Kötelék //BEFEJEZETT//

27/2. Fejezet: Egy fa tövében

Sziasztok! Meg is hoztam a 27. Fejezet második részét, amit leválasztottam ugye az előző résztől. Ez is hasonló hosszúságúra sikeredett. Remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást, és várom a kommenteket szeretettel :)

Love ya :*

- Gemma, gyere már, mennünk kell! - Lily könyörgése csak sokadik próbálkozására jutott el fülemig, s tudatomig, mikor ez viszont megtörtént, valami váratlan dologra lettem figyelmes. - Voldemort van itt, mozdulj már, gyere!
- Lily - suttogtam kétségbeesetten, miközben lassan ránéztem kiguvadt szemekkel. - Nem megy...
- Miért nem? - ugyan láttam a velem kiabáló Lilyn, hogy majd megeszi az ideg, düh, félelem és értetlenség, nem tudtam vele foglalkozni, mert megszólalt elmémben a vészjelző.
Nem feleltem, csak lenéztem a földre. Követte pillantásomat, s már ő is tudta, hogy mire gondolok.
- Bassza meg, Merlin égszínkék köpenyére! Pont most jön a gyerek?! - hüledezett barátnőm, és tudtam, hogy bármennyire csodálatos is a gyermekáldás, ennél nagyobb baj most nem is történhetne. Mivel a szülés beindult, ezért mint menekülő útvonalat, a hoppanálást is kizártuk, s nem maradt más lehetőség, mint a futás, amire alig mondhattam képesnek magam. Egyre jobban kétségbe estem, már a könnyeim is folytak, és a teljes összeomlás határán voltam, mikor Lily szájából elhangzott az egyetlen mondat, amire akkor szükségem volt. - Semmi baj, megoldjuk!

Mivel Voldemort könnyedén lépést tartott három ellenfelével, a házból falakon kívül alig maradt valami nem sokkal a Nagyúr érkezése után. Lily határozottan fordult a mögöttünk lévő fal felé, s egy erős varázslattal kirobbantotta, hogy menekülési útvonalat biztosítson nekünk. Csak ekkor ért el hozzám Sirius és James kiáltása, mellyel szinte ránk parancsoltak, hogy menjünk el innen.
- Lily! Nem hagyhatjuk itt őket! - torpantam meg, mikor már épp kiléptem volna én is a falon tátongó lyukon.
- Akkor most ide figyelj, Gemma - nézett rám szigorúan, s hadarni kezdett. - Hallottad, ők is azt mondták, hogy menjünk el innen, és ha ez nem lenne elég, éppen egy kislányt készülsz a világra hozni, miközben korunk legnagyobb sötét mágusa a nappalinkban készül megölni szeretteinket. Mégis mit gondolsz, megszületik a gyerek, és Voldemort megkereszteli, vagy mi? Ha eddig nem jutott volna el az agyadig, hadd világosítsalak fel róla, hogy ez a gyerek most az egyik legfontosabb! Én is szeretem a férjemet, és szívem szakad meg, amiért Jamest és a többieket itt kell hagynom, de Harry az első. Én tartozom felelősséggel az életéért, mert az én kisfiam. Szóval szedd össze magad, kérd Merlint, hogy segítse meg a fiúkat, és azonnal gyere velem!
Soha nem láttam még Lilyt ilyen keményen beszélni, de be kellett látnom, hogy igaza van. Vetettem még egy pillantást azokra, akiket hátra hagyunk, majd nagy levegőt véve kiléptem a fűbe. Hosszú, bokáig érő, lenge ruhát viseltem, s mivel cipőmet a bejáratnál levettem, meztelen talpam elsüllyedt a fűben. Mindketten mezítláb és alul öltözötten igyekeztünk át a kerten, ki az utcára. Amint kiértünk a fidelius bűbáj hatásköre alól, ami elrejtette a házat és a benne tartózkodókat, néma csend lett. Olyan csönd volt az utcán, mintha nem történne semmi, pedig pár méterrel arrébb négy férfi harcolt egymás ellen a legveszélyesebb varázslatokkal.
- Gyere - húzta kezemet Lily kitartóan, míg én fájdalmas összegörnyedések között botladoztam mögötte. Egyik kezében Harryt tartotta, másikkal engem rángatott, míg én szabad karommal hol hasamat öleltem, hol számat szorítottam, hogy ne üvöltsek fel fájdalmamban.
Talán nem volt olyan hosszú, de óráknak tűnt, mire elértük a faluhatárt, s nekem muszáj volt leülnöm egy fa tövébe, mert nem bírtam tovább. Lily kétségbeesetten nézett körbe, de közel, s távol egy lelket sem látott, így hozzám fordult.
- Elhoppanálok segítségért - lihegte, s szorosan magához húzta fiát.
- De... Harryvel mi lesz? Még egy tinédzser is nehezen bírja a társashoppanálást - nyögtem, miközben kezem a füvet és a földet markolta, mintha ezzel csökkenteni tudnám a fájdalmat.
- Te pedig éppen szülni készülsz, gondolod, vigyázni tudnál egy egy éves gyerekre? - nézett rám szigorúan, de válasz helyett csak egy fájdalmas kiáltás szakadt ki belőlem. - Én is így gondoltam. Inkább kockáztatom meg, hogy Harry lehány, minthogy itt baja essék. Sietek.
Amint eltűnt, rám telepedett a néma éjszaka. Ahogy lihegve ott gubbasztottam a fa alatt, hallottam a tücskök ciripelésé, s éreztem a körmeim alá kerülő homok hidegségét. Ha nem sajgott volna mindenem, talán még a mellbe vágó hideget is éreztem volna, de csak annyit érzékeltem belőle, hogy karom libabőrös lett.
Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el, de egyre gyakrabban éreztem, hogy legszívesebben most kiszedném valahogy azt a gyereket, mert elviselhetetlen a fájdalom, s eközben még Siriusért is imádkoztam Merlinhez. Egy idő után Lily visszatért, s vele együtt három, Szt. Mungó egyenruhás dolgozó is.
- Hölgyem, nyugodjon meg, minden rendben lesz - siettek hozzám azonnal.
- Meg tudja mondani a nevét? - kérdezte az egyik, de szinte nem is láttam őket, csak a fa lombkoronáját és réseken keresztül a csillagokat néztem fejemet a fatörzsnek döntve.
- Gemma - leheltem két fájdalmas kiáltás közepette.

Mikor véget ért a fájdalom és a szenvedés, nem csak az éjszaka miatt láttam csillagokat. Olyan fáradtnak éreztem magam, mint még soha, és legszívesebben elaludtam volna ott, a mező szélén, a fa tövében. S bár testem így cselekedett volna, félig lehunyt szempilláim alatt elmém igenis élénk volt. A karomban tartott kislány olyan csodálattal töltött el, mint még semmi, de közben nem tudtam nem Siriusra gondolni aggódva.
- Gemma - nézett rám az egyedül ott maradt orvos. - Hol lakik? Hazaviszem.
- Nem - leheltem fáradtan. - Vissza kell mennem...
- Hova?
- Pot... Potterékhez - feleltem nagy nehezen, s elkezdtem felállni. Legalábbis megpróbáltam, de a doktor és a lábaim remegése nem engedték.
- Most nyugton kell maradnia, nem állhat még fel. És legfőképpen haza kellene vinnem.
- Tudja - erőltettem magamra egy kínos mosolyt, de még ehhez is nagy erőfeszítésre volt szükségem. - A férjem és a legjobb barátaim... Lehet, hogy meghaltak - robbant ki belőlem egy kétségbeesett, hisztérikus kuncogás, de nyugtatásképpen magamhoz öleltem a kisbabát. - Szóval most nagyon nem a pihenésre van szükségem. Ha vajúdás közben sikerült kifutnom Lilyvel a faluból, akkor egy babával vissza is tudok menni.
- Ezt nem engedhetem - rázta a fejét a férfi.
- Dehogyisnem - egyre élénkebb lettem. Bár testemet még mindig mázsás súlyok húzták a föld felé, elmém egyre inkább tettre kész volt, s ez erőt adott fizikailag és mentálisan is. - Az én testem. Az én gyerekem. Szóval, ne is haragudjon, de én döntök - lihegtem, mert már az is megerőltetőnek tűnt, hogy felültem.
- Nem éri meg visszamenni, Gemma. Nem fog ott találni semmit.
Ez a hang nem az orvosé volt. A férfi mellett elnézve egy rég nem látott alakra lettem figyelmes, akitől a hang is jött. Ősz haja és szakálla hosszan lógott le ezüstös talárja mentén, félhold alakú szemüvege mögül, kék szemeivel megterhelt, de jóságos nagypapaként nézett le rám.
- Dumbledore professzor? - hunyorogtam, mire közelebb lépett.
- Üdvözlöm, Gemma - mosolygott szomorkásan, majd az orvosra nézett. - Nyugodtan elmehet, majd én hazaviszem.
A doktor biccentett, majd semmivé lett. Dumbledore közelebb lépett, s csak ekkor vettem észre, hogy valamit tart a karjában. Az alvó Harry volt az, mire elkapott a páni félelem, hogy miért nála van, s nem egyikünknél.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben még mindig kislányomat szorítottam, s figyeltem, ahogy az idős varázsló leül mellém a fűbe, s hátát a fatörzsnek támasztja.
- Lily riasztotta a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály szülészeit, s idehozta őket, majd hozzám jött el a Roxfortba. Mire odaértünk Godric Hollowba, a ház romokban állt. - nagy levegőt vett, s szomorúan rám nézett. - James Potter meghalt.
Legszívesebben felkiáltottam volna, s féktelen zokogásba kezdtem volna, de csak szám elé kaptam egyik kezemmel, hogy elfojtsam azt a fájdalmas nyüszögést, ami kitört belőlem. Megremegtem, ahogy végigsöpört a gondolat rajtam, hogy James nincs többé. Szemem könnyekben úszott, de még visszatartottam őket, mert valahogy sejtettem, lesz még rosszabb is. - Sirius Black és Remus Lupin fáradhatatlanul, és megjegyzem jogosan teljes dühvel párbajoztak Voldemorttal. Megérkeztünk, és a Voldemort felfigyelt ránk. Bár azonnal átkot küldtem rá, még volt ideje kimondani a halálos varázslatot, mellyel Harryt célozta meg. Lily elfordult, így őt találta el, nem Harryt. Mr. Black és Mr. Lupin tovább ostromolták, de úgy tűnt, mindhiába. Felvettem a harcot Voldemorttal, de a halálos átokkal ismét lesújtott. Ezúttal Harryt találta el, de Lily áldozata miatt visszapattant a varázslat, és... Voldemort egy lénye megsemmisült.
- Egy lénye? - leheltem, s minden erőmmel azon voltam, hogy ne gondoljak Lilyre vagy Jamesre.
- Úgy tűnt, meghalt, de én ezt nem hiszem...
- És Sirius? Meg Remus? - rohantam le azonnal következő kérdésemmel.
- Fogalmam sincs, merre lehetnek - ismerte be. - Mikor Voldemorttal párbajoztam, még ott voltak, de aztán nem figyeltem rájuk, s mikor véget ért az egész... Már nem voltak sehol. Sajnálom.