Az én focistám

34.fejezet

Február 28. (Hétfő)

A pocakom már szépen gömbölyödött, és keresnem kellett egy olyan ruhát, ami elég elegáns egy esküvőre, de nem kényelmetlen. Így is bele kell majd préselnem a lábaimat egy magassarkúba, amihez még egy mérnöki precizitást igénylő tervezésre lesz szükség, mert nem tudom, hogyan fogom besuvickolni a lábaimat egy náluk négyszer kisebb helyre.
Már nem tudom hányadik ruhát próbáltam fel az esküvőre a menyasszonnyal karöltve, de valahogy egyik sem volt az igazi.
-Amúgy egyedül jössz vagy hozol valakit? -kérdezte Viki beszólva az egyik próbafülkébe, amíg kibújtam egy szürke ruhából, és egy kék, csipkés darabért nyúltam. A próbafülkék területe tengett az ürességtől, senki sem vásárolt hétfő délelőtt rajtunk kívül, persze.
-Nem megyek egyedül -jelentettem ki magabiztosan.
-És kivel jössz? Csak nem egy titkos hódoló, akiről én még nem tudok, de most mindent el fogsz mesélni -jött izgalomba a barátnőm.
-Nem, nincs semmiféle titkos hódolóm -ellenkeztem, miközben kiléptem a fülkéből, majd hátat fordítottam Vikinek jelezve, hogy legyen szíves felhúzni a cipzárt a ruha hátulján.
-Akkor? -értetlenkedett.
-Fogalmam sincs, kivel megyek -sóhajtottam. -De nem megyek egyedül. A legnagyobb szívás egyedül ücsörögni egy esküvőn, miközben az az ember, akinek a gyermekét hordod a szíved alatt, elvan a csajával vagy a nem tudom kiével -forgattam a szemem, majd megsimítottam a hasam. Megfordultam, hogy szembe kerüljek Vikivel, aki elismerően bólintott.
-Ez lesz az igazi -mondta.
-Tényleg nem rossz -néztem meg magam a tükörben. -Nem túl rövid a hasam miatt? -kérdeztem.
-Dehogy. Szerintem tökéletes -mosolyodott el Viki.
-Nekem is tetszik -húztam én is mosolyra a számat.
-Akkor ez lesz az?
-Igen.
Miután fizettünk, Viki tovább faggatott az esküvői kísérőm kapcsán.
-Szóval hol is tartottunk? Ja, megvan. Ki is lesz az a szerencsés, aki miattad ehet a tortámból? -vonta fel a szemöldökét.
-Ő -mutattam a hasamra, mire Viki felnevetett.
-De melyik fiatalember fog elkísérni?
-Ő -mutattam ismét a hasamra.
-Ráchel -akadt ki Viki.
-Jó, na, nyugi -nevettem. -Még nem tudom, ki kísér el, de voltak már ötleteim. Először is ott van Federico. De őt nem akarom elhívni, mert tudom, hogy bejövök neki, és ha elhívom, akkor az olyan, mintha kihasználnám, hogy szeret -magyaráztam. -Aztán gondoltam Jonasra is, aki pont az esküvő idején jön Magyarországra, de csak nem fogom Leila exét elhívni egy esküvőre. Valószínűleg Léna ikertesóját fogom rávenni, hogy jöjjen el velem. Majd lefizetem, vagy nem tudom -ráztam a fejem.
-Szerintem eljön veled anélkül is. Ki tudna ellenállni egy csodaszép kismamának?
-Csodaszép kismamának senki, de nekem bárki -forgattam a szemem. -Szerinted ez itt csodaszép? -mutattam a kócos hajamra. -És ez? -mutattam a szemeim alatti karikákra, melyek az alvatlanságom bizonyítékát szolgálták. A problémáim az alvással ott kezdődnek, hogy szinte képtelen vagyok elaludni háton, viszont most nincs más választásom.
-Hagyjuk már -legyintett Viki. -Szép vagy és kész.

Március 3. (Csütörtök)

-Szia, Milán -szóltam bele a telefonba. -Ráchel vagyok.
-Oh, szia -kapcsolt Léna ikertesója.
-Nincs kedved tizenegyedikén esküvőre menni? Tudod, kaja, zene, tánc -próbálkoztam.
-Egyenesen, Ráchel, egyenesen.
-Oké. Tizenegyedikére meg vagyok hívva egy esküvőre. Az egyik barátnőm házasodik meg, és ott lesz az exem is. Meg hatalmas szívás terhesen egyedül egy esküvőn. Nincs kedved eljönni velem? -nyeltem egy nagyot.
-Éppenséggel van már programom, de legyen. elmegyek veled -adta be a derekát. Ez elé, könnyen ment.
-De ne láss bele mást, csak elhívlak, mert kell egy pár. Ez majdnem olyan, mintha kihasználnálak, csak megmondom -magyaráztam. Eléggé furcsálltam, hogy mégcsak nem is próbált kitérni a dolog elől, egyből belement még úgy is, hogy már van más programja.
-Persze, vágom.
-Komolyan? -csodálkoztam.
-Aha. Úgyis van egy csodálatos új ingem, amit még fel kell avatnom. Ugye sokan lesznek? -kérdezte.
-Igen, rengetegen -bólintottam.
-Tökéletes. Lesznek csajok is? -érdeklődött tovább.
-Milán!
-Valaki csak elkapja a csokrot, nem? -kérdezte, és szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog.