YOUTH |S.M. Befejezett

Kilenc heg

A nevemen szólítanak. Homályos, egybefolyó alakok ragadtak ki az álmom világból, ami jobb, mint a valóság. Fülsértő hangjuk ellenére alig tudom kinyitni a szemem, hiszen nemrég sikerült elaludnom. Igazán pofátlanság, hogy még aludni sem hagynak, pont miután sikerült kizárnom az agyamból Shawn Mendes lélegzetvételeinek a számát.

Hozzám érnek, valaki az arcomba hajol. Utálom, ha nem tisztelik az aurámat. Nagy, barna szemek fogadnak tíz centivel feljebb.

- Mennünk kell! - mondja az arcomba. Egyedül a szája mozgása marad meg, ahogy azok a dús ajkak újra és újra szétnyílnak, egymáshoz préselődnek. Még is csak jobb látvány az ajtón túl várakozó két izomagy rusnya fejénél.

- Elengednek?

- Nem hiszem - Felém nyújtja a kezét.

- Még mindig össze van kötve az enyém - mutatom neki, mire szó nélkül megragadja a vállam és talpra állít, mintha a kislánya lennék, közben egyáltalán nem vagyok alacsony, alig fél fejnyi különbség van köztünk.

Az izom agyak életunt pillantásai alatt kilép a szobából, őt követve én is. Szinte lassított felvételben látom a fekete bakancsom találkozását a küszöbön túli, szabadságot jelentő kőlappal. Előttünk mutatja az utat az egyik izom agy, a másik mögénk áll, pisztollyal a kezében. Nyelek egy nagyot, elpazarolva a nyálam, pedig szomjúság fojtogatja a torkomat.
Kapkodom a tekintetem, hol Shawn tarkóját nézem, hol a ház tökéletesen tiszta, és üres berendezését, pontosabban a folyosóból szerte ágazó, csukott ajtókat. Lemegyünk a földszintre,  útközben végre kinézhetek az ablakon. Fenyők mindenhol, fölöttük szikrázó égbolttal. Sosem szerettem az éles napfényt , de hosszas, ablaktalan bezártság után jól esik a látványa. A családomra emlékeztet.

Egy nappali szerűségben állunk meg. Középen van egy szálloda stílusú asztal, körülötte bőr kanapéval, és fotelekkel.
Az egyikben a harmadik el rablónk mobilozik, amíg észre nem vesz. Shawn személyleírása teljesen passzol rá. A kék szem, fekete haj, őrültség... minden.

Felpattan, tesz felén egy lépést, gúnyos mosollyal a pofáján. Elfordítom a fejem Shawn tekintetét keresve, hiába. Le van hajtva a feje.

- Mi tartott eddig? Nem érek rá örökké - Mielőtt válaszolhatna az egyik izomagy, a hármas számú el rablónk leinti. - Foglalj helyet! - mondja egyértelműen Shawnnak. Engem szerencsére eddig levegőnek néz. - Vagy még se, állva kell csinálnod!

Shawn szája megremeg, végre nem a földet pásztázza. Fájdalmat tükröző arcára ráesik a beáramló fény, így a sápadtabbnál is sápadtabbnak látszik. Egy fehér gipsz szoborra hasonlítana, ha nem mozgatná a kezét miközben a háta mögött tartja. A pulcsija ujját húzogatja, én mozdulni sem merek, hátha láthatatlan maradok.

A fecskés kezébe veszi az asztalon árválkodó bicskát, pár lassú lépéssel elhátrál a fal felé. A szekrényen elhelyezkedik egy kamera, pont felénk fordítva.

- Rajta kell megtenned! - mutat rám a hármas számú el rablónk. Kérdezősködni sincs időm, Shawn megelőz.

- Nem!

Meglöknek hátulról, értem a célzást, mellé állok liftező gyomorral és sok sok kérdőjellel a fejemben, míg az egyik izom agy meglengeti a kezében a pisztolyát.

- Ugye nem akarod, hogy a családodnak baja essen? - A hármas számú még szélesebbre húzza a vigyorát. Egy röpke pillantást vet a karórájája, eddigi pár perces ismeretségünk alatt sokadjára.

Shawn óvatosan felém hajtja a fejét, mintha tőlem várná a saját reakcióját.

- Tedd meg! - mondom neki, bár fogalmam sincs miről van szó. A pisztoly aggasztó csillogása a fényben elég okot ad beleegyezni bármibe is.