált az ajtóm előtt. Feltételeztem nem miattam jött, hisz ő juttatott ide. A bátyámat jött "vígasztalni". Ez már sok, leszedtem magamról minden kábelt, kicsit imbolyogva ugyan de felálltam és a ruháimat kerestem. Meg is találtam, amit (gondolom) Bence hozott be nekem. Felrángattam magamra a farmert és a pólót, majd elvettem a telefonom és a többi személyes tárgyam. Feltéptem az ajtót, viszont amit a folyosón láttam, az rosszabb volt bármilyen agyrázkódásnál. Bence és Hanna összebújva álltak, Hanna a tesóm hajába túrt bele, Bence meg a lány derekát fogta.
— Szánalmas! — mondtam ingerülten, mire a bátyám ellökte magától Hannát.
Én megfordultam és a lifthez mentem. Szerencsémre pont megérkezett.
— Léna! Állj meg, normális vagy? Agyrázkódásod van!— rohant utánam Bence, de én már a liftben álltam.
— Mégis te viselkedsz úgy, mint akinek teljesen elment az esze.— ekkor a liftajtó becsukódott előttem. Még mondott valamit, de már nem érdekelt. Annyira bele van esve Hannába, mindig is szerette. De Hanna rá se hederített soha, ő mindig Leó után futott, ezzel engem idegesítve. És most, hogy rájött nincs esélye nála, rászállt a bátyámra. Pontosan tudta hol szúrjon belém, hogy a legjobban fájjon.
A lift ajtaja kinyílt és a recepción találtam magam. Kimentem az épület elé. A friss levegő hirtelen megcsapott és én megtántorodtam. Éreztem, ahogy minden erőm elhagy. Ekkor hátulról valaki megfogott, úgy éreztem magam mint akit megrázott az áram. Libabőrös lettem. Megfordúltam, hogy szemügyre vehessen a megmentőmet. Egy magas szőke srác nézett le rám ragyogó kék szemeivel.
Ott álltam a korház előtt, agyrázkódással, egy olyan csávó karjaiban, akit nem is ismerek.
