Cortez szemével

Kezdet - December 27. Hétfő

December 27. Hétfő

Végre letudtuk az ünnepeket... Úgy érzem, mintha már legalább egy hónapja itt lennék, pedig csak 19-én szálltam le a repülőről. Anyám a legelső pillanattól kezdve az agyamra megy a tüntető hümmögésével és a megjegyzéseivel, így a lehető legkevesebbet találkozunk, amiért szerintem apám a leghálásabb. Egy szerencsém, hogy több barátom is New Yorkban maradt az ünnepek miatt, így a szabadidőm nagy részében velük lógok. Persze el lettem rángatva két vacsorára is, mióta itt vagyok, de közöltem velük, hogy ne is álmodjanak róla, hogy harmadjára is hagyom magamat körbemutogatni, mint valami bazári majmot. Természetesen ezeken az alkalmakon feltűnően kedvesek voltak velem mindketten és „büszkén" újságolták a barátaiknak, hogy milyen jól megállom a helyem otthon és a suliban, és hogy ezt a helyzetet most mindannyian egy nagy kalandként fogjuk fel. Aha, amikor ezt először meghallottam, majdnem visszaöklendeztem a vacsorámat. Jeremy és Rob viszont, akiket a legrégebb óta ismerek Amerikában, szerencsére nem hagyják, hogy unatkozzak és így könnyebben telnek a napok. Ricsivel és Zsoltiékkal is rendszeresen üzenünk, Ricsivel többször telefonáltunk is, mert minden áron meg akarta hallgatni a New York-i utcazajt. Kiröhögtem. A Nagyi persze szintén hív, amikor tud és inkább kelek reggelenként korábban, csak tudjunk rendszeresen beszélni. Érzem, hogy hiányol, habár próbál úgy tenni, mintha örülne, hogy itt vagyok, és állandóan azzal nyaggat, hogy üljek le anyáékkal dumálni. Olyankor én rendszeresen az időjárásról kezdek beszélni, ő meg jobb híján elengedi a dolgot. Elég viccesek a beszélgetéseink.

Reni meg... persze egy szót sem írt, mióta itt vagyok, de őszintén szólva, ezen nem igazán lepődtem meg. Mióta asszisztáltam Neményi szülinapi köszöntéséhez, azóta igyekszem nem gondolni rá és terelni a gondolataimat. Vettem az adást, innentől kezdve tőlem aztán olvasgassanak meghitten, akár minden egyes szünetben, ha ahhoz van kedvük. Legalábbis igyekszem így hozzáállni.

Mondjuk a csodás Beatles-szerenád másnapján még totál zabos voltam, és ez tuti látszott is rajtam, ahogy a suli előtt ácsorogva dumáltunk és vártuk a többieket. Amikor Reniék odaértek Virággal, igyekeztem nem nagyon tudomást venni róluk, de miután megjött Dave már nem is kellett ezzel próbálkoznom.
- Ki volt? - eszelősen kapkodta közöttünk a tekintetét.

- Miről van szó? - nézett rá ásítozva Virág.

- Ki állította be a telefonomon háttérképnek Mádayt? Reggel frászt kaptam, amikor észrevettem. Zsolti, te játszottál tegnap utolsó órán a telefonommal! - rángatta ki idegesen a zsebéből az Iphone-t Dave, azután körbemutogatta, hogy jól lássuk, mi rémítette meg annyira. Ekkor mindenkiből kiszakadt a röhögés.

- Ez nem vicces! És ha sokkot kapok?- rázta a fejét hitetlenül Dave, de ez csak arra volt jó, hogy még inkább meg akarjunk fulladni a nevetéstől.

- Átküldjem valakinek? - nézett fel a telefonjából.

- Hogyne, már akartam kérni - Ricsi mellettem már a könnyeit törölgette.

- Nekem biztos ne, az én háttérképem megváltoztathatatlan - vont vállat mosolyogva az emó.

- Hogy érted? Olyan nincs, hogy nem lehet megváltoztatni - vonta fel a szemöldökét az IT guru.

- Meg lehet, de nem akarom. Nézd csak meg! - Virág kikapta a farzsebéből a telefonját, feloldotta és Dave orra alá dugta.

- Ki ez a lány? - fintorgott Dave.

- Ő nem lány! Ő a szépséges Pete Wentz! - kérte vissza a telefonját Virág, lebiggyesztett ajakkal.
- Ó, az más. A szépséges Pete Wentz - nyávogta mellettem Ricsi, mire felé kaptam a fejem és kirobbant belőlem a röhögés. A többiek meg csatlakoztak.
- Miért, a tiétek jobb? - vonogatta a vállát sértődötten az emó. Mi meg még mindig nevetve bányásztuk elő a telóinkat, hogy megnézzük, kinek milyen háttérképe van.
Nekem persze a szokásos deszkás fotó van kint már több, mint egy éve, Tony Hawkot ábrázolja egy régebbi versenyen és zseniálisan lett elkapva a kép. Ricsi a legújabb Korn album borítóját állította be, ami nem csoda, mert kábé azzal az albummal kel és fekszik hónapok óta, Dave eredeti háttere a saját mobilja, amit egyikünk sem tudott hova tenni és pluszban még ezért is kiröhögtük, Zsoltié meg Kristin Kreuk, a Smallville Lana Lang-jeként.