Kötelék //BEFEJEZETT//

26. Fejezet: Az esküvő

Sziasztok! Alkotgatok-alkotgatok, megérkezett az újabb fejezet, bár nem mondhatnám túl nagy számnak. Hmmm, mostanában olyan nyugis részeket írok, nem? *hosszan elgondolkozik*
Na, mindegy, a lényeg, hogy megvan az új rész, és alig várom, hogy a véleményeteket olvassam!

(Valamiért a WattPad nem enged gif-et beszúrni a fejezet fölé - ezért került ide ez a Jily-s videó. Az én gépem bolondult meg, vagy nálatok is van ilyen probléma? Mikor az előző fejezet került ki (9-10 napja) még nem volt ilyen gond, szóval tényleg kíváncsi lennék a tapasztalatokra/válaszokra!)

Jó olvasást kívánok, és várom a véleményeket, kommenteket szeretettel :)
Love ya :*




- Gyönyörű vagy - mosolygott bele Sirius a teljes alakos tükörbe, amiben éppen az általam választott ruhát néztem magamon.
- Köszönöm - somolyogtam. Egy függőlegesen, halvány szivárványszínű csíkos, lenge ruhát viseltem, mely anyagát tekintve leginkább egy fátyolra emlékeztetett. Kivágott háta és köldök fölé húzódó dekoltázsa kellően merész és elegáns egyvelegnek tűnt számomra az esküvőre. Megnőtt, világos szőke hajamat kiengedve hagytam hullámozni derekamig, s úgy gondoltam elég is ennyi. Sirius a háta mögül egy nagy szirmú, fehér virágfejet emelt elő, s lassú precizitással a hajamba tűzte a fülem mögé. - Gyönyörű. Köszönöm - leheltem, hiszen csodálatos volt.
Sirius egy egyszerű, fekete nadrágot és cipőt viselt fehér inggel, de számomra így is tökéletes volt. Szorosan simultam ölelésébe, miközben tükörképünket nézegettem. Nemrég még elképzelhetetlennek tűnt ez az egész, most pedig olyan természetesnek hatott, mintha mindig is együtt lettünk volna.
- Na, gyere, menjünk - mosolygott, s kezemet lágyan megfogva megpörgetett, magához húzott, s miután megcsókolt, óvatosan terelve engem elindult ki a szobából.

James és Lily az esküvőt Potterék egyik vidéki kúriájában tartották. Az épület nagyobb és elegánsabb volt, mint az, amelyikben laktak. Erre azt a magyarázatot adták, hogy két generációval ezelőtt még nem nyaralóként funkcionált ez a kúria, hanem arisztokraták gyűlésének adott helyet. Ezzel talán mindannyian megértettük, miért is van egy egész bálterem a földszinten, megannyi, hatalmas szoba az emeleten és rózsa alagutas sétálók a kertben. Ugyan aranyvérű voltam, soha nem számított a családom arisztokratának, így ez a szintű fényűzés mindig is elkerült engem, aminek eredménye csak most látszott, mégpedig abban, hogy bármerre fordultunk, csak tátott szájjal ámuldoztam. A fehér és az arany színek, díszekben, kacskaringókban való váltakozása a falon egyszerűen tökéletes volt, s a hatalmas, áttetsző csillárok fény nélkül is csillogtak.
Ezen a csodálatos napon a hét ágra sütött a nap, mintha ő is gratulációját fejezné ki az ifjú párnak.
A szertartás kint volt a kertben, egy fehér sátor alatt, hogy megvédjen minket a tűző naptól.

Ahogy szépen lassan megérkeztek a vendégek, csacsogás töltötte meg a kertet, melyet magas kerekasztalok és rajtuk várakozó ételek tarkítottak. Az emberek csoportokba verődve beszélgettek izgatottan, én viszont Sirius mellett igen csak egyedül éreztem magam. Nem ismertem senkit, s ameddig a Tekergőkkel vagy Lilyvel voltam, ez nem tűnt fel, de most kifejezetten kínosan éreztem magam. Látszólag az emberek nagy része ismerte egymást - néhány kivétellel.
Többen is odajöttek hozzánk Sirius miatt - biztosan a Roxfortból ismerték egymást -, s ő minden alkalommal bemutatott engem is, mint a barátnőjét, ami viszont melegséggel töltött el. Büszke voltam rá, hogy mellette állhattam ezen a napon, s bár nem ismertem senkit, a rám vetett irigy és ruhámat csodálkozva végigmérő pillantásoktól kicsit jobban éreztem magam. Ugyan mindenki a vőlegény és a menyasszony miatt jött, kíváncsian fordultak felém is.

- Sziasztok - rontott mellénk hirtelen James. Arca kipirult és izgatott volt. - Hogy festek?
- Nagyon jól nézel ki - mosolyogtam rá, mert azért szemében észrevettem egy kis félelmet is.
- Köszi - erőltetett magára egy vigyort nagy nehezen.
- Ne parázz, Ágas - csapott a vállára Sirius, miközben másik kezével még mindig derekamat fogta. - Minden rendben lesz.
- Tudom, nem is tudom, miért izgulok - rázta meg a fejét. - Hiszen én kértem meg a kezét. És mióta erre vágyom! - mintha magának is bizonygatni akarta volna.
- James - léptem el Siriustól, s mindkét kezemmel megfogtam övét, hogy tényleg rám figyeljen. - Nyugalom, nagy levegő, tartsd bent, számolj el ötig, aztán fújd ki - megvártam, ameddig megteszi. - Na, és most figyelj. Minden a legnagyobb rendben lesz. Mindjárt leülnek a vendégek, te pedig ott fogod várni Lilyt az oltárnál, aki egészen biztosan olyan gyönyörű lesz, amilyennek te még soha nem láttad. Egybe keltek, és a mostani idegesség hülyeségnek fog tűnni. Rendben?
- Huh - fújta ki a levegőt ismét egy sóhaj kíséretében. - Igen. Minden rendben lesz.
- Ez a beszéd, testvér - ragadta meg Sirius is vállait, mikor én elengedtem kezeit, majd magához ölelte. Halkan beszélt, de még így is meghallottam, mit mondott. - Büszke vagyok rád, Ágas.
- Köszönöm - súgta vissza a fiú. Megszorongatták egymást, majd még mielőtt kínossá vált volna, el is távolodtak, hogy aztán barátom újból mellém álljon, és átkaroljon. - Gemma... Azért megkérhetlek rá, hogy megnézd Lilyt? Csak, hogy tényleg minden rendben van. Biztos, ami biztos.
- Persze - mosolyogtam. - Hol is készülődik?
- A Hölgyek Szalonjában.

Gyors csókot nyomtam Sirius szájára, s elindultam megkeresni az említett termet. Azt tudtam, hogy mivel szalonról van szó, a földszinten lesz a helyiség, aminek csak örültem - halvány piros, magassarkú cipőmben így legalább nem kellett lépcsőznöm. Halk beszélgetés- és nevetésfoszlány ütötte meg fülemet, így megcéloztam a hatalmas, kétszárnyú ajtót, mely mögül kiszűrődött. Egy határozott kopogás után, válaszra nem várva dugtam be a fejemet, hogy jó helyen járok. Amint megpillantottam Lilyt, tudtam, jó helyen járok.
- Gemma! - sikkantott fel örömében. - De jó, hogy itt vagy!
Egy gyönyörű, fehér, hosszú ujjú ruhát viselt, melynek hátát átlátszó anyag takarta. Vörös haját egyszerűen kiengedve hagyta, s a fátyoltól is eltekintett. Gyönyörű volt, szebb, mint gondoltam volna.
- Szia - vigyorogtam, ahogy végignéztem rajta. - Csodálatosan áll ez a ruha - dicsértem meg.
- Köszi - mosolygott, s megfogta a kezem üdvözlésképpen. - Elképesztő ez a ruha - ámuldozott, ahogy meglátta, mit viselek. - Az normális, ha én vagyok a menyasszony, de féltékeny vagyok a ruhádra?
Nem tudtam válaszolni, csak zavartan felnevettem dicséretén.

Én magam is meglepődtem, de ez volt az a nap, amely olyan tökéletesen telt, ahogy csak a könyvekben szokott. Minden a helyén volt, nevettünk, táncoltunk rengeteget, és kellőképpen megünnepeltük James és Lily esküvőjét, és őket magukat, akik talán még soha nem tűntek boldogabbaknak.