Az én focistám

Végső lezárás

-Szia, Ráchel! -szólt bele a telefonba Kriszti, Balázs felesége.
-Szia -szorítottam a vállammal a fülemhez a készüléket, miközben kivettem egy pulcsit a szekrényből Rolinak.
-Hallottad, hogy befagyott a Balaton? -kérdezte Kriszti.
-Aha, olvastam valahol, azt hiszem -gondolkodtam el, majd meghallottam az előszobából a gyereksírást. Kisietten, ahol a fenékre pottyant kisfiamat találtam.
-Bibi -mutatott a térdére Roli sírva.
-Bibi -suttogtam, miközben a popójára mutattam.
-Nem lenne kedved lejönni velünk a hétvégén korcsolyázni egyet? -invitált meg Kriszti a programra. Egy pillantra leraktam a mobilt a szekrényre, majd felemeltem Rolit, és ismét a kezembe vettem a készüléket.
-De, de persze van -mosolyodtam el. -Csak még megbeszélem Benivel, mert ezt a rosszaságot nem hagyhatom itthon egyedül -pillantottam a fiamra, aki éppen a pólómat húzkodra.
-Oké, majd jelezz légyszi, aztán egyeztetünk egy időpontot -ajánlotta a barátnőm.
-Rendben -tettem le a telefont. -Na, gyere, lemegyünk sétálni -mondtam Rolinak, majd bevittem a szobába.
-Sétálunk? -kíváncsiskodott az ágyon ülve.
-Igen -bólintottam. -Kivigyünk a motort is? -Talán nincs olyan rossz idő.
-Motor, motor -tapsikolt Roli, miközben ülve kicsiket ugrált.
-De ezt fel kell venni -mutattam egy vastag pulcsira. Nem szereti a pulcsikat, amit meg tudok érteni, de amit muszáj, azt muszáj.
-Roli nem akarja -rázta a fejét. Egyelőre még első szám harmadik személyben beszél magáról.
-De anya akarja.
-Roli nem akarja -vetette hátra magát az ágyon.
-Fel kell venni, Rolika -nyúltam utána.
-De nem akarja -kezdett el rúgdosni a levegőbe.
-Rolika, fejezd be ezt szépen! -szóltam rá, mire abbahagyta a rúgdosást, de továbbra sem ült fel, és folytatta a „Roli nem akarja felvenni" mondat hajtogatását.
Nagy nehezen fél óra alatt sikerült elkészülnünk, de ehhez már hozzá vagyok szokva. A ház előtt sétálgattunk, Roli motorozott. Egyszer a játszótéri homokozóba is be akart menni, de azt sikerült megakadályoznom. Lehet, hogy az így tél vége felé nem a legjobb ötlet.
Egyszer csak leparkolt a ház elé a jól ismert fekete BMW.
-Nézd, ki van ott! -mutattam Benire Roli mellé guggolva.
-Apa -kiáltotta, majd szaladni kezdett Beni felé. Mosolyogva figyeltem őket. Már majdnem esett volna a tetőtől-talpig bebugyolált kisfiunk, mikor Beni elkapta, és felemelte.
-Minden oké? -lépett oda hozzám Beni a kezében Rolival, én pedig bólintottam. Nyomott egy gyors csókot a számra, amit Roli mint mindig, most is rossz néven vett.
-Anya Rolié -jelentette ki. Beni letette a kisfiát, majd felvitte a cuccait a lakásba, aztán visszatért köreinkbe arra a maradék negyed órára, amit még lent töltöttünk, mert kezdett lehűlni a levegő.
-Hétvégén elmennék Krisztiékkel a Balatonra -mondtam Beninek. -Csak beszéljük meg, hogy mikor.
-Nekem igazából mindegy. Talán a vasárnap kényelmesebb lenne, nem? Meg akkor a szombatot együtt tudjuk tölteni -vázolta fel.
-Nekem jó, még megbeszélem velük -mondtam.
-Oké.
-Anya -mutatta Roli a tenyerében lévő kavicsokat.
-Nagyon szépek -guggoltam le hozzá. -Honnan vannak?
-Ott -mutatott a virágágyás mellé.
-Hozoo nekem is? -kérdeztem, mire Roli elszaladt még kavicsért.
-Nem gondolod, hogy nagy rád ez a kabát? -pásztázott a barátom.
-Nem -vágtam rá. Igazából két számmal nagyobb a méretemnél, neten rendeltem, valamit elnéztem, de azért hordom, annyira nem szörnyű. -És ne csinálj úgy, mintha nem láttad volna még rajtam -böktem a mellkasára, mire megpróbált megcsikizni, de a kabát miatt füstbe ment a terve. Már megérte megvenni.

•••

-És pontosan miért is kellett elegánsabb ruhát felvennem? -néztem Kriszire. -És hol vannak a többiek? -érdeklődtem. -Úgy volt, hogy négyen leszünk, nem? -ráncoltam a szemöldököm. -És miért van virág illat?
-Mert csinálni fogunk egy csomó szép képet. A többiek már ott vannak -mondta, majd az órára pillantott. -Vagyis nemsokára ott lesznek, ők máshonnan indultak. És az új illatosítómnak virág illata van, de szerintem nem a legjobb, szerinted nem?
-Annyira nem rossz -gondolkodtam el.
Hamarosan megérkeztünk Grétiék, Kriszi egyik barátnőjéék balatoni nyaralójába, ami magányosan, de elegánsan ácsorgott a tó partján.
-Biztos, hogy biztonságos itt korcsolyázni? -bizonytalanodtam el. -Nem kéne egy kijelölt helyre mennünk inkább?
-Nyugi, megnézettük szakemberrel -mosolygott rám Kriszti.
-Sziasztok -sietett ki elénk Gréti és Hanna a házból. Lenyomtunk egymásnak két-két puszit, aztán bementünk a házba inni egy kávét. Miután kinyújtózattuk a végtagjainkat, felvettük a korcsolyákat, és elindultunk a befagyott tóhoz. Sikerült esések nélkül eljutnom a korcsolyapályánkig, ami azért elég nehéz feladat volt korcsolyákkal a lábamon. Amikor odaértem, eszembe jutott, hogy talán fel kéne hívnom Benit, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e otthon. Így aztán elindultam a ház felé.
-Ráchel, hova mész? -nézett rám Hanna.
-Mindjárt visszajövök, csak megcsörgetem Benit -mutattam a ház irányába.
-Miért? -kérdezte Gréta.
-Hogy megtudjam, minden rendben van-e -feleltem.
-Beni biztosan tartja a frontot, te is tudod, gyere vissza -mondta Kriszti.
-De... -kezdtem volna bele, de a lányok belém fojtották a szót.
-Ráchel, Beni a legjobb apuka, akit csak el tudsz képzelni Roli mellé -szólalt meg Hanna.
-És most biztosan ebédelnek -nézett az órájára Gréti.
-Fél kettő van -meredtem rá.
-Akkor délutáni pihi van, ne keltsd fel őket -legyintett Kriszti.
Végül belenyugodtam, hogy egyelőre hagyom a fiamat az apjával nyugodtan. Nagyjából egy órán át korcsolyázhattunk és beszélgethettünk békésen a lányokkal, amikor Kriszti kitalálta, hogy kihozza a fényképezőgépét, hogy csináljunk képeket.
-Bent hagytam a sálamat, ami megy a korcsolyámhoz -jutott Hanna eszébe, aki emiatt a másik lány után sietett. Gréti a partra siklott, és leült a hideg talajra.
-Kivannak a lábaim -közölte fáradtan. Én beljebb haladtam a tavon, de azért olyan nagyon messzire nem mentem, mert féltem, hogy beszakad alattam a jég. Kis idő múlva hátranéztem, de senkit sem láttam.
-Kriszti! -kiabáltam. -Hanna! Gréti! -próbálkoztam, de senki sem válaszolt. A Nap már kezdett nyugovóra térni, én pedig kezdtem bepánikolni. Már indultam volna a part felé, amikor megpillantottam egy közeledő alakot. Megálltam, és vártam. Ahogy közelebb ért, kitisztult a kép.
-Beni? -kérdeztem, de már teljesen biztos voltam benne, hogy a páromat látom. Mégis mit csinál itt, és hol van Roli?
Mikor már egészen közel volt, észrevettem a kezében néhány szál vörös rózsát. Nem volt rajta korcsolya, de zakót viselt. Megállt előttem egy pillanatra, mélyen a szemmbe nézett, de még mielőtt bármit szólhattam volna, letérdelt előttem. A virágokat lerakta a jégre a lábam elé, a zsebéből pedig elővett egy kis fekete dobozt, amiből az a gyűrű nézett rám vissza, amit olyan pontosan leírtam Beninek nem is olyan régen egy vacsora közben.
-Ezerkilencszázhetvenöt napja ismertük meg egymást, és azóta nem telt el úgy nap, hogy ne gondolnék rád. Ezerkilencszázhuszonhárom napja, november 11-én, azon a napon, amit sosem fogok elfelejteni, csókoltalak meg először, és azt kell hogy mondjam, életem legjobb döntése volt. És ha már életem egyik legjobb döntése is korcsolyázás közben történt, akkor legyen úgy a második is. Szeretlek. Molnár Ráchel, leszel a feleségem?
A kis monológ végére már csak fátyolosan láttam Benit, mert a szememet ellepték az örömkönnyek.
-Igen -bólintottam, de észrevettem, hogy a hangom rekedt. -Igen -ismételtem meg határozottabban magam, és Beni felé nyújtottam a bal kezem. A másik karommal gyorsan letöröltem az arcomon végigszánkózó könnycseppeket. Beni kivette a gyűrűt a dobozból, és felhúzta a gyűrűt ujjamra, aztán felállt, még egy lépést tett felém, majd a karjaiba zárt, és hosszan megcsókolt. Még mindig nem tisztultak ki a szemeim, így amikor az arcomat Beni nyakába temettem, könnycseppeim nyomot hagytak a zakóján. Óvatosan megpróbáltam letörölni a foltot, de természetesen nem sikerült.
-Szeretlek -suttogtam.
-Én is szeretlek -engedett ki a karjai körül, majd hozzám hajolt még egy csókra.
Lassan kiballagtunk a partra, ahol a többiek -Gréti, Hanna, Kriszti és Balázs- tapsoltak, majd egyenként mindenki gratulált is.
-Te mikor kerültél ide? -néztem Balázsra.
-Benivel jöttünk -mutatott a vőlegényemre. Úristen, annyira jó a vőlegényemnek hívni. -Tudod, mennyit készült? Pesttől azt hallgattam, hogy mennyire izgul. Majdnem megvert, amíg a házban kávéztatok, mi meg az emeleten bújkáltunk, mert véletlenül levertem egy dobozt a földre, elég nagyot koppant, nem hallottátok?
-Valami rémlik -emlékeztem vissza. -De hogyan értetek ide hamarabb, mint mi, ha Beni még full otthoni cuccban ült otthon, amikor én eljöttem? -A full otthoni cucc alatt a boxert értem, amihez néha egy pólót is hajlandó volt felvenni, ha nagyon szépen kértem. Nem mintha zavart volna, hogy a csupasz felsőtestét kell néznem, de olyan vasárnapokon, amikor nem mentünk sehova, képes lett volna egész nap egy szál boxert viselni reggeltől estig.
-Szerinted miért álltunk meg kétszer pisilni? -vonta fel a szemöldökét Kriszti.
-És tudok egy kicsivel rövidebb utat -tette hozzá Balázs.
-Én szerintem pedig még sosem mentem ennyivel -ismerte be Beni. Megöleltem, ő pedig nyomott egy puszit a homlokomra.
-Már csak egy kérdésem van -toltam el magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni. -Hol van Roli?
-Anyuéknál -válaszolta, én pedig visszahajtottam a fejem a mellkasára.
-Jajj, nézzétek meg a képeket -nyújtotta felém a telefonját Gréti. Elvettem a készüléket, majd Benivel megnyitottuk a képgalériát. Az első kép még Beni nélkül készült, csak én látszottam a kétségbeesett arcommal, amikor azt hittem, egyedül hagytak.
Beni automatikusan röhögni kezdett a fejem láttán, én is elmosolyodtam.
-Azért ennyire nem vicces -néztem mosolyogva a gyerekem apjára, aki már csaknem megfulladt a nevetéstől.
-De -bólogatott, de hang alig jött ki a torkán. Miután sikerült lenyugodnia, továbblapozott a telefonon. A következő képekre már Beni a besétált, a szívembe pedig vele együtt visszaköltözött az a kellemes érzés, amit akkor is éreztem, amikor előttem térdelt a jégen.
Szorosabban simultam hozzá, ő pedig gyengéden elengedte magát, ezzel megnyugtatva engem.
Mostmár örökre az enyém lesz. Én pedig az övé. Egymáséi leszünk. Három okos gyerekkel egy családi házzal, jó munkákkal, sok együtt megélt, színes élménnyel, rengeteg nevetéssel. Örökre az én focistám marad.

________________________________________

Helló, mindenki!
Ha felmerült bennetek az a bizonyos "ez meg mi?" kérdés, megértem. Nos, az ötlet _barackfagyi_ -tól származik, aki megírta egy kommentben, hogy szerinte le kéne írnom, hogy Beni hogyan kéri meg Ráchel kezét. Köszönöm szépen az ötletet❤
Izgalmas volt visszacsöppenyi a kettejük 'életébe'. Remélem tetszik!

N