Kötelék //BEFEJEZETT//

1. Fejezet: A napló

Szép estét Mindenkinek! Remélem, jól telnek a sulis napok, belerázódott mindenki, akinek bele kellett. Így az esti órákban gondoltam, megosztom Veletek az első fejezetet, remélem tetszeni fog.
Jó olvasást, és várom a kommenteket!
Love ya :*

Dumbledore professzornak, a Roxfort jóságos, talán túl nagy színű, idős igazgatójának az volt a megrögzött szokása, hogy az ünnepek alatt az iskolában maradt tanároknak és diákoknak kötelezte az étkezéseken való részvételt, nehogy valaki magányos legyen. Ilyenkor mindannyian egyenlő félként egy asztalhoz ültünk, és elfogyasztottuk az ételeket. Karácsony napján pedig - szerinte - jópofa játékokkal biztosította a jókedvet. Most azonban sikerült meggyőznöm őt, hogy hadd vonuljak vissza hálókörletembe néhány aprócska elemózsiával azzal a feltétellel, hogy garantáltam a Karácsony napi vacsorára a megjelenésemet.

Évekkel ezelőtt kaptam szüleimtől egy fekete, bolyhos, vastag lepedőt, most ebbe bugyolálva magamat ültem a klubhelyiségemben egyedül a Remus John Lupin naplója és egy adag ebéd társaságában. Feszülten lapoztam az első oldalról a másodikra, ahol már a férfi - akkor még csak fiú - elkezdett írni.

1976. szeptember 15.

  Hatodik évünket kezdtük meg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.
  Nem hiszem el, még csak most jöttünk vissza, de James és Sirius már büntetőmunkát kaptak. Azt csodálom igazából csak, hogy két hétig kibírták csínytevés nélkül. Mondjuk, ha jobban belegondolok, lehet, hogy ezt az egész hepajt két hétig tervezték...
  Én lepődtem meg a legjobban, de ezúttal nem védtem őket, nem akartam magyarázkodni McGalagony professzor előtt, csak legyintettem, hogy "Hát, ez van, ilyen Tapmancs és Ágas". Ettől most rossz barát lennék?
  Őket leszámítva minden nyugodt, szinte kiszámítható. Bájitaltanon Lumpsluck professzort még mindig nem veszi komolyan senki, pedig év végén már fontos vizsgáink lesznek idén, és én biztosan nem fogok megelégedni azzal, ha éppen csak nem buktat meg. McGalagony professzor hozza a szokásos formáját: szigorú, kegyetlen, és feszes tempót diktál órán, már az első óra után esszéírással kellett töltenünk a keddi estét. Én legalábbis ezzel töltöttem, James és Sirius valahol a lányok körül lófrálhatott, Peter pedig eltűnt, majd előkerülve bizonygatta, hogy éppen fent aludt a hálókörletünkben, de eléggé átlátszó volt. Nem tudom, miben sántikálhat, de remélem, Ágaséknak nincs köze hozzá, mert így is nagy munka volt kicsit eltávolítani Petert a duótól, hogy ne bukjon meg majdnem az összes tárgyból.
  Ahogy saját soraimat olvasom, ahogy ömlenek belőlem a szavak, rájöttem, hogy úgy hangozhatok, mintha már nem tartanám jónak a Tekergőket, pedig nem így van, közel sem! A Tekergőknek köszönhetek minden jót, ami az iskolás éveim alatt ért engem, hálás vagyok nekik, és nem tudnám elképzelni az életemet nélkülük.

1976. szeptember 24.

  Nem hiszem el, hogy képesek voltak erre! Tudták, hogyan győzhetnek meg, Tapmancsnak mindig is jó szónoki képességei voltak, de csak most jöttem rá, mennyire is. Valahogy rábeszéltek, hogy segítsek nekik a következő csínyükben, mely természetesen - nem túl meglepő módon - ismét a mardekárosokat vette célba. Talán pont azért mentem bele a dologba, mert egy nappal ezelőtt láttam, ahogy néhány mardekáros beleköt Misty MacMillerbe, a kis hugrabugos szépségbe, akivel együtt szoktunk könyvtárba menni. Nos, igen, innen is látszik, mennyire elbújhatok Sirius barátom mellett, ha a lányokról van szó. Megtanulhatom a Roxfort összes könyvét, bemagolhatok mindent és levizsgázhatok mindenből tökéletesen, de lányokkal mindig béna leszek. Persze ebben vérfarkas mivoltom sem segít nagyon. Amikor Mistyt megismertem, az első gondolatom az volt, mennyire szeretnék vele lenni, a következő pedig az, hogy ez soha nem lesz lehetséges, hiszen havonta egyszer egy vérszomjas fenevad válik belőlem - még bántanám.
  De túlságosan eltértem a tárgytól.
  A lényeg az, hogy valami csoda folytán alkalmam nyílt megleckéztetni a mardekáros társaságot, és a legtöbb alkalommal ellentétben most nem próbáltam meg "szeretni felebarátomat", ahogy mugli édesanyám tanította, hanem elöntött a bosszú és az érzés, hogy képes vagyok megvédeni a lányt, aki olyan nagyon tetszik! Így hát előkapartam az összes csínyekben alkalmazható eleganciámat, eszemet és könyvemet, hogy megalkothassuk a csínyek csínyjét.

  Nos, ez a története annak, miért is megyünk ma mind a négyen büntetőmunkára, ahol meg kell főznünk az ellen bájitalt, amit az iskola javasasszonya is alkalmazott az "áldozatokon". Valamiért a tanárok nem értették a viccet - pedig véleményem szerint egészen mókásan nézett ki a kis csipet-csapat, ahogy elkezdett változni a koruk. Tudtam, hogy nem lesz belőle komoly, maradandó bajuk, ezért is mertem belevágni ebbe a bűbájba, melynek következtében Bulstorde, Monstro és Piton vészesen öregedni kezdtek, Maya, Miller és Savoya pedig fiatalodni.
  Szerintem a Roxfort régen nevetett ekkorát.

Ezen a ponton elszakítottam tekintetemet a lapoktól, s az ablakra néztem, amin keresztül még mindig jól láthattam a havazást, s elgondolkoztam. Pontosan tudtam, kikről van szó, kikről szól a napló. Az elmúlt évek eseményei, melyektől hangos volt a Roxfort és a Reggeli Próféta is, nem kerülte el a figyelmemet. A napló szerzője, Remus John Lupin nem más volt, mint néhány évvel ezelőtti Sötét Varázslatok Kivédése professzorunk, az a kedves, koránál idősebbnek tűnő, szegény férfi, akiről kiderült, hogy vérfarkas, ezért el kellett hagynia az iskolát. Sirius lehetett a hírhedt tömeggyilkos, Sirius Black, az első ember, aki megszökött az Azkabanból, s emellett a híres Harry James Potter keresztapja. Ebből következett, hogy a naplóban említett James lehetett Harry édesapja, James Potter, s innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy a negyedik Tekergő nem más, mint a Sirius Black által porrá zúzott Peter Pettigrew. Hihetetlennek tűnt, hogy ők négyen - a vérfarkas, a kis túlélő apja, az elítélt tömeggyilkos és az áldozat - régen elválaszthatatlan barátságot ápoltak.

Tudtam, hogy nem fogok bírni magammal, tudnom kellett, mi történt, így hát a naplót hónom alá csapva indultam meg a könyvtár felé, ahol a délután további részét töltöttem.