Az én focistám

16.fejezet

Június 28. (Csütörtök)

-Ez nem tetszik? -mutattam az egyik pólóra.
Leilával csajos napot tartunk, vagyis először vásárolunk, aztán mozizunk, majd kajálunk, este pedig sorozatmaratont tartunk.
-Egész jó -nézett rá a barátnőm. -Ezt is felpróbálom -bólintott.
Mikor már elég sok ruha volt a kezünkben, bementünk két, egymással szemben elhelyezkedő próbafülkébe.
Elsőként egy farmert és egy fehér pulcsit próbáltam fel, Leila pedig egy fekete egyberuhát öltött magára.
-Nem is tudtam, hogy szereted a szoknyás dolgokat -jegyeztem meg, mikor Leila megmutatta a szettjét.
-Én sem, de ez megtetszett -nevetett.
A következő összeállításom egy fekete rövidnadrágból és egy egyszerű fehér-fekete csíkos pólóból állt, míg a barátnőm egy kardigánt, egy fehér trikót és egy bézs színű nadrágot vett fel.
Ezután egyesével próbáltam fel 3 pólót és 2 nadrágot, Leila pedig különbözőbbnél különbözőbb szetteket mutatott be.
Miután fizettünk, a mozi felé vettük az irányt. Ahogy befordultunk a sarkon, Leila összeütközött egy sráccal, aki a kezében tartott kávéját egy az egyben Leilára öntötte.
-Jajj, ne haragudj! -szabadkozott a fiú.
-Semmi gond, megesik az ilyen -villantott egy széles mosolyt Leila. Valami itt nekem nem stimmel, Leila utálja, amikor valaki (őt idézve) "olyan szerencsétlen, hogy nem tudja megtartani a kezében a poharát". A baratnőm szemében egy különös fény csillant, és a sietősen távozó srác után fordult.
-Naa -vonogattam a szemöldököm. -Csak nem bejön a srác? Már letettél Jonasról? -Tudjátok, Leila angol barátja.
De Leila a viccnek szánt mondataimon egyből felkapta a vizet.
-Hagyjál már, Ráchel! -akadt ki Leila. -Elegem van már abból, hogy mindig Jonassal jössz itt nekem. Képzeld igen, szeretem, de van barátnője. Az előbbi srác is tetszett, de neki is van barátnője, látod, ott mennek kézenfogva -mutatott a háta mögé, ahol tényleg egy pár sétálgatott. -Oké, neked ott van az a kurva tökéletes párkapcsolatod, de attól tiszteletben tarthatod az én szingli életemet, mert senkinek sem tetszem -hadarta idegesen, majd otthagyott a pláza közepén. Ismertem már annyira, hogy tudjam, nem kell utánamennem. Kétszer megcsörgettem, de nem lepődtem meg azon, hogy egyszer sem vette fel a telefont. Elindultam a buszpályaudvar felé azzal a céllal, hogy hazamegyek. Felszálltam a buszra, ami pechemre falujáró volt, így a 25 perces utat 45 perc alatt tettem meg. Idegesen lépkedtem a házunk irányába, ahol a jól megszokott kettő autó helyett hármat találtam.
Mit keres nálunk Beni?
-Sziasztok -köszöntöttem őket.
-Szia -köszöntek vissza egyhangúan. Mindenki a konyhában ücsörgött, egy-egy kávéscsészével előttük, míg Ádi a tv-t nézte a nappaliban.
-Szóval már olyan jóban vagytok, hogy Beni random átugrik kávézgatni? -vontam fel a szemöldökömet.
-Hozzád jöttem, csak nem voltál itthon -mosolygott rám Beni. Hát, nekem semmi kedvem nem volt mosolyogni. -Gondoltam megvárlak.
-Miért nem hívtatok? -kérdeztem kedvetlenül.
-Hívtunk -felelte anya. -Csak nem vetted fel.
-Tényleg, lenémítottam a telefonom -jutott eszembe. -De eredetileg úgy volt, hogy 10 körül jövök, addig itt ültél volna?
-Valószínűleg nem -rázta a fejét Beni.
-Mi történt, hogy nem maradtál addig? -kérdezte anya.
-Leilának közbejött valami -hazudtam. Semmi kedvem nem volt elmagyarázni nekik a veszekedésünket. -Feljössz? -fordultam Beni felé.
-Igen -állt fel az asztaltól, és indult el utánam a szobámba.
-Milyen napod volt? -kérdeztem a helyiségbe érve.
-Mozgalmas. Sportorvosnál voltam, meg kondiban, és a nővéreméknél is. Aztán jöttem ide, hogy moziba menjünk. Még mehetünk, ha gondolod -nézett az órájára.
-Nincs kedvem moziba menni -sóhajtottam, majd végigterültem az ágyamon. Beni a bútor szélén ült, és mosolyogva figyelte, mit csinálok.
-Hogy hogy?
-Csak úgy -vontam vállat, majd a pólójánál fogva magamhoz húztam egy csókra. Egy csókból aztán egy csomó lett, és arra eszméltem fel, hogy Benin fekve csókolózunk. A kínzó légszomjam miatt kénytelen voltam megszakítani a csókcsatánkat, és Beni mellkasára hajtottam a fejem.
-Szerinted tökéletes a párkapcsolatunk? -kérdeztem egyszer csak.
-Miért, szerinted igen? -kérdezett vissza.
-Leila szerint igen -mondtam.
-Nem ezt kérdeztem -húzta meg a hajam.
-Először is ezt ne csináld, mert fáj -szabatítottam ki a tincsemet az ujjai fogságából. -Másodszor pedig nem tudom. Te vagy a tapasztaltabb, mondd meg te.
-Lehet, hogy sablonos, de szerintem nem létezik tökéletes párkapcsolat -mondta.
-De azért jól megvagyunk, nem? -néztem rá.
-Nekem úgy tűnik -bólintott. -Legalábbis... Éppen rajtam fekszel, nem veszekszünk, nem sírsz, szóval igen.
-Oké -hajtottam vissza a fejem a mellkasára.
-Viszont lassan leszállhatnál, mert eléggé nyomsz! -bökött bele az oldalamba.
Nevetve legurultam róla, majd újra átöleltem.
-Aludhatok holnap nálad? -kérdeztem.
-Bármikor aludhatsz nálam -felelte az igét furcsa hanglejtéssel kiejtve a száját.
-Most mit izélsz? -löktem oldalba játékosan. -Aludni is szoktunk, nem?
-Végülis -adott nekem igazat.
Mikor Beni menni készült, eszembe jutott, hogy mi van, ha megint lesznek spontán ottalvások, mint a szülinapján, akkor is szükségem lesz pizsamára, fogkefére és a többire.
-Adok valamit! -állítottam meg, mikor ki akadt menni a szobámból. Előkotortam a szekrényemből egy nagy pólót pizsamának szánva, majd kirohantam a fürdőbe egy fogkeféért és törölközőért. Mikor visszaértem, mindent Beni kezébe nyomtam.
-Ahha... -nézett a kezében tartott cuccokra. -Ezek mik?
-Törölköző, pizsi, fogkefe. Ha valamikor spontán nalád töltöm az éjszakát -magyaráztam.
-És fehérnemű nem kéne? -kérdezte, mire dühösen néztem rá. -Mi van? Én csak jót akarok.
-Jah, magadnak! -vágtam rá, majd a szekrényemhez léptem, és kivettem belőle egy bugyit. -Most boldog vagy?
-Boldogabb, mint hinnéd! -kacsintott, majd magához húzott egy csókra.
-Olyan vagy... -duzzogtam tovább.
Kikísértem Benit, majd visszaballagtam a szobámba. Egy ideig csak bámultam a telfonomra, majd a kezembe vettem, és elkezdtem egy aranyos bocsánatkérő levelet Leilának. A lány tíz perc után válaszolt. Az írta, megbocsát, és hogy szerinte egy kicsit túlreagálta a dolgot. Nyugodt szívvel raktam le a készüléket az íróasztalomra, de sokáig nem maradhattam nyugodt, mert néhány perc múlva üzenetem érkezett ismeretlen számról:

„Szonja azóta sem áll szóba velem, és egyre kevesebbet látom a lányomat. Nem fogod ilyen könnyen megúszni, hogy tönkretetted a kapcsolatomat a számomrá két legfontosabb személlyel. Visszakapod, amit tettél. Marci”