Cortez szemével

Kezdet - Augusztus 30-31 - Szombat - Vasárnap

Augusztus 30. Szombat

Reggel a francnak sem volt kedve felkelni, őszintén szólva borzalmas jetlag-em volt és a hátam közepére nem kívántam a jópofizást az új osztályommal. De a Nagyi beült az ágy szélére és addig csevegett mellettem zavartalanul az időjárásról, a suliról és hogy milyen klassz hétvégének nézek elébe, amíg felé nem fordítottam a párnába befúrt arcomat.

- Nem fogod abbahagyni, amíg fel nem kelek, igaz? – mormogtam résnyire nyitott szemekkel.
- De nem ám, úgyhogy kelj fel, öltözz és erőltess magadra egy mosolyt, rendben van? – nevetett rám kedélyesen, miközben lerántotta rólam a takarót. - Habár előbb talán fürdened kellene. – nézett végig a tegnapi ruháimon.

Ásítozva kikászálódtam az ágyból, nyomtam egy puszit Nagyi arcára majd komótosan a fürdőbe vonultam. Kábé 20 perc alatt el is készültem, és a szobába visszatérve hitetlenkedve néztem végig az ágyamon. Nagyi időközben behozta az iskolai csomagom és a tartalmát az ágyamra terítette. Volt ott minden, ami az iskolakezdéshez elengedhetetlen, naná. Például a gimi címerével ellátott tornazsák, mappa, póló, de még svájcisapka is. Na ha valami hiányzott... Azt hiszem ott hidaltam le végérvényesen, amikor megláttam azt a förmedvényt. Felhúzott szemöldökkel forgattam a mütyürkéket az ujjaim között és nem bírtam tovább, kiszakadt belőlem a röhögés.

- Ez komoly? – kérdeztem magamtól fennhangon, majd felkaptam a hátizsákom és elindultam lefelé.Nagyi a konyhában tett-vett, de amikor meglátott felém fordult és azt hiszem magában nagyon jól szórakozott rajtam.
- Azért este felhívhatnál és mesélhetnél az osztályról! – mondta mosolyogva, majd elkísért az ajtóig.
- Mindenképpen, bizonyára rengeteg mesélni valóm lesz. – feleltem ironikusan, magamra kaptam a hátizsákom, majd szemforgatva kiléptem az ajtón, megragadtam a gördeszkám azután lassan gurulva elindultam a suli elé, ahonnan a busz indult. Mindenesetre még a kapuban is hallottam a nyitott ablakon át Nagyi kuncogását.

A Ramones üvöltött a fülemben egész úton, miközben próbáltam felkészülni lélekben arra, hogy vajon milyen osztállyal kell eltöltenem ezt a 4 évet. Ha csupa stréberrel és pedálgéppel leszek körülvéve, akkor tuti, hogy rövid úton újra Amerikában találom magam, mert a tudálékos emberektől mindig is frászt kaptam. Utáltam, hogy már megint be kell mutatkoznom, hogy újra el kell mondani a sztorit, hogy mit csinál az amcsi gyerek Magyarországon, miközben csak egy évet éltem kint. Az általánost összesen négy iskolában végeztem el, így egyáltalán nem volt már kedvem új embereket megismerni, vagy akár csak erőfeszítést tenni azért, hogy beilleszkedjek. Csak egy kis nyugalmat akartam végre, minden más teljesen hidegen hagyott.

Ahogy közeledtem a csoportosuláshoz a suli előtt, leszálltam a deszkáról, a hónom alá csaptam és még messziről felmértem a terepet. Azt elsőre láttam, hogy lányokból mínuszban leszünk, ugyanis egyértelműen fiú-többség volt, akik ráadásul már most hangosan röhögtek valamin a busz mellett ácsorogva. Minél közelebb értem, annál több kíváncsi szempárral találkoztam, amik alaposan végigmértek, de a többségük rögtön kíváncsiságról tanúskodott, - na és igen - a lánytekintetek pedig rokonszenvről. Azt már pár éve tudom, hogy sikerem szokott lenni a lányok körében, szóval ez nem ért meglepetésként, de a srácok is egész normálisan méregettek, kevés arcon láttam ellenszenvet, bár volt egy gyerek, aki feltűnően felhúzta a szemöldökét, amikor összeakadt a tekintetünk. Magamban elmosolyodtam, mert tudtam, elsőre elítélt, pedig még annyit sem mondtam, hogy 'sziasztok'.

- Helló. – érkeztem meg a fiútársaság mellé, majd egy félmosoly kíséretében kezet nyújtottam a hozzám legközelebb állónak. Magas srác volt, szimpinek tűnt, mert rögtön a kezemben lévő deszkát kezdte fixírozni és láttam rajta, hogy nagyon bejön neki.
- Csá, Ricsi vagyok. – rázta meg a kezem. – Hallod, nagyon állat a deszkád, ez a legújabb Tony Hawk? Mióta kijött totál rá vagyok kattanva, de még nem kapható itthon. Te honnan szerváltad? – zúdította rám a kérdéseit Ricsi.