Cortez szemével

Kezdet - Október 2. Csütörtök

Október 2. Csütörtök

Egész nap esett, úgyhogy ez már alapjában véve megalapozta a hangulatomat. Az pláne, hogy reggel amikor Reni és Virág megérkeztek egy szó nélkül húztak el mellettünk, be a suliba. A jelek szerint ezt egyikünk sem tudta hova tenni, mert Zsoltiék és Ricsi is totál tanácstalanul néztek, hol rám, hogy egymásra, hogy ez mégis mi a fene volt. Nyilván hamar túlléptünk a dolgon, mindenesetre elég fura volt, ráadásul kicsit sértve is éreztem magam. Az egy dolog, hogy sosem lógnak velünk, na de baszki, egy osztályba járunk. Legalább egy 'sziát' kinyöghetnének, ha találkozunk. Nem hiszem, hogy ez nagy kérés lenne. Bár ezek szerint mégis.

Ki sem mentünk szünetre egész nap, mert senkinek sem volt kedve megázni. Szóval minden óra után a teremben maradtunk és hol Dave-el néztünk videókat, hol Zsoltin röhögtünk, hol csak simán sztorizgattunk. Reni aznap valahogy feltűnően nem nézett felénk, egész végig Neményivel diskurált vagy Virág agymenéseit hallgatta. Nem értettem ezt az egészet, de mivel a korrepetálás jó apropót adott, így arra hivatkozva odaléptem hozzá órák után, amikor már épp hazafelé készülődött, és az esőkabátját vette fel.
-  Sziasztok. – köszöntem, hiszen Virág elmaradhatatlan kiegészítőként ott ácsorgott mellette és valami fura álomról meg Pete Wentz-ről csacsogott.
- Szia. – köszönt vissza tartózkodóan Reni és egyfolytában az esőkabát gombjaival szöszölt. Még csak rám sem nézett.
- Reni, a korrepetálást mikor kezdjük? Hogy érsz rá? – kérdeztem, és várakozóan ránéztem.
- Nekem mindegy, rád bízom. – végre rám emelte a tekintetét, de totál kifejezéstelen volt az arca.
- És hol?
- Azt is. – vont vállat, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa. Mégis mi a fenéért viselkedik így?

- Ha mégsem szeretnéd, akkor... - kezdtem bele, de Virág, mint aki álomból ébred hirtelen rám nézett és emelt hangon megszólalt.

- Ez nem volt szép tőled! – én totál ledöbbentem, mert egyrészt fogalmam sem volt miről beszél, másrészt, azt hiszem sosem láttam még Virágot mérgesnek.
- Mi? – kérdeztem teljesen őszintén.

- Hogy Reni segít, hogy ne bukj meg, te meg ilyen csúnyán beszélsz róla! Tudod mit? Gonosz vagy! – közölte velem az emó, én meg szerintem pislogni is elfelejtettem, annyira megdöbbentem. Amellett fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

- Nem tudom, miről van szó. – nyögtem ki végül, miközben idegességemben a hajamba túrtam.

- Nem fontos, csak ha teher a korrepetálás, akkor nekem mondd, ne a többiekkel nevess ki. Én tényleg szívesen segítettem volna. – mondta végre a szemembe nézve Reni is, én meg asszem, ismét elfelejtettem, hogy kell pislogni. Egy szót sem értettem az egészből.

- Még mindig nem tudom, hogy miről van szó...

- „Nem érek oda, ha a stréber elkezd érvelni az irodalom fontosságáról." – idézte vissza Reni, amit még Ricsinek mondtam tegnap, amikor Kingáról dumáltunk angol előtt. Azt kell mondjam, még mindig nem lettem okosabb.

- És? – ráztam meg a fejemet hitetlenül.

- Reni hallotta, hogy ezt mondtad. – próbált kisegíteni Virág.

- És? – kérdeztem újra, és akkor egyszer csak leesett. Jesszus, ezek azt hiszik, hogy Reniről beszéltünk? – Kingáról volt szó. – nevettem el magamat megkönnyebbülve, aztán nekitámaszkodtam a szekrénynek.

- Hogy? – meresztett rám nagy szemeket Reni. Most ő lepődött meg.

- Kinga. Tegnap közölte, hogy beszélni akar velem suli után. Erre mondtam Ricsinek, hogy valószínűleg késni fogok, mert ha a stréber egyszer belekezd...