YOUTH |S.M. Befejezett

Pizza paradicsommal

- Én vagyok Shawn Mendes

- Ja persze - forgatom a szemem mire száraz nevetés hagyja el a száját.

- De tényleg én vagyok - jelenti ki. - Mit énekeljek?

- A Mercyt. Az a legjobb száma

- Számom. Az én számom - pontosít hitelesnek mutatva magát, majdnem el is hiszem. Majdnem...

- Na nem énekled el?

- De de - Megköszörüli a torkát és belekezd majd az első sor után abbahagyja. - Szomjas vagyok

- Szép kifogás - rázom a fejem.

- Akkor ne hidd el! - von vállat sértődötten.

Támad egy ötletem.
Előre homorítom a hátam amennyire csak tudom és az összekötött csuklómat néhány kudarc után sikerül előrehoznom a lábamon keresztül. Büszkeséggel tölt el Shawn klón elismerő pillantása, főleg, mert nem vagyok hajlékony. Utánam ő is megpróbálkozik vele, kevesebb sikerrel, mint én. Végre kvittek vagyunk. Shawn klón észre vette az ajtót, én előrehoztam a kezem.

Megfogom a palackot, csak van egy kis probléma. Üres.

- A vécében van csap - mormogja. Összekuporodva ül és a felhúzott lábai közé temeti az arcát, rám se néz. Nem baj. Idegesített az a bánatos tekintete. Zavarba ejtően ártatlan. Ártatlan. Nem lehet ártatlan különben nem lennénk itt.

- Tudom - hazudom, nehogy hülyének nézzen.
Lábbal kinyitom az ajtaját, s nagy nehezen elfordítom a csapot. Hideg víz fröccsen a kabátom ujjára, az ivás öröme viszont eltereli a figyelmem a sajnálkozásról.

Nem csavarom vissza rá a kupakot úgy megyek ki, foggal túl nehéz, és amúgy is gyanítom, hogy Shawn szívesen inna belőle.
Feltevésem beigazolódik mikor belépésemre felkapja rám a fejét és alig észrevehetően megnyalja telt alsó ajkát.

- Kérsz?

- Nekem nincs kezem hozzá

- De nekem van - vágok a szavába.

- Ó ez esetben köszönöm - néz rám hálásan.

Szembe állok vele és tartom a vizet miközben ő alulról mohón rátapad. Kellemetlen érzés fog el, hiszen ő már felnőtt, nem pedig egy csecsemő aki rászorul az anyja etetésére.

- Köszönöm... - mosolyodik el halványan az ivás végeztével. - Mi a neved?

- Celia - válaszolok. - Elhiszem, hogy te vagy Shawn Mendes

- Tényleg? Hogy, hogy? - vonja fel az egyik szemöldökét. Leülök vele szembe.

- A hangod. De a ruhád nem valami sztáros - mérem végig a mackónadrágba és bő pulcsiba bújtatott testét. Egyedül a fehér tornacipője lóg ki a sorból, a többi mind fekete. A mozdulataiból áradó tömény magabiztosságot, a látványos félelme ellenére meg sem említem az indokaim között. Egyértelmű.

- Futni indultam otthonról és... - akad el. - A te zsebeidet is kifosztották?
- Bólintok mire kicsúszik a száján egy két káromkodás. Szóval a bocsánaton és a köszönömön kívül a káromkodásra terjed a szókincse.

- Mi történt miután futni indultál?

- Futni mentem az erdőbe és üldözni kezdtek, a testőröm meg fogalmam sincs hova tűnt. Gondolom nem hagyhattak maguk után szemtanút, így vagy itt te is. Ennyi - foglalja össze röviden egyre savanyúbb arccal. Elkapom róla a fejem, még a végén átragad rám a hangulata. Erősnek kell maradnom amíg csak lehet.

- Kik ők? - kérdem.

- Nem tudom

- Nincs valami megszállott rajongód aki szokott követni?

- Hát van, de biztos nem csinálna ilyet - rázza a fejét. - Csak betörni próbált hozzám - motyogja magának alig hallhatóan.

- Ő az! Biztos ő az! - Az éles hangom visszacsapódik a falról, Shawn össze is rezzen rá. Sötét gombszemével rám pillant majd arca értetlen grimaszba fut.

- Nem. Az egyik rajongóm sem csinálna ilyet - Meglep a határozottsága, így ráhagyom a témát.

Csönd áll be közénk. Figyelemmel követem, ahogy hátra veti a fejét ezzel kisöpörve a homlokába lógó barna, sörényre emlékeztető tincseket. Az arca sápadt, csak a szeme alatt van két kis rózsaszínes folt. Az egész külseje, a tökéletes szimmetrikusságnak és a szabályosságnak a találkozása Ken Barbie babára emlékeztet. Kivéve a szeme. Az a többi mellett idétlenül felemás állású.

Hogy ne csak őt szuggeráljam folyamatosan, újból körbenézek, felfedezek a mennyezet egyik sarkában egy kamerát ami pont felé áll. Igazából azon lepődtem volna meg, ha nem figyelnek minket. Egyre csak Shawnon jár az eszem. Mi rosszat csinálhatott?

Később, nekem túl hamar megnyikordul az ajtó, ki is nyílik. Megpillantok két fekete sportcipőt a szintén fekete kövön, majd Shawn halálra rémült tekintetét miközben talpra rángatja az idegen. Nekiszegezi hátulról a pisztolyát, és egy mogorva menj már paranccsal kituszkolja. Shawn a csukódó ajtóból visszanézett, kettőjük közül ő volt az egyetlen aki észlelte a jelenlétem.

Elveszek a szívdobogásom hangjában. Az ép eszem amit eddig sikeresen tartalékoltam Shawn Mendessel együtt egyedül hagyott. Magamban már korántsem olyan egyszerű elbújnom a saját érzéseim elől, mint társaságban. Egyre jobban a bőrömbe ivódik a rettegés.

Talán én leszek a következő. Csak én lehetek a következő.

Megszámolom a padló hosszúkás, téglalap alakú köveit. Huszonhét. Megszámolom a rajtam lévő ruhadarabokat. Nyolc. Megszámolom a kabátom címkéjén a betűket. Hatszáznegyvenhat. Megszámolom a fogaimat. Harminckettő. Megszámolom hány szótag és hány betű Shawn és az én nevem összesen. Huszonkilenc. Megszámolnám a hajszálaimat, de az sajnos lehetetlen, így egyenlőre elfogy a számolni valóm.

Eszembe jutnak az osztálytársaim. Csoportosan sírtak örömükben amikor kijött Shawn nem tudom hányadik albuma és közösen utálják Hailey Baldwint. A lányok negyede. A fiúk buzizzák. Én semleges vagyok. Azok a lányok egészen biztosan sokkal szívesebben lennének a helyemben, még fizetnének is érte, mert teljesen sötétek.

~

Felgyorsul a szívverésem amikor egy idő után ismét kinyílik az ajtó és belép rajta Shawn. Az első ami megragadja a figyelmemet az a szabadon lógó kezei. Az arcán gyanús közömbösség, most először nem hasonlít egy bánatos kiskutyára. Akaratlanul megkönnyebbülök.

- Mi volt?

- Kaptam enni - ül le velem szembe. - Becsempésztem neked is. Bocs több nem fért be a zsebembe - vesz ki a pulcsijából egy szelet pizzát. Felém nyújtja a fecske, vagy szárnyas csónak tetoválásos kezével. Nem foglalkozom a rátapadt ruha szöszökkel, azonnal beleharapok és gyönyörködöm a szalámis ketchup ízében. Nagyon éhes vagyok.

- A paradicsomot leszedtem róla. Az egész teli volt azzal az undormánnyal

- Mi? Volt rajta paradicsom? Te komolyan leszedted róla a paradicsomot? - mondom teli szájjal. - Az a legfinomabb része

- Azt hittem nem szereted. Azt nem lehet szeretni - fintorog.

- Te nem vagy normális - ingatom a fejem mire vállat von. Amíg megeszem a pizzát a haját igazgatja, mintha ilyenkor számítana a kinézete. Rosszabb, mint egy lány.

Pár perc múlva arcon csap a felismerés, hogy talán megmérgeztek minket.