Cortez szemével

Kezdet - November 19. Szerda

November 19. Szerda

Elég kellemetlen beszélgetéseken estem túl mostanság. De egy felől, azt hiszem nem tudtam volna tovább húzni a dolgot, másrészt, úgy érzem, hogy itt igazi barátokra találtam, szóval tartoztam nekik ennyivel – és persze magamnak is. De akkor az elejéről...

Múlt hét hétfőn, mint mindig, a suli előtt ácsorogtunk reggel, mindenki kómás volt és kedvetlen, aztán megjött Dave és belevágott a szokásos monológjába. Már megszoktuk, hogy szinte minden reggel a sztorijaival indul, és eskü várjuk is, hogy belekezdjen, mert egyrészt, akkor hamarabb túl esünk rajta, másrészt meg legalább röhögünk egy jót. Most viszont elég izgatott volt és annyira fulladozott a röhögéstől, hogy csak harmadjára tudta kinyögni, amit akart. Végül kiderült, hogy nemrég sikerült meglepnie  Zsoltit egy „kis" szeretetcsomaggal, úgyhogy nagyon elégedett volt magával. Ekkor értek oda Reniék.

- Hé Reni, Virág! – kalimpált feléjük messziről Dave. Erre Reni már reflexszerűen nyúlt a táskájába a füzetéért, én meg elvigyorodtam. Ismeri őket egy kicsit.

- Nem, nem azt akarom – legyintett Dave, aztán halkan hozzátette: – Ha Zsolti kérdezi, ti nem tudtok semmiről.

- Dave, mint általában, mi most sem tudunk semmiről – nézett rá értetlenül Reni. Mondjuk igaza volt, most érkeztek, mégis honnan tudnának Dave legújabb agymenéséről?

Ezután ők is becsatlakoztak a beszélgetésbe, és épp azt fejtegettük, hogy ki mit tervez a téli szünetre, amikor Zsolti fújtatva megérkezett.

- Ki volt az a szemét? – nézett végig rajtunk mérgesen, összehúzott szemekkel.

- Miről van szó? – Virág értetlenül nézett körbe - mert most éppen látott - ugyanis egy borzasztó ronda, rózsaszín lepkés csattal fogta oldalra a haját.

- Valaki megrendelt a nevemben egy könyvcsomagot az online áruházból, az előbb jött az e-mail, hogy a futár ma hozza! Világtörténelmi enciklopédiasorozat! Nekem! – Zsolti a felháborodástól szinte csak hápogni tudott. Úgy tűnik az enciklopédiákkal végképp vérig lett sértve.

- Azt ismerem, nekem is megvan! – élénkült fel Reni és rámosolygott Zsoltira, de ahogy megláttuk a mókamesterünk fejét, belőlünk meg kitört a röhögés.

- Az te vagy! Te okos vagy, stréber, és nem félsz a könyvektől! Engem megrémít! Gondolj bele. Egy sorozat! Brr – dörzsölgette a karját Zsolti, mintha csak a hideg rázná már a gondolattól is, hogy valaha kinyisson egy enciklopédiát.

- Jaj, nem kell ebből ennyire nagy ügyet csinálni! – szólt fennhangon Kinga, aki az addigi felsőéves beszélgetőpartnerétől hirtelen hozzánk csapódott.
- Szóval te voltál! – mutatott rá színpadiasan Zsolti, a stréber viszont csak a szemét forgatta.
- Miért rendelnék egy ilyen sötét, totálisan analfabéta embernek egy könyvsorozatot?

- Mert gonosz vagy – közölte Zsolti, mintha ez magától értetődő lenne.

- Ugyan. Csak azt akartam mondani, hogy ha már úgyis viszi a futár, megveszem tőled. Mielőtt még tálcának vagy pohártartónak használnád. Vagy ne adj isten, beleolvasnál, és ezzel kettőre nőne a nullás IQ-szinted. – mosolygott Kinga amolyan Kingásan. Vagyis rohadt hátborzongatóan.
- Rémesen kedves vagy. Délután átviszem. Magolj csak te belőle! – fintorgott rá Zsolti úgy, mintha csak valami kiütéses betegségről beszélgetnének, aztán hirtelen visszafordult hozzánk.

- De akkor is! Ki rendelte? – Ricsi és én tüntetően a zenelejátszónkat kezdtük nyomkodni, Dave-nek pedig hirtelen befutott egy fontos hívása és elfordulva a headset-én kezdett beszélni.
– Tudom, hogy ti voltatok! Hiába tettetitek.