Az én focistám

13. fejezet

Május 24. (Csütörtök)

-Anya, te is jössz a kupára holnapután? -kérdezte hatalmas lelkesedéssel Ádi.
-Persze -bólintott anya. Ki nem hagyna egy ilyen eseményt sem.
-Ráchel, te is jössz? -fordult felém Ádi.
-Asszem nem -ráztam a fejem. Nem nagyon hiányzott, hogy a kétszer két órás út alatt hallgassam anya sóhajtazásait, hogy jajj, a lánya az edzővel jár, és miután megérkeztünk a tűző napon álljak vagy üljek úgy 7 órán keresztül.
-De légyszi -kezdett könyörögni az öcsém.
-Nem megyek és kész -förmedtem rá. Szegény, talán nem rajta kellett volna kitöltenem a dühömet, de rosszkor volt rossz helyen.
-Ráchel, hogy beszélsz az öcséddel? -nézett rám szigorúan anya.
-Hagyjál már békén -akadtam ki teljesen. -Nem érdekel a véleményed, és nem megyek el arra a rohadt focikupára, ahol órákig bámulhatok kisgyerekeket rohangálni a pályán, pedig Ádi kivételével egyik sem érdekel, a focitudása meg pláne nem. Ezen kívül bónuszként még hallgathatom a siránkozásodat, amiért együtt vagyok Benivel. Köszi, de ebből nem kérek -ragadtam meg a tányéromat, amin a csinos kis szendvicsem csücsült, és felvonultam a szobámba.
Mivel jobb dolgom nem volt, ezért úgy döntöttem, sorozatot nézek. Úgy a rész felénél Beni felhívott. Mikor máskor, ha nem a legizgibb résznél?
-Szia, zavarlak? -szólt bele a telefonba.
-Épp eszek, és sorozatot nézek -feleltem.
-Szóval igen -vette az adást Beni.
-Mennyire fontos, amit mondani akarsz?
-Hívj vissza, ha vége a résznek -tette le. Ez az egyik ok, amiért tökéletes barátnak tartom. Aztán, amikor szekál, akkor ezt a gondolatomat mélyen eltemetem magamban.
-Mondhatod -kezdtem a sorozat utáni telefonbeszélgetésünket.
-Szombaton lesz egy kupa. Ugye eljössz? -kérdezte. Ezek direkt csinálják velem.
-Ezt elfelejtheted -jelentettem ki.
-Mi, miért? -csodálkozott. Neki is végigmondtam azt, amit anyának nemrég.
-Értem -mondta halkan a nagymonogólom után. -Akkor mindegy. Holnap délután elkísérsz inget venni?
-Sose gondoltam, hogy ezt meg fogod kérdezni tőlem, de ezer örömmel -mosolyogtam bele a mondatba. Milyen szexi lehet már ingekben? Ahogy begombolom az utolsó gombot az ingjén, ezzel végigtapogatva az izmos mellkasát... Jó, oké, Ráchel, állítsd le a hormonjaid!

Május 25. (Péntek)

-Ez milyen? -húzta el a függönyt Beni. Egy pöttyös ing volt rajta.
-Én máraz előbb is megmondtam, hogy ez szörnyű, de most bebizonyosodott, hogy igazam volt -ingattam a fejem.
-Nekem akkor is tetszik -vont vállat Beni.
Ismét behúzta a függönyt, és belebújt a következő ruhadarabba.
-Gondolom, ezt is szörnyűnek találod -sóhajtott.
-Nem, igazából ez egész jó -ismertem be.
-Ezt komolyan mondod? -nyúlt a homlokomhoz. -Nem lázasodtál be az alatt a 2 perc alatt, amíg bent voltam? -játszotta meg a reakcióját.
-Nagyon vicces vagy -forgattam a szemeimet, Beni pedig magához húzott egy csókra.
Beni fizetett, én pedig elszaladtam mosdóba, majd elindultunk a távolabbi parkba, mert Beni elmondása szerint, az a hely sokkal szebb, mint az öt perc sétára lévő park.
-Várj, a napszemüvegem hátul van -szóltam Beninek, miután kiszálltunk a kocsiból. Kinyitottam a hátsó ajtót, és kivettem az iskolába hordott hátizsákomból a napszemüvegemet. Miközben a tárgy után kutattam, észrevettem, hogy az üzletben kapott szatyorból kikandikál a pöttyös ing.
-Megvetted a pöttyös inget is? -kérdeztem, miután megtaláltam a napszemüvegemet. Becsuktam az ajtót, Beni bezárta a kocsit, és elindultunk a park irányába.
-Igen, de csak akkor fogom hordani, mikor te is látod -mosolyodott el.
-Kössz, megtisztelő.
Rövid séta után leültünk egy padra, és folytattuk a beszélgetést. Természetesen Beni belevágott a kedvenc témámba is.
-Biztosan nem jössz el holnap? -kérdezte.
-Ajj, még mindig itt járunk? -sóhajtottam.
-Nevetségesek az érveid, és bunkók is. Csak kifogásokat keresel -vonta fel a szemöldökét.
-Miért nevetséges az, hogy nem akarok négy órát összezárva tölteni anyával? Mert annyit minimum kell, annyi az út -fontam össze magam előtt a kezeim.
-Nem ez a része a nevetséges, hanem a másik. Hogy "nem érdekel, ahogy sok kisgyerek rohangál a pályán" -rajzolt idézőjeleket a levegőbe. -"Csak Ádi érdekel" -folytatta. -Akkor gyere el Ádi miatt -tárta szét a karjait.
-Miért olyan fontos neked, hogy ott legyek? -kérdeztem. -Millió kupa volt az évben, egyiken sem voltam ott, és nem úgy tűnt, mintha hiányoztam volna róluk.
-Mindegy, hagyjuk. Nem jössz el, oké -próbálta lezárni a témát.
-Ha nem mondod el, miért olyan fontos ez neked, akkor nem tudok változtatni a hozzáállásomon, és ez nem csak erre a dolgora igaz -magyaráztam tovább.
-Majd rájössz magadtól -legyintett, mire teljesen felment bennem a pumpa.
-Persze, majd valamikor a távoli jövőben rájövök, mert addigra már talán leszek olyan érett, mint az, akivel most járnod kéne, nem? -kérdeztem idegesen.
-Ezt nem én mondtam, hanem te, de van benne némi igazság -értett egyet velem életében először, és akkor is olyan szituációban, amikor azt vártam volna, hogy megcáfoljon. Felpattantam a padról azzal a szándékkal, hogy most rögtön hazamegyek.
-Hova mész? -kérdezte Beni.
-Haza -vágtam rá, és otthagytam.

•••

-Szia, Ráchel! -köszöntött Ádi, mikor hazaértem.
-Szia -köszöntem vissza halkan, majd levettem a cipőm, de ahogy hajoltam le, leesett a napszemüvegem. Azért volt rajtam, hogy ne látszódjanak a sírás nyomai.
-Te sírtál? -kérdezte Ádi egyből, mikor meglátta a szemeimet.
-Nem -vágtam rá egyből.
-Anya, Ráchel sír -kiáltotta oda Ádi anyának. Köszi, Ádám...
-És mit csináljak vele? -kérdezett vissza anya. Ekkor telt meg az a pohár, ami lassan egy hete töltődött, és töltődött.
-Elegem van ebből -jelentettem ki. -Nem hiszem el, hogy komolyan így kell viselkedni velem, csak azért, mert azzal vagyok együtt, akit szeretek. És ő is szeret engem. Elegem van abból, hogy ezt a szánalmat sugárzó arcodat kell bámulnom. Miért nem tudod elfogadni, hogy egy párt alkotunk? Miért olyan nehéz ezt megtenned? -kérdeztem egyszerre üvöltve és bőgve, majd felrohantam a szobámba, bedobáltam a táskámba néhány ruhát, fogkefét, törülközőt, majd lesiettem, és elkeztem a cipőmet felhúzni.
-Most meg hova mész? -nézett rám. Miért kérdezgeti mindeig mindenki ezt?
-Vagy Leilához vagy Mírához vagy Benihez. Veled ellentétben ők szeretnek és elfogadnak -hadartam. -Szia, Ádi, ügyes legyél holnap a kupán -mondtam, majd elhúztam a csíkot otthonról.
Tudtam, hogy Benihez biztos nem megyek, de őt is felsoroltam a lehetőségeimnél. Nem akartam, hogy anya elkezdjen összeesküvés-elméleteket gyártani azért, mert nem alszom nála. Végül Leiláéknál kötöttem ki. Csendben feküdtem a matracomon, Leila pedig a fürdőszobában tartózkodott.
-És mi újság Benivel? -kérdeztem, miután visszajött.
-Nem szeretnék róla beszélni. Vagyis... Nem akarok az a barátnőd lenni, aki mindig csak a barátjáról beszél. Keressünk olyan témát, ami mindkettőnknek fekszik -ajánlottam.
-De én kérdeztem, hogy mi újság vele, szóval érdekel a dolog -ráncolta a homlokát Leila.
-Jó, oké. Összevesztünk -motyogtam.
-Miért? -csodálkozott Leila.
Elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig.
-Szóval sejtésed sincs, miért ragaszkodik ennyire ahhoz a programhoz? -érdeklődött Leila, miután végigmondtam a történetet.
-Nincs -vallottam be.
-Nekem van egy elméletem -jelentette ki. -Beninek ez a munkája. Pontosabban az egyik munkája, de azért mégis csak a munkája, és meg akarja neked mutatni, hogy milyen jó munkát végzett. Ez olyan, mint mikor egy mérnök által megtervezett ház felépül. Érted, megérik a munkája gyümölcse. Egy edző ezt akkor tapasztalja meg, mikor a csapata jó eredményt ér el. Csak le akar nyűgözni -osztotta meg velem az elképzelését.
-Van benne valami -ismertem be. -Milyen szar barátnő vagyok -sóhajtottam.
-Nem vagy szar barátnő -vígasztalt Leila. -De most hívd fel, hogy elmondd, mész a kupára.
-De megbeszéltük, hogy együtt töltjük a szombati napot -ingattam a fejem.
-Majd bepótoljuk -legyintett.
-Biztosan?
-Hívd már! -erősködött.
Kezembe vettem a telefonom, és rányomtam Beni nevére. Jó sokáig kicsöngött, mire felvette.
-Mit szeretnél hajnali fél háromkor? -kérdezte álmosan.
-Elmegyek holnap a kupára -jelentettem ki.
-Úgy érted, ma -javított ki. Oh, tényleg, már szombat van.
-Igen, úgy értem -legyintettem.
-Hogy hogy meggondoltad magad? -kérdezte.
-Rájöttem, hogy miért olyan fontos neked, hogy elmenjek -mosolyogtam.
-Na és mi az elméleted?
-Titok -feleltem.
-Egyszer úgy is bevallod -hitegette magát.
-Persze, persze -ingattam a fejem.
-Na, aludj jól! -köszönt el.
-Te is!