Kötelék //BEFEJEZETT//

13. Fejezet: Érzelmek tengere

Sziasztok! Mivel olyan sokat írtatok nekem, így gondoltam, megleplek benneteket a kitűzött 31-e előtt egy fejezettel. Szóval fogadjátok szeretettel a 13. Fejezetet, mely egy kicsit komorabbra sikeredett, és következményekkel teli.
Jó olvasást kívánok, és sok-sok kommentet, véleményt várok, ha elolvastátok :)

Love ya :*

Eléggé szürreálisan festettünk így együtt mindannyian. Dumbledore professzor irodájában, az aranyozott székében ült, az asztal mögött, s én jól láttam rajta, mennyit öregedett húsz év alatt. Vele szemben álltam én vörös színű báli ruhámban, fekete magassarkú szandálban, kezemben maszkommal, s így jól láthatóak voltak vörösre sírt szemeim. Mellettem-mögöttem Piton professzor feszített halvány, elégedett, gúnyos mosollyal arcán - bár, amennyire ő mosolyogni szokott, inkább nevezném grimasznak.

- Köszönöm, Perselus, hogy idehozta a lányt. Most kérem, hagyjon magunkra - intett Dumbledore, Piton professzor pedig lenyelte keserűségét, amiért nem hallgathatja végig leszidásomat, majd távozott. Tudtam, hogy nagy fejmosásra kell készüljek, de azért hálás voltam az igazgatónak, amiért megszabadított Piton megalázó tekintetétől. Ugyan láttam viszonylag sármos tinédzserként Pitont, ettől függetlenül a felnőtt énje nem változott a szememben. Ugyanúgy tartottam tőle, s ugyanúgy éreztette, hogy ő feljebbvaló nálam. - Ami pedig téged illet - nézett rám. Engem is meglepett, hogy már nem magázó stílusban beszél hozzám. - Gyere, foglalj helyet, kérlek - intett az előttem lévő székre. Lassan kihúztam és leereszkedtem rá. - Először is, nagyon remélem, hogy tisztában vagy vele, mekkora galibát okoztál.
- Igen, professzor úr, és nagyon sajnálom - kezdtem szabadkozni azonnal, de feltett kezével hamar elhallgattatott.
- Mint mondtam, nagyon nagy hibát követtél el, de most az a lényeg, hogy visszatértél, és hogy nem próbálkozol meg újra ezzel a bájitallal, így van? - jelentőségteljesen nézett rám, s én nem tudtam mit felelni. Bőszen bólogatnom kellett volna és bocsánatért esedeznem, de hirtelen letaglózott a felismerés, hogy ha ezt megígérem, azzal bezárom a képzeletbeli kaput és ténylegesen véget vetek a lehetőségnek, hogy még lássam Siriust. - Így van, Gemma?!
- Igen, professzor úr - suttogtam, s legördült egy könnycsepp arcomon, de fogaimat összeszorítva visszatartottam a többit.
- Helyes - bólintott elégedetten. - Az év további részében minden hétköznap büntetőmunkát végzel. Ezen a héten nekem segítesz, majd McGalagony professzornak.
- Rendben - törődtem bele halkan.
- Várlak holnap este hatkor - bocsájtott utamra Dumbledore, én pedig teljesen letaglózva indultam el a Hollóhát klubhelyisége felé.

Mikor megoldottam a fejtörőt, mely jelszóként szolgált a bejutásnál, csak akkor jöttem rá, milyen helyzetben is vagyok. Azt se tudtam, milyen hét milyen napja van, de azzal tisztában voltam, hogy jelenleg egy feltűnő, vörös báli ruhában vagyok, és az átlagos diákok közé készülök belépni.
Persze, azonnal rám szegeződött az összes hollóhátas tekintete, majd sutyorogni kezdtek, de csak egyik jött oda hozzám azonnal. Egyetlen és legjobb barátnőm szinte rám ugrott, úgy ölelt át, szőke haja az arcomba csapott, súlya pedig rám nehezedett. Sirius elhagyása annyira letaglózott, s olyan meglepően mélyen érintett, hogy majdnem elestem meglepetésemben, mikor Penny a karomba vetette magát.
- Úristen, Gemma, jól vagy? - húzódott el, hogy a rám nézhessen tündöklő kék szemeivel. - Hol voltál, és... mi ez rajtad?
Eddig a pillanatig nem is érzékeltem, mennyire hiányzott az én drága barátnőm, így válasz nélkül hagyva csak szorosan megöleltem.
- Menjünk fel a szobába - kértem, s majdnem ismét elsírtam magam.

A szobánkba lépve első dolgom volt levenni báli ruhámat, lemosni a sminket és pizsamát felvenni, ugyanis nem tudtam, milyen nap van, de az feltűnt, hogy már jó későre jár. Piton professzor is valószínűleg éjszakai járőrözés közben talált rám.

- G, drágám, hol voltál? - kérdezte meg másodszorra is, mikor már visszavedlettem régi önmagammá. Az ágyamon ültem pizsamában, kócos konttyal fejem búbján. - Nekem elmondhatod - szólt biztatásképpen, mikor nem feleltem.
- Nem mondhatod el senkinek - néztem fel rá végül. Velem szemben foglalt helyet baldachinos ágyamon törökülésben.
- Oké... Nem fogom - nyújtotta kisujját, hogy enyémet beleakasztva megpecsételjük ígéretét.
- A karácsonyi szünetben találtam a Csillagvizsgálóban egy naplót. Egy nagyon régi naplót. Egy roxforti diáké volt húsz évvel ezelőtt. És benne volt egy bájital recept, amit elkészítettem a szünetben. Akkor lettem készen vele, mikor ti visszajöttetek.
- Nagyon aggódtam, mikor nem találtalak - szólt közbe, de én nem is figyeltem rá, inkább arra ügyeltem, nehogy konkrétumokat eláruljak.
- Megittam - Ekkor Penny ijedten, elsápadva szája elé kapta kezeit. - És... Visszamentem az időben húsz évet.
- Merlin szakállára - lehelte. - És mi volt, hol voltál?
- Először Roxmortsban szálltam meg, mert lebuktam volna a diákok között, hogy nem vagyok odavaló, de aztán felmentem a kastélyba. De nagyon hamar összetalálkoztam Dumbledore-ral, aki tisztában volt vele, honnan jöttem, és megfőzette a bájitalt, hogy visszajöhessek - dörzsöltem meg szememet, ahogy visszajöttek szépen lassan az emlékek. Legszívesebben elsírtam volna Pennynek, mennyi minden történt, hogy találkoztam Siriusszal, és mi volt köztünk, de nem lehetett. Nem lehetett, mert most, 1997-ben Sirius egy tömeggyilkos őrült, aki... halott...
Felismerésemben szám elé kaptam, nehogy zokogni kezdjek. Meghalt. Sirius az én jelenemben halott. Nem él. Nem láthatom így sem, nem találkozhatunk, nem beszélhetek vele. Mert meghalt. Megszűnt létezni. Ekkor döbbentem csak rá igazán, mit érzek iránta. Hevesen vágtató szívverésem, torkomat szorító könnyek és felismerésem okozta gyomorgörcsöm egészen határozottan biztosított róla, hogy akarva-akaratlanul beleszerettem Sirius Blackbe.
Igyekeztem összeszedni magam, hogy Penny ne lásson rajtam semmit. Ez volt az első eset, hogy valamit eltitkoltam legjobb barátnőm elől és hazudtam neki.
- Mennyi ideje tűntem el? - köszörültem meg a torkom, s váltottam témát, hogy ne kelljen furcsa helyzetemre és szeretetem tárgyára és az ő jelenére gondolnom.
- Két hetet voltál a múltban - súgta halkan.

Fel sem tűnt, hogy két hétig voltam 1977-ben.