YOUTH |S.M. Befejezett

Jelek

A kellemes bizsergés a gyomromban egyre csak hatalmába veszi a többi testrészemet, s nem tudok mit kezdeni vele, mert még soha nem éreztem ehhez foghatót.
Talán az éhség, talán a hideg, vagy egyszerűen megőrültem, a fejem, mintha víz alatt lenne, képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
Shawn keze a hátamon simogatás szerű mozdulatokat végez, nyakunk az egymásé mellett, szerencsére csak fél fejjel vagyok alacsonyabb nála.

A mondhatni idilli pillanatot a sorozatos tüsszentése szakítja félbe, mire elengedem a kabát zsebembe nyúlva egy zsebkendőért, melyet oda adok neki. Otthon mindig megtöltöttem velük az összes zsebes ruhadarabomat, mert, ha nem nekem akkor másoknak van szüksége rá, mint jelenleg is. Életemben először örömet okoz, hogy adhatok belőle másnak, hogy segíthetek, igazából önzőségből, hiszen a saját közérzetem múlik az ő hangulatán. Meg persze ki tudja lesz-e még alkalmam erre a hétköznapi dologra, vagy éhen halunk itt, a semmi közepén.

- Szerintem megfáztam - mondja a férfi két orrfújás között. Kipirosodott orral, és a kapucnijától lelapult hajjal még kisfiúsabb, de bájosan, én bezzeg biztosan szörnyen nézek ki karikás szemmel, kócos hajjal. Még az enyhe, pár napos borosta sem rontja el az arca összképét. Olyan igazságtalanság!

- Ilyen éjszaka után biztos - adok igazat neki, miközben rájövök ez kicsit félre érthetően hangzott, Shawn viszont zavartalanul kér tőlem még egy zsepit. - Tovább kéne menjünk, különben ma is itt fogunk aludni!

Elindul a patak mentén gyorsan szedve a lábait, szaladhatok utána, pedig mások szerint mindenhova szinte rohanok olyan gyors vagyok.

- Sajnálom, hogy miattam belekeveredtél ebbe, de azért örülök is. Tudod egyedül megőrülnék, képtelen lennék végig csinálni, főleg így, pánikbetegként - vallja be.

Meglep. Hiába vagyunk elvileg teljesen őszinték egymással, eddig kevés dolgot árultunk el magunkról. Mintha minden nap újra kellene építeni a kapcsolatunkat. Ezzel csak én veszítek, ő nem, mert senkinek sem szoktam teljesen megnyílni legyen az a barát, vagy családtag. Inkább mondjanak rosszat a kissé mű személyiségemre, mint a valódira, az nem fáj, mert nem teljesen igaz, na meg sok mindenről fogalmuk sincsen. Megóvom magam.

Szeretnék őszintén válaszolni, ám nem tehetem a megbántása nélkül, az viszont túl nagy hazugság lenne, ha azt állítanám a megismerkedésünkért megérte az elrablásom. Idegesítenek az engem vizslató szemei, melyek jelenleg kivételesen éppen zöldnek tűnnek, és egyáltalán nem kivételesen ártatlannak.

- Mitől szoktál pánikrohamot kapni?

Hülye kérdésem hallatán szárazan felnevet mielőtt választ ad.

- A tömegtől általában, de erre nincs szabály. Bármitől előjöhet

- Szóval igazak a dolgok amiket kitettek instagramra a nevedben abban a besokalló szöveg szerűségben? Tényleg volt valami botrány, hogy nem hagytak ebédelni? Meg az is, hogy melegnek tartanak és nincs barátnőd?

A legutolsó mondatom csak úgy kicsúszik a számom a figyelmetlenségem miatt. Nem merek Shawnra nézni az egyhangú út helyett, annyira cikinek érzem mindkettőnk szemszögéből, hiszen mi közöm van a szerelmi életéhez vagy az identitásához? Semmi. Az ég világon semmi.

- Nos... igen, de nem vagyok meleg - szabadkozik kissé ideges hangnemben. Nem értem miért érzékeny neki ez a téma, ha állítása szerint a lányokhoz vonzódik.

- Én sem

- Akkor ezt megbeszéltük - jelenti ki. Hallom a mosolygását. Tetszik a hangja. Erőltetettség nélkül megmutatja az érzelmeit, nemhiába foglalkozik az énekléssel. Újabb teljesíthetetlen ígéret magamnak: amint valaha vége lesz ennek a rémálomnak megfogom hallgatni Shawn összes számát.- Szerinted nem furcsa? Biztos nem a rajongóm, különben nem ismerne ennyire félre, meg inkább a tinilányok vannak oda értem

- Milyen szerény - gúnyolódom.

- És még okos és jóképű is - nevet. - Csak vicceltem. De szerinted kétszínű, álszent féreg vagyok?

Nemet mutatva megrázom a fejem.

~

Az egész napos gyaloglás alatt amikor éppen nem beszélgetünk folyton azon a bizonyos bizsergő érzésen jár az eszem. Újra érezni szeretném, és ez nagyon megijeszt. Mérgezettnek érzem magam, a testem, az elmém, egy váz, egy hordozó, amiben megbúvik az ésszerű gondolkodás megölője. Attól félek a méreg neve szerelem, a nyálas könyvek alapján.
Teljesen tapasztalatlan vagyok szerelmi téren, konkrétan analfabéta, mivel a másokhoz fűző mély érzelmek nem nekem valóak, ám nyilvánvalóan lehetetlen teljesen rideg lennem az egyetlen emberrel szemben aki velem van egész nap, s aki ráadásul már-már illegálisan jól néz ki.

Akkor is képtelenség szerelembe esni körülbelül egy hét alatt!

Az éhségre fogom, azzal nyugtatom magam. A hátam közepére sem kívánom a szerelmet. Eddig is tökéletesen megvoltam nélküle. Miért változna?

Közben az őrlődésem tárgya, Shawn az egyik fáról leszedett három tobozzal zsonglőrködik folyamatosan, több órán keresztül, mert elmondása szerint ez megnyugtatja.

- Szerinted bántották a testőrömet? - kérdezi egyszer a szokásos bánatos tekintetével. Figyelem a saját reakciómat, hátha meg tudom állapítani a pontos érzelmeimet. Sajnálat, semmi több. Válaszommal áltatom őt, hamis reményekbe kergetem, mintha azt ígérném a testőre jól van és már beszámolt az igazságról a rendőröknek.

Az útra szegezem a tekintetem, ami viszont tényleg jó reményeket mutat. A patak egyre szélesedik, a fák ritkábbak, a fenyves különböző kopasz fákkal, bokrokkal keveredik. A levegő lehűlt, az ég közepesen sötét, csend van, az egyetlen hangforrás az a lépteinkkel keveredett hasunk korgása, ugyanis Shawn abbahagyta a zsonglőrködés.

A legközelebbi zaj forrást ő adja a megbotlásával. Pár másodpercig hevesen dobog a szívem, igyekszem lenyugodni. Tétovázok, hogy illemből odanyújtsam-e a kezem, de csak pazarolnám vele az energiámat, úgy sem vagyok elég erős, legfeljebb lerántana magához.

- Maradjunk itt ma este, túl sötét van már! - tanácsolom végül amíg talpra áll beletúrva a hajába.

- Igazad van.

A fejére húzza a kapucniját, és a tegnap estéhez hasonlóan leül a legközelebbi fa tövébe, a törzsének döntve hátát. Elegem van ennek az egész rémálomnak a monotonitásából, s nincs lehetőségem változtatni rajta. Lehet a legjobb megoldás az öngyilkosság lenne, viszont azzal Shawnnak ártanék, ezáltal a rajongóinak is. Persze nem ez tart vissza legfőképp, annyira azért nem érdekelnek a nyálat csorgató tinilányok.

Shawn rezzenéstelenül figyeli a szerencsétlen ácsorgásomat. Most az ölébe kellene ülnöm, mint tegnap?

- Mi az? Valami baj van? - vonja fel az egyik szemöldökét.

- Dehogy - motyogom. A hideg meggyőz, így lassan, bizonytalanul megindulok felé. - Nagyon fázol?

- Hát eléggé - válaszol, mire leguggolok vele egy szintbe és a nyaka köré kulcsolom a karom, kinyújtott lábát kihasználva az ölébe ülök vele szemben. Csodálkozó arccal figyel, megértem. Képtelen vagyok tartani a szemkontaktust, így a mellkasára döntöm a fejem. Átölel, már érzem a vacogását. Meg azt az átkozott bizsergető érzést.