Cortez szemével

Együtt - Február 3. Kedd

Február 3. Kedd

A farsangi buli napján az egész Szent Johanna megőrült. Nem vicc. A lányok összekarolva, és jelmezötletekről hangosan diskurálva, vihogva járkáltak a folyosón, a sulirádiósok két szám után rendszeresen bemondták, hogy a legötletesebb jelmezt díjazni fogják és még a büfében is a konyhakultúrások által készített fánkokat árulták. Nem nagyon értettem mi ez az óriási izgalom, úgyhogy a nap végén Ricsivel fáradt pillantással nyugtáztuk, hogy a buli után végre ennek is vége lesz. Fél 7-re kellett visszaérni a suliba és mivel a jelmezötletünk nem volt különösebben bonyolult, nem igazán kellett sietni az átöltözéssel. Ezt kihasználva a fiúk még átugrottak egy gyors PS-partira, és kicsit bele is merültünk, ugyanis fél 7 előtt öt perccel már a Nagyi kopogott az ajtómon, hogy talán ideje lenne indulnunk.

Amikor odaértünk a sulihoz azért látszott, hogy nem mi leszünk az utolsók, ugyanis még nagyban érkeztek az emberek minden felől. A tesiterem felé menet állandóan ismerősökbe botlottunk, szóval legalább negyed óráig tartott, mire végre elértünk az ajtóig, mivel mindenkivel leálltunk váltani pár szót, vagy csak lepacsizni. A nyitott ajtóban a sulirádiósok fogadtak, akiknél be kellett jelenteni, hogy kinek öltöztünk és ennek megfelelően irányítottak tovább a lelátón ülőkhöz, hogy majd a hasonló jelmezben lévőkről csoportkép készülhessen. Velünk nem volt nehéz dolguk, ugyanis Dave, Ricsi és én is Michael Scofieldként jelentünk meg, csak más-más hacukában. Mint kiderült, ezzel nehezen nyerhettük volna meg a legeredetibb jelmez díját, ugyanis a Szökés szereplői kapásból 3 sort foglaltak el a lelátón és hatalmas üdvrivalgásban törtek ki, amikor csatlakoztunk hozzájuk. Ahogy helyet foglaltunk rögtön elkezdtük keresni az osztály tagjait, és meg is találtuk Gábort, Jacques-ot és Neményit, de a többiekkel nehezebb dolgunk volt. Én persze egyfolytában Renit kerestem a tekintetemmel, bár próbáltam ezt nem feltűnően tenni, elegem volt már ugyanis a srácok kaján vigyorából, akárhányszor csak ő szóba került. Nem igazán jártam szerencsével, csupán Zsolti savanyú képét sikerült elcsípnem Mulderként, Tarr Zsófi oldalán, utána meg kénytelen voltam Tölgyessyre koncentrálni, aki a fotós szerepét játszva csinált rólunk pár csoportképet. Ahogy ezen túl voltunk végre kimehettünk a büfébe, mert, hogy Ricsit idézzem, már porzott a veséje.

- Jézusom, azt hittem már sosem lesz vége ennek a fotózkodásnak. És láttátok, hogy fogta azt a kamerát?! – méltatlankodott Dave, miközben beálltunk a büfé előtti sorba.
- Igen Dave, valóban borzalmas volt... - ingattam a fejemet nevetve.

Dave csak nem tudott leakadni Tölgyessy hozzá nem értéséről, hiszen ő mégiscsak infó tanár, és annyira mondta a magáét, amihez nagy vehemenciával gesztikulált is, hogy majdnem fejbe verte a mögöttünk álló lányok egyikét, így jobbnak láttuk Ricsit magára hagyni a sorban és kicsit arrébb vonultunk. Épp amikor lefékeztünk a lépcső mellett, akkor haladt el mellettünk a büfé felé Reni és – nagy valószínűséggel – Virág, utóbbi egy óriási fejű Kenny jelmezben. Ahogy tanulmányoztam Renit, képtelen voltam rájönni, hogy minek öltözött, de azt azért meg tudtam állapítani, hogy nagyon jól áll neki a farmer-bőrdzseki kombó.

Miután végeztek a büfében – Ricsi odahívta maga mellé a lányokat, mert épp ő fizetett -, csatlakoztak hozzánk és Dave rögtön lecsapott Virág jelmezére. Seperc alatt elkunyerálta tőle Kenny fejét, felvette és azon volt, hogy szelfit készítsen magáról, de csak egy helyben, körbe-körbe forgott, kezét a telóval a magasba nyújtva, mivel a hatalmas plüssfejből nagyon rossz volt a kilátás. Én nagyon jól szórakoztam rajta, Reni viszont megszánta.
- Add ide, segítek – mosolygott kedvesen, elvette Dave-től a telóját és megkísérelte lefotózni, de még csak feloldani sem tudta a kütyüt.
- Nekem ez nem megy – nézett rám nagyra nyílt szemekkel, kétségbeesetten. Elvigyorodtam, majd átvettem tőle a telót.