Az én focistám

23.fejezet

Augusztus 19. (Vasárnap)

-Elegem van a folytonos vitatkozásokból, végeztem, Beni -mondtam, majd megfordultam, és menni készültem, de Beni elkapta a csuklóm.
-Nem -rázta a fejét idegesen. -Nem foglak emiatt elveszíteni, ez egy hülyeség. Szeretlek, Ráchel -nézett mélyen a szemembe.
-Beni, engedd el a kezemet, mert ez fáj -pillantottam le a jobb csuklómra, amit Beni fogott. Elengedte a kezem, majd maga előtt összefonta a karjait, és csak nézte, ahogy felveszem a cipőm. -Most haragszol? -kérdeztem bizonytalanul, leginkább azért, hogy megtörjem a kínos csendet.
-Nem, örülök, hogy szakítottál velem -ironizált. -Ilyen hülye kérdést feltenni, Ráchel. Na, szia -mutatott az ajtó felé. Hirtelen kicsit megijedtem egy kicsit, hiszen az előbb még ki akart békülni.
-Szia -léptem ki az ajtón kicsit talán kérdésként feltéve a köszönést.
Addig bírtam visszatartani a sírást, amíg kiértem a lépcsőházból. A ház előbb kitört belőlem a sírás. Leültem egy közeli padra, majd néhány perc sírás után a telefonomért nyúltam. Leiláz hívtam, ki mást?
-Hallgatlak -vette fel a barátnőm.
-Szia -szipogtam.
-Mi a baj? -kérdezte kicsit talán túlságosan riadtan Leila, miután meghallotta a síró hangomat.
-Szakítottam Benivel -nyögtem ki.
-Úristen, miért? -visított fel Leila a vonal másik végén.
-Ez egy hosszú történet...
-Gyere át! -vágta rá a lány. -Vagy inkább hol vagy most?
-Odamegyek hozzátok, negyed óra és ott vagyok -mondtam.
-Rendben, addig keresek csokit -ajánlotta Leila.

-Akkor mondom a tervet: itt alszol -vázolta a meglehetősen rövid és egyenlőre kidolgozatlan tervet Leila.
-Jó -bólintottam egy tábla Milkát majszolva.
-De akkor most meséld el, miért is szakítottatok.
-Anyuék ma mondták, hogy tizedikétől mind a hárman elutaznak, és egyedül kéne itthon maradnom, de mehetnék Benihez is. És én ezt elmondtam neki, de ő nem bólintott rá, ezért összevesztünk, nekem meg elegem lett abból, hogy folyton veszekszünk mostanában, így aztán szakítottam -meséltem, és a történet végére újra elkapott a sírógörcs.
-Ja hogy te szakítottál? Azt hittem, ő -csodálkozott Leila.
-De a telefonban is azt mondtam, hogy én szakítottam.
-Annyira nem figyeltem a szó végére, csak a lényegre, ergo arra, hogy különválltatok.
-Ideadtád a táskámat? -mutattam a barátnőmhöz közelebb lévő tárgyra. A lány lehajolt a földre a táskámért, majd a kezembe nyomta az. Zsebkendők után kutattam benne, de ehhez a fél táskát ki kellett pakolnom.
-Ez mi? -kérdezte Leila felemelve egy borítékot. A papíron a nevem virított.
-Az egy levél, amit Beni húgától kaptam -nyúltam érte, aztán szét akartam tépni, de Leila megállított.
-Olvastad már?
-Nem -ráztam a fejem. Azt az igazság, hogy megfeledkeztem róla...
-Akkor itt a tökéletes alkalom -csillant fel a barátnőm szeme. Nagy nehezen beadtam a derekamat, és feltéptem a borítékot. Kinyitottam a gondoson összehajtogatott papírt.

„Kedves Ráchel!

Mily meglepő, Beniről fogok írni ebben a levélben. Azt már tudod, hogy négyen vagyunk testvérek, és egyedül Beni erősíti a férfi oldalt, így aztán mindig volt mellette valaki, aki a szerelmi életét egy másik nézőpontból átlátta. Mi ketten különösen jó viszonyban vagyunk, ez nem tudom, pontosan miért alakult így, de tény, hogy így van.
Gimiben végig a „menők" táborába tartozott leginkább a focinak köszönhetően, meg hát annyira csúnya sem volt, de nekem mindig is az marad, hiszen a húga vagyok. Szóval mindig népszerűnek számított, de egészen 12. elejéig nem volt barátnője. Aztán a főiskola alatt voltak barátnői, kalandjai meg ilyenek (de ezek szakmai titkok, csak én tudok róluk, úgyhogy légyszi pszt!). Én végignéztem az összes alakuló vagy éppem az már kialakult kapcsolatát, és mikor megismert téged, akkor is tőlem kért tanácsot. Hülye helyzet volt, mit ne mondjak. Leginkább nem a 7 évvel volt a probléma, hanem azzal, hogy akkor még kiskorú voltál. Én mondtam neki, hogy várja meg, amíg betöltöd a 18-at, de ő persze úgy döntött, hogy nem hallgat rám. Utólag nyilván belátom, hogy jól tette, de elsülhetett volna rosszabbul is a dolog.
Ahogy korábban is írtam, mindig volt valaki, aki női szemmel nézte a kapcsolatát, de ezt egyre inkább elhagyta az évek során, de nem is volt rá akkora szüksége, mert a legutóbbi kapcsolatait (szerintem) nem is gondolta olyan komolyan. Viszont a tieteket így gondolja, ezért kérlek, legyél vele türelmes. Van néhány hülye hóbortja, de gondolom ezekre már rájöttél...
Ennyit szerettem volna, csak néhány fontosabb dolgot. Hátha szükséged lesz rájuk majd valamikor a jövőben, bár inkább ne legyen.

Csenge"

-Hát ezek szerint Csenge téved -motyogtam.
-Miben? -kérdezte Leila.
-Annyira mégsem gondolhatja komolyan a kapcsolatunkat, ha nem képes azt mondtani, hogy oké, akkor én majd jövök kilenckor, de megbízom benned annyira, hogy addig nálam lehetsz egyedül -feleltem idegesen.
-Akkor most meséld el részletesen, hogy pontosan min is vesztetek össze, mert ebből semmit nem értettem -nézett rám felvont szemöldökkel Leila.
-Rendben -sóhajtottam, majd részletesen beszámoltam a veszekedésünkről.
-Ha ti nem lennétek, ki kéne találni a párosotokat -fogta a fejét Leila.
-Most miért?
-Ti vagytok a kedvenc párosom a Földön -kacsintott Leila.
-Leila! A legjobb barátnőm vagy, most utálnod kellene Benit -háborodtam fel.
-Bocsi -sütötte le a szemét a barátnőm, de látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan a bocsánatkérést.

Szeptember 1. (Szombat)

Anya, apa és Ádi meglátogatták a másodunokatestvéreinket, akiket amúgy én is imádok, de nekem itthon kellett maradnom, mert ma volt az évnyitó és a végzősöknek egy kis megbeszélésre is bent kellett maradniuk a suliban. Az igazgató beszélt az érettségiről, a csicskaava... akarom mondani az elsősavatóról, a szalagavatóról, a diáknapokról.
A családom a rokonoknál tölti az éjszakát, vagyis én egyedül vagyok itthon. Ez még rendben is lenne, hogyha nem tombolna ottkint az év legnagyobb vihara. Alapjáraton nincs bajom a viharokkal, de azért nem adják a legnagyobb biztonságérzetet nekem. A szél fúj, az eső zuhog, mintha dézsából öntenék, ráadásul ez a tetőablakokon különösen nagy zajjal kopog.
A tv-t néztem, mikor egy hatalmas dörgés rázta meg a világot. Összerezzentem, majd a következő pillanatban teljesen sötétben ültem a szobámban. Elment az áram. Na, így már van bajom a viharokkal. A telefonom vakujával világítva kerestem egy zseblámpát, mert a telefonom pont lemerülni készült, és nem akartam teljesen lemeríteni. Kinéztem az utcára, és egyik szomszéd ablakán sem szűrődött ki fény, így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy az egész utcában nincs áram. A természet tovább folytatta a hőbörgését, folyamatosan dörgött és villámlott.
Valakit fel kell hívnom, de kit. Anyáék három órás kocsiútra vannak tőlem. A barátaimat pont nem ilyen helyzetben szoktam felhívni.
Eldöntöttem, hogy a nagyiékat hívom, hozzájuk biztosan át tudok menni. Megnyitottam a névjegyeimet, ami Beni számát nyitotta meg, mert délután nézegettem a névjegyét azzal a szándékkal, hogy törlöm a számát, de végül nem volt hozzá szívem. Vissza akartam menni a telefonszám listához, de véletlenül rányomtam Beni hívására. Hogyha már így alakult, nem nyomtam ki, hátha felveszi, és tud valamennyit segíteni.
-Vedd fel, vedd fel, vedd fel! -ismételgettem halkan. A tizenharmadik kicsengésre azért felvette.
-Igen? -szólt bele a hang, ami már két hete nem hallottam.
-Beni, nagyon félek...

_________________________________________

Mbappé + Marseille és Bamba + PSG? Itt valami nem stimmel 🙈😏

Kedvenceim 😻😻