Kötelék //BEFEJEZETT//

24. Fejezet: Édes reggel

Sziasztok! Megérkeztem egy hét után a legújabb fejezettel. Köszönöm, ha velem tartotok, jó olvasást kívánok és várom a kommenteket a fejezet végén.

Love ya :*

Mr. és Mrs. Potter nagyon kedvesek voltak, azonnal megkedveltem őket. Mrs. Potter felszabadított nekem egy vendégszobát, ahol egy nagy, baldachinos franciaágy állt az ajtóval szemben, két hatalmas ablak között. Ez lett az én szobám, s bár nem volt sok cuccom, azokat ki is pakoltam a szekrénybe. Bármennyire is idegenül hathatott volna ez a kúria, a srácok, Lily és a szülők kedvessége, megértése és figyelmessége otthonossá varázsolta a helyet számomra.

- Jó éjszakát - köszönt el tőlünk mosolyogva a házaspár, s Mrs. Potter még hozzátette. - Ne maradjatok fent sokáig.
- Rendben, Mrs. Potter - válaszoltuk kórusban.
- Hosszú nap volt - szólaltam meg miután a Potterék elhagyták a szalont. Mikor először összetalálkoztunk a szülőkkel, azt mondtuk nekik, hogy a Roxfortból ismerjük egymást. Minél kevesebben tudják, honnan és hogyan jöttem, annál jobb. - Legalábbis nekem nagyon - sóhajtottam, szavaimat egy nyújtózkodással egybekötött ásítással nyomatékosítottam. - Szerintem én is lassan lefekszem.
- Holnap találkozunk - intettek a többiek, mikor felálltam, s fáradt végtagjaimat az emeleti vendégszobám felé kezdtem vonszolni.

A ház a gyér, éjszakai fáklyafényben még elképesztőbb volt - a vörös szín úgy tündökölt a lépcsőház falán, mintha csak ott lett volna a helye a világ összes vörösének. Saját magamon is meglepődtem, mikor elsőre sikerült eltalálnom a megannyi ajtó közül, melyik az enyém. Bent aztán ledobtam ruhámat magamról, s átöltöztem a pizsamámba, ami a nagy melegre való tekintettel egy combközépig érő, ujjatlan póló volt alsóneművel. A paplan meleg volt, de nem izzasztó, kellemesen süppedtem bele az ágyba, hosszú idő után először teljesen nyugodt voltam.
Már félálomban voltam, mikor halk kopogás zavarta meg a szoba csöndjét. Mozdulatlan maradtam, még szememet sem nyitottam ki, mert tudtam, hogy itt a Potter-kúriában teljes biztonságban vagyok, és sejtettem ki áll az ajtó előtt.
- Gyere - motyogtam hallhatóan, s szemhéjamon keresztül érzékeltem a beszűrődő fényt, melyet ajtónyikorgás kísért, majd ismét sötétség vett körbe.
A matrac megsüllyedt, a paplan megemelkedett, egy forró, erős férfitest hozzám simult, s erős karjaival átkarolt hátulról. Már egészen elfelejtettem, milyen érzés teljesen boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt így maradni egész hátralévő életemben, hiszen 1997-ben megtanultam, hogy az élet véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
- Itt maradhatok éjszakára? - súgta a fülembe mély, rekedtes hangját, s megéreztem nyakamon forró leheletét, melytől libabőrös lettem.
Nem válaszoltam, csak megfogva kezét még közelebb bújtam hozzá, s szorosabban húztam karjait magam köré.
Boldog voltam.

Reggel, mikor felébredtem, Sirius még javában hortyogott. Csodálatos értés volt mellette ébredni, s nem sietni sehová. Nem fenyegetett veszély, nem kellett időutazás miatt rohanni - egyszerűen csak élvezhettem, ahogy a nap beárad a szobába a hatalmas ablakokon keresztül, a meleg paplan alatt Sirius egyik keze derekamon nyugszik, míg a másik maga mellett pihen, ahogy hason alszik. Óvatosan felültem, és végignéztem enyhén borostás arcán, meztelen hátán, melyet nem fedett a takaró. Nem bírtam megállni, puhán megérintettem széles vállát, majd lassan egyre lejjebb siklott az ujjam izmos lapockáján, szinte megcirógattam meleg bőrét.
- Hmm - motyogott, én pedig ijedten elkaptam kezem, amiért felébresztettem. Arcán hamisítatlan mosoly tűnt fel, de szeme csukva maradt. - Ez jól esett - hangja rekedt és álmos volt. Válasz helyett csak lehajoltam és apró csókot leheltem vállára. Ha sóhaja nem lett volna elég visszaigazolás, jól láthatóan megjelentek a kis libabőrök a hátán, mire felkuncogtam. Ő is érezhette, miért nevetek, így hát megrovón-vicceskedve megszólalt. - Ne nevess! - de szája még mindig mosolygott.
Kinyitotta a szemét, s csodálatos szürke szemeivel rám tekintve a hátára fordult. Kezét kihúzta a takaró alól, s derekamat megfogva közelebb húzott magához, s én újra szorosan feküdtem, mint előző éjjel, azzal a különbséggel, hogy most velem szemben helyezkedett el, nem mögöttem.
- Jó reggelt - suttogtam abbahagyva a nevetést.
- Jó reggelt - felelte ugyancsak suttogva, s nyakát előre nyújtva csókot nyomott számra. Ajkai édesek voltak, forróak, s éreztem, ahogy testem azonnal reagál és felpezsdül a vérem. Hirtelen húzódott el, hogy arcomra nézhessen. - Nagyon hiányoztál - lehelte.

Ezután olyan csókot váltottunk, hogy éreztük, a szívünk hirtelen egyszerre dobbant, és a külvilág eltűnt. Amikor úgy éreztük, tökéletesebb pillanat nem is létezhet, és amikor a szívünk csordultig lett örömmel, és szeretettel. Lehunytam a szemem, ahogy szája finoman, alig érintve simult az ajkaimra. Óvatos volt, csókja tapogatózó, bátortalan, várta válaszom, mintha csak ez lett volna az első alkalmunk együtt. Nem az volt, mégis úgy éreztem, úgy érezhettük mindketten, hogy az, hiszen már egyikünk sem megy sehova - ez az egy dolog volt, amiben száz százalékosan biztos voltam. Ez volt közös életünk első alkalma. 

Megfeszült minden izmom, ívbe hajlott a hátam, ahogy még közelebb akartam préselni magam hozzá, szám válaszolt az övének, nyelvem moccant, és nyomban rátalál Siriuséra. Lassan, élvezettel csókolt, mintha tényleg ez lett volna az első, számat ízlelte, ajkai mézédesnek tűntek, a vágy sóhaj formájában öltött testet, s a várakozás semmivé vált, már csak múlt volt, s mi egymáséi lehettünk...