Leo
Megfordultam, hogy átölelhessem. Hirtelen zuhanni kezdtem és leérkezdtem a szobám ismerős fapadlójára. A fejem hasogatott, ahogy feltápázkódtam a földről. Túl sok alkohol egyenlő reggeli fejfájás. Megtanulhattam volna. Az üres ágyat bámultam... Olyan valóságosnak tűnt, éreztem a haja illatát. A szobáját belengte az erdő illat és a cseresznyevirág parfüm keveréke. Szinte most is érzem. Bódultan indultam meg a szekrényem fele, hogy felkapjak egy farmert és egy pólót. Ahogy hajtottam be a szekrényem ajtaját, megakadt a szemem egy képfoszlányon. Könyv, sötét hullámos haj. Én készítettem a furcsa erdei lányról, ahogy a lelátón üldögél és könyvet olvas. Haja a szemébe lóg, zöld szemeit fekete szemüveg keretezte. Kéztetést éreztem, hogy a füle mögé simítsam kósza tincseit. Megragadtam a képdarabot és letéptem, mint egy ragtapaszt. De ez ezerszer jobban fájt. Tudtam, rég elvesztettem azt a lányt a lelátón. Mostmár őt nézik a lelátóról. Az ablakom melletti szemétkosárba dobtam, majd kiugrottam az ablakon. Négy lábon értem földet és rohanni kezdtem az erdő fele.
A mellkasán fekve a szívverését hallgattam. Nem tudtam aludni, csak az járt a fejemben, hogy itt van mellettem. Olyan békésen szuszogott mint egy kisbaba. Nem akartam, hogy véget érjen, ott akartam feküdni, a fejemet a mellkasára hajtva. És ekkor elgondolkodtam kit akarok átverni? Szeretem. Szeretem a mosolyát, a smaragdzöld tekintetét ahogy az enyémbe fúrja. Szeretem ahogy forró ajkai az enyémet csókolják. Mintha csak meghallotta volna a gondolataim, szorosabban kezdett el ölelni és puszit nyomott a homlokomra. A napsugarakra ébredtem amik az egész szobát elárasztották. Oldalra fordulva a kezem az üres ágyat találta csupán. Beletemettem a fejem a párnába, nem éreztem az illatát. Ürességet éreztem, mintha egy lyuk lett volna a mellkasomban. Egy könycsepp gördült végig az arcomon. Letörültem, úgy ahogyan az érzéseimet is kitöröltem Leó iránt. Mosolyogva megvetettem az ágyam, felvettem a selyem hálóingem a szörme papucsom. A konyhában sütöttem palacsintát és Billie Eilish-t halgattam. Épp táncikálva fordítottam meg egy palacsintát amikor valaki megmozdult az ajtóban. Ijedtemben a palacsintát a földre ejtettem. Leó karbatett kézzel az ajtónak dőlve nézett. Gyilkos pillantást löveltem felé.
- Normális vagy? Kopogásról nem hallottál? - kérdeztem nem kis éllel a hangomban.
- Te nem hallottad a kopogást, kisfarkas. - mondta széles mosollyal az arcán. Kifejezetten élvezte a helyzetet. Mégis ott bújkált valami a smaragd szempárban.
Megfordult és a bátyám szobája fele vette az irányt. Én meg bámultam utána. Vele együtt a haragom is elpárolgott. Egy érzés kerített a hatalmába és folytogatni kezdett ott a konyha közepén, a földön heverő palacsinta mellett állva. Fájdalom. Éreztem az ő fájdalmát, éreztem minden egyes porcikámban. Tudtam ÉN tehetek róla, azzal, hogy minden egyes alkalommal egyre távolabb taszítom magamtól. Valami fényt láttam a szemem sarkából. Oldalra kaptam a fejem és egy zölden izzó szempárba ütközött a tekintetem. A konyha falán lógó tükröt bámultam, lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Majd ismét kinyitottam a szemem és a jól ismert zöld szempár nézett vissza rám.
- Sose szeress bele egy férfiba, mert az azt jelenti hatalma van fölötted. - emlékeztettem magam, bár tudtam elkéstem.
Lehajoltam és feltakarítottam a palacsintát a földről. Kikapcsoltam a tűzhelyet. A konyhaszekrényhez libbentem és kiszedtem 3 tányért, villát és kést. Megterítettem az asztalt majd mintha mi sem történt volna szélesen mosolyogva indultam a bátyám szobája felé. Épp kopogásra emeltem a kezem, amikor Leo hangja szűrődött ki a folyosóra:
- Mit fogsz csinálni Bence? Ismét figyelmen kívül hagyod, mintha mi sem történt volna, mint a húgod vátozását? - a hangja tele volt gúnnyal.
- Vigyázz a szádra, beta. - morgás tört fel a bátyám torkából. - Még mindig én vagyok az alfa.
- Már nem sokáig ha így folytatod, apád halála óta a falka szétesőben van. Te is pontosan tudod. És itt van Léna is...
- Hallgass, még a végén...
- Még a végén mi, bátyuskám? - az ajtóban álltam karba tett kézzel.
Bence ökölbe szorította a kezét és rácsapott az iróasztalára. Minden izma megfeszült és kidagadt egy ér a homlokán. Behunyta a szemét és lenézett az öklére. Nem nézett a szemembe.
- Léna, menj ki. - mondta nyugodt hangon. Én továbbra is az ajtóban álltam.
- Azt mondtam, MENJ KI! - volt valami a hangjában amitől megrogytak a térdeim. Kéztetést éreztem rá, hogy sarkon forduljak. De nem tettem. Kihúztam magam és a bátyámra emeltem a tekintetem.
- Nem. - mondtam zölden izzó szemekkel. A bátyám rezzenéstelen arccal meredt rám. A szemem sarkából láttam Leó arcán a zavarodottság és a meglepedtség furcsa keverékét.
A kezembe veszem az irányítást. Meg akarom tudni milyen világba születtem bele. Irányítani akarom a saját életemet. Tudni akarom ki vagyok és ebben a bátyám sem fog megakadályozni.
