Cortez szemével

Kezdet - Október 7. Kedd

Október 7. Kedd

A korrepetálás gyümölcseként múlt héten megszületett az első irodalom kettesem. Szerintem ez a többieket lényegesen jobban feldobta, mint engem, de annak örültem, hogy ez szerintük ilyen fontos dolog. Az már sokkal megdöbbentőbb volt, hogy Ricsi jelen állás szerint színötös kémiából. A srácokkal állandóan szívtuk a vérét, amiért ő az osztály új zsenije – persze mind tudjuk, hogy Reninek járna a valódi gratuláció, aki továbbra is rendszeresen ellát minket a leckével, és egy rossz szava sincs ránk miatta. Pedig továbbra sem ölünk több energiát a tanulásba, mint eddig, mert vagy a Mekiben, a deszka pályán vagy Zsoltiék garázsában lógunk újabban suli után. Ő az apukájával él kettesben, aki nagyon jó fej és laza, úgyhogy egyáltalán nem zavarja, hogy mi négyen ott röhögünk és hangoskodunk órákig. Nekünk meg épp kapóra jött a dolog, mert nekünk, többieknek nem ilyen elnézőek az őseink. Habár pár napja eléggé megcsappant az osztálylétszám, többek között Zsolti sem jött suliba hétfőn, aztán mára már Ricsi is lebetegedett. Zsoltinak egyébként nagyon hiányozhattunk, ugyanis reggel arra értem be a terembe, hogy Dave nagyban videótelefonál vele, és világossá vált, amit amúgy is sejtettünk, hogy neki egyébként az égvilágon semmi baja, a suli undoron kívül. Így viszont egész nap Dave-el dumáltunk, majd ebédszünetben betettünk egy filmet, és azt néztük a gépén, ugyanis iszonyúan untuk magunkat. A poéngyáros Zsolti és Ricsi nélkül eléggé lapos volt a nap.

Francia kultúrán totál elértük a holtpontot és mivel már tényleg nem tudtunk mit kitalálni, odasuttogtam Dave-nek:

- Kicsit fáj a fejem.

- Az enyém is. – kezdett lelkesen bólogatni Dave, de Kinga hallása olyan lehet, mint a kutyáké, mert egyből felkapta a fejét.

- Eszetekbe ne jusson lógni! Holnap már hárman is jönnek, úgyhogy tanulni fogunk, amit, ha nem jöttök, be kell pótolnotok! Én a ti szellemi szintetekkel inkább bejönnék. – nézett ránk szúrós szemmel.

- Kinga olyan kedves, nem? Egyszerűen szeretnivaló. – horkant fel gúnyosan Dave és végignézett a többieken, aztán rám vigyorgott.

- Ez nem kedvesség kérdésre! Elmondanám, hogy reggel óta lüktet a fejem, de tűröm, mert nem engedhetem meg magamnak a hiányzást! Most nem. – szegte fel az állát Kinga, én, meg komolyan nem értettem miért büszke arra valaki, hogy rosszul van, de inkább a suliban szenved, mintsem hazamenjen pihenni.

- Melegfront van. Attól fájhat a fejed. – hirtelen Reni is felnézett a könyvből, amit addig olvasott.

- Csak hogy tudd, nem vagyok frontérzékeny. – válaszolta mérgesen Kinga, és Reni rögtön újra a könyve felé fordította a figyelmét.

- Kinga, szerintem a te fejed az okos gondolatok miatt lüktet. Túl sok van belőle. – szúrtam közbe komoly arccal.

- Igen. Verekszenek az okos gondolataid. Attól lüktet. A kevésbé okos gondolataidat ki akarják túrni, hogy legyen hely még több észnek. – csatlakozott hozzám Dave is és óra végéig mondtuk a magunkét, csak, hogy feldobjuk Kinga napját. Amikor már nem bírta tovább, felállt és ránk nézett.

- Tudjátok, mennyire éretlenek vagytok?

- Nem. Mennyire? – pislogott rá nagy szemekkel Dave.

- Mondjuk, egy tízes skálán? Hét-nyolc? – kérdeztem én is vigyorogva, közben Renire sandítottam és elégedetten konstatáltam, hogy ő is nagyon mosolyog a könyve felett.

- Na jó, én nem tűröm tovább ezt a gyerekes, nevetséges viselkedést, így is elvett negyvenöt percet az életemből, hogy figyeltem rátok. – közölte Kinga, majd a kicsengetéssel egy időben lépett ki az ajtón. Durand mondjuk eléggé meg volt döbbenve és nem értette a dolgot, de hamar napirendre tért felette és gyorsan elköszönt ő is.