Kötelék //BEFEJEZETT//

22. Fejezet: Emlékek

Sziasztok! Egy extrarövid fejezettel jelentkezem most, de azért remélem, tetszeni fog Nektek.
Jó olvasást és sok kommentet :)

Love ya :*


Miután a fiúk sikeresen leálltak, Remus elment letusolni magáról a kviddics és a birkózás okozta izzadtságot, James Lilyvel beszélt valamiről, nagy aggodalmamra Peter elvonult a szobájába - egyre csak a jövőbeli tettei jártak a fejemben, ahányszor ránéztem. Siriust félre vonva, már tudtam, mi a megfelelő döntés, amit meg kell hoznom most.
- Figyelj - kezdtem a kerti padon ülve, s az asztalon átnyúlva megfogtam a velem szemben ülő fiú kezét. - Valamit meg kell tennem, de segítened kellene...
- Bármiben segítek. Mit szeretnél? - simította meg kézfejemet hüvelykujjával.
- Öhm... - próbáltam gondolataimat és bátorságomat összeszedni. - Nem szeretnék neked vagy nektek semmit elmesélni arról, mi történt velem 1977-ben, amíg vissza nem jöttem ide, mert olyan borzalmakat éltem át és olyan dolgokat tudok, amik befolyásolhatják a mostani érzéseimet és felfogásomat. Tudom, mi a jövőtök és ez nem egészséges sem nekem, sem másoknak, és... És én itt akarok élni... Veled - szorítottam meg a kezét.
- Én is ezt szeretném - mosolygott haloványan. - De nem értem, mit kérsz tőlem?
Volt egy olyan sejtésem, hogy pontosan tudja, mire gondolok, csak nem szeretné teljesíteni, de nem tudtam, hogyan máshogyan tudnék boldogan élni itt, az új jelenemben vele.
- Szeretném, ha elvennéd az emlékeimet a jövőről - böktem ki.
- Hogy micsoda? - rántotta el a kezét. - Biztosan nem! Gemma, ez őrültség!
- Nem, egyáltalán nem az! Gondolj csak bele... - kezdtem bele a magyarázatba. - Logikus. Tudom, mi fog történni veletek. Tudom a jót és a rosszat is, de nem akadályozhatok meg semmit, mert akkor olyan kárt okozunk, ami túlnő rajtunk!
Egyre csak az járt a fejemben, hogy ha megállítom Peter árulását, akkor is meghalhatnak Potterék, vagy Sirius lesz a titokgazda és Voldemort megöli, esetleg Harry hal meg, mert Lily nem védi a testével, így nem ruházza fel a védőmágiával, vagy Harry meg sem születik, nem lesz méltó ellenfele Voldemortnak, és olyan mérhetetlen, meggátolhatatlan hatalomra tör, amibe az egész varázsvilág beleroppan. Kedveltem Lilyt és Jamest, nagyon jó barátoknak bizonyultak, és bár a sírógörcs kerülgetett, tudtam, hogy meg kell halniuk. Ha nem halnak meg, semmi nem fog úgy történni, ahogyan a múltba való visszaugrálásom előtt volt, és bár még nem került sor a csatára, hittem benne, hogy Harry Potter meg tudja állítani korunk legnagyobb sötét mágusát. De ehhez a szülei halálára lesz szükség - vagyis legalább Lilyére, hogy megkaphassa a vérmágia nyújtotta védelmet. És ezekkel a gondolatokkal képtelen lennék együtt élni ezekkel az emberekkel.
- Kérlek, Sirius - könyörögtem. - Vedd el az emlékeim azon részét, amely a jövőt rejtik.
Egy pillanatra elgondolkozott, arcát kezeibe temette, szinte hallottam, hogyan kattognak fejében az őrült fogaskerekek, hogy kitalálja, mi is a jó megoldás. Vagy talán kifogásokat keresett, amiért nem hajlandó teljesíteni a kérésemet.
- Rendben - nézett fel rám végül. - Egyetlen egy feltétellel.
- Mi lenne az? - csaptam le a lehetőségre azonnal.
- Mielőtt elveszem az emlékeidet, kiszedjük belőled őket, és elraktározzuk...
- Minek? - vágtam a szavába. - Teljesen felesleges! Én már itt élek, bármi lesz is, ez az én új jelenem.
- Igen, de valójában nem ide tartozol - emelte fel a hangját, de aztán észre vette magát és lenyugodva folytatta. - Elmondani sem tudom, mennyire örülök, hogy itt vagy és itt is maradsz, de valójában 1980-ból jöttél, ami itt még be sem következett. Ez az új jelened, így van, de a gyökereid nem itt vannak, és bármennyire is részese leszel ennek az időnek, ez soha nem fog megváltozni. Ha kell, a Megszeghetetlen esküt is leteszem, hogy soha nem nézek bele az emlékeidbe az engedélyed nélkül, és ahány védővarázslatot ismerünk összesen, mind rászórjuk, hogy senki ne juthasson a közelébe... De kérlek, tartsd meg őket, mert akár szeretnéd, akár nem, a részeid, és ezen sem az időben való utazás, sem semmi más nem fog változtatni.
Elgondolkoztam, egy pillanatig néma csöndbe burkolóztam, s mérlegeltem, amit mondott. Nem tetszett, de igaza volt. Nem törölhetem el csak úgy a lényem egy részét.
- Legyen - bólintottam rá.
- Köszönöm - suttogta, s az asztalon áthajolva megcsókolt.

Ez most más volt, mint eddig. Nem szenvedélyes, nem vágyakozó. Egyszerű, de mély, mellyel éreztem: összetartozunk, történjen bármi.