Cortez szemével

Kezdet - Szeptember 23. Kedd

Szeptember 23. Kedd

Reggel Zsolti és Dave megint alakított, most épp azon balhéztak össze, hogy melyikük tud több embert visszaigazolni 1 perc alatt a közösségin. Na igen, ők sem maradtak ki a dömpingből, és rengeteg jelölést meg üzenetet kaptak, bár ahogy láttam sokkal inkább értékelték ezt mint én vagy Ricsi. Szóval megversenyeztettük a két hülyét, és természetesen Dave nyert – naná, ha valakinek, hát neki van ebben gyakorlata -, mire Zsolti ráfogta, hogy csalt, meg egyébként is, ha mobilt lát már remeg is az összes ujja, mivel elvonási tünetei vannak, ha nem fogott a kezébe kütyüt legalább öt percig, emiatt a rángatózó kezével, sokkal gyorsabban csapkodott rá a gombra, mint ő.

Ezen ment a vita, amin megint óriásikat szakadtunk, amikor is becsengettek és még mielőtt Máday kijött volna fárasztani minket, úgy döntöttünk, inkább bevonulunk a terembe. Ott azt láttam, hogy Reni őrült módjára firkált a jegyzetfüzetébe, Neményi természetesen egy könyvbe temetkezett és tudomást sem vett a többiekről, Virág meg a padjára hajolva aludt. Aztán elég gyorsan kibukott, hogy mi is Reni baja. Visszadobták a legelső, októberi ajánlóját és most kétségbeesetten igyekezett ötleteket gyűjteni a többiektől. Elég jó tippek érkeztek, de egy baj mindegyik filmmel volt: a korhatár. Én megpróbáltam beletemetkezni a zenehallgatásba, de csak azt vettem észre, hogy nyomkodom tovább egyik számot a másik után, miközben azt sem tudom mi is az, mert fél füllel a beszélgetést hallgatom. Már régen eszembe jutott egy megfelelő film, de nem akartam beleszólni a dologba, viszont úgy éreztem, ha Reni még egyszer kimondja azt, hogy korhatáros, a tollammal fogom leszúrni magamat. Így komótosan kivettem a fülemből a fülhallgatómat és ránéztem.
- Halott menyasszony. Tim Burton. Sötét, de mese.

- Korhatáros? – kérdezett vissza mosolyogva Reni, mire mindenki vihogni kezdett. Én is elmosolyodtam, majd megráztam a fejem és elraktam a zenelejátszómat. Úgyis tök fölöslegesen próbálkoztam vele...

Suli után természetesen megint nem a tanulás kötött le bennünket, szóval beültünk mekizni a srácokkal és elmarháskodtunk ott vagy két órát, utána meg a gördeszka pálya felé vettük az irányt. Dave estig készítette a videókat arról, ahogy Ricsivel gyakorlunk, meg arról, ahogy Zsolti sorban betol még három almás pitét, amit az útra hozott, biztos, ami biztos, nehogy leessen a vércukra vagy ilyesmi. Nagyon jól éreztem magam, úgyhogy haza sem akartam menni, főleg mert egész délután nem jutott eszembe semmi más, teljesen oda tudtam koncentrálni a srácokra és nagyon rám fért már, hogy kiürítsem a fejemet. Viszont ha 8-kor nem indulok el a Nagyi valószínűleg addig szekál, amíg nyugdíjas nem leszek, szóval lepacsiztunk a többiekkel és mindenki hazahúzott.

Amikor megérkeztem Nagyi épp valami főzőműsort nézett, közben pedig serényen jegyzetelt, hogy melyik hozzávalót milyen sorrendben kell beletenni a serpenyőbe, eközben nagyapám békésen hortyogott mellette a kanapén. Elmosolyodtam, ahogy megláttam őket. Azt hiszem Nagyi még nem vette észre, hogy nézem, engem meg elöntött a hála ez iránt a szívós, halál jófej és nagyon szabad szellemű nő iránt, és mert volt olyan szerencsém, hogy apámnak ilyen anya jutott. Hogy ő mitől savanyodott be ennyire és lett egy szabályok szerint ugráló, sótlan pasi, azt nem tudom. Habár, úgy sejtem anyámnak elég sok köze volt ehhez. Abban viszont biztos voltam, hogy ha nincsenek ilyen nagyszüleim, sokkal keservesebb lenne az életem. Ők az első perctől kezdve azon voltak, hogy itt náluk otthon érezzem magam, de mégis meglegyen a privát szférám, és tudom, a Nagyi állandóan azon izgul – bár sosem mondja -, hogy hogy érzem itt magam és vajon sikerül-e találnom olyan embereket, akikkel jól elvagyok. Kábé itt jártam gondolatban, amikor rám nézett és elmosolyodott.
- Ha öt perccel később jössz, összeakasztjuk a bajuszt.

- De szerencsére már legalább öt perce itthon vagyok, szóval ezt elkerültük. – mosolyogtam rá én is, aztán mivel láttam, hogy feláll és leteszi a füzetet az asztalra, elindultam ki a konyhába, mert sejtettem, hogy kupaktanács lesz.

- Milyen napod volt? – kérdezte, miközben kivett egy üveg vizet a hűtőből és töltött magának egy pohárral, elém meg automatikusan lerakott egy dobozos kólát. Ismer.

- Semmi különös. – vontam meg a vállamat, miközben felbontottam a kólámat.

- Valahogy mindig ez a semmi különös... - mosolygott Nagyi, és nekitámaszkodott a konyhapultnak. – Miért érzem úgy, hogy az utóbbi napokban nincs kedved a suliról beszélni?

- Mert így is van. Nem sok beszélni való van róla. – vontam vállat.

- Én azért ezt nem mondanám, tekintve, hogy eltelt egy hónap és én még mindig nem láttam az ellenőrződet. – húzta össze a szemét Nagyi, de továbbra is mosolygott.

- Nincs benne sok érdekesség. – vontam vállat.

- Hát, ha az ember elfelejti beleírni, amit kellene, úgy el is hiszem. – a mosoly kezdett eltűnni az arcáról, és kifejezetten komolynak tűnt.

- Úgyis tudod, hogy rosszul állok. – rántottam meg a vállamat, és félrenéztem, mert a szemébe már kezdett kényelmetlen lenni.

- Igen, Ádám, sejtem. Csak azt nem értem, hogy a te eszeddel és képességeiddel ez hogy fordulhat elő?

- Ami nem köt le, az nem köt le. - tártam szét a karjaimat, azután nagyot kortyoltam a kólámból.

- Pedig fiatalember, javaslom, hogy valahogy próbáld meg lekötni magad a tanulnivalóval is, különben még sor kerülhet arra a bajuszakasztásra. – lépett oda hozzám Nagyi, egy gyors mozdulattal összeborzolta a hajamat és otthagyott. Én meg álltam ott, mint egy hülyegyerek, aztán elvigyorodtam, lehúztam a maradék kólámat és felvonultam a szobámba.