✔ »Hogyan szelidíts farkast?« [JiKook ff]

八

!EBBEN A PILLANATBAN LETT KÉSZ! FRISS ÉS ROPOGÓS, NINCS ÁTOLVASVA!

-Egész jó fej a bátyád – mondta, miközben beléptünk a házba. Cipőinket és kabátjainkat levettük, majd a konyhába indultunk.
-Azt mondod? – horkantottam fel.
-Azt – vonta meg vállát. – Haragszol rá valamiért? – kérdezte, miközben leült a bárszékre a magas konyhapult előtt helyezkedett el.
-Nem haragszom – léptem a szekrényhez és kivettem két poharat.
-Akkor? Olyan bunkó voltál vele... - motyogta.
-Az neked legyen mindegy – tettem le elé a már teli poharat.
-Ne csináld már ezt!
-Mit? – néztem rá.
-Tudom mi vagy valójába-
-Ez nem jogosít fel arra, hogy beszéljek neked a családomról – vágtam szavába, hangomat picit megemelve. Arca ijedtséget sugárzott, majd fejét lehajtotta, poharát letette és kezeit ölébe rakta majd ujjait kezdte piszkálni. Élesen szívtam be a levegőt és úgy is fújtam ki. Kezemmel homlokomat kezdtem masszírozni, miközben szememet lehunytam. Poharamat én is letettem és a pultra támaszkodtam, a néma Törpét nézve. Sóhajtottam egyet és a bútortól ellépve indultam meg társam mögé. Fejét továbbra sem volt képes felemelni így meg sem mozdult egészen addig, míg meg nem érezte karjaimat, melyek teste köré fonódtak. Enyhén megrezzent érintésemre, de továbbra sem reagált különösebben. Fejemet vállára hajtottam, merev testét öleltem továbbra is, s hallgattam egyre szaporább légzését. – Amikor kicsi voltam, a szüleim... - kezdtem bele, de hamar meg is álltam – nos mindig a bátyámhoz hasonlítottak. Főleg apám. Folyamatosan azzal cseszegetett, hogy Hyun így, Hyun úgy. Inkább a faterommal van bajom, mint ahogy már észrevehetted. A bátyám csak egy, egyfajta áldozata a dolgoknak. Mikor apám nagyon mérges volt rám, gyakran megesett, hogy kezet emelt rám, általában a bátyám vigasztalt meg, anyámmal karöltve. Aznap is... – halkultam el és elég bátortalanul, de folytattam. – Mikor apám elhatározta, hogy márpedig én vele fogok menni, volt egy kisebb vitánk, amiből, mint már észrevehetted én kerültem, ki mint vesztes – az emlékek hatására karomat kissé erősebben szorítottam Jimin teste köré, s fejemet jobban nyakába temettem. – A többit pedig már tudod – engedtem és elléptem tőle, majd indultam vissza az eredeti helyemre.
-Sajnálom – motyogta. – Köszönöm, hogy elmondtad – folytatta, de továbbra sem nézett rám.
-Mindegy. Az már a múlt, ahogy ez is a múlt részévé fog válni – vontam meg vállaim. – Maradsz vacsorára, Törpe? – néztem rá, mire fejét nagy sebességgel kapta fel és heves bólogatásba kezdett, vigyorral az arcán.
-Mire gondoltál? – tette fel kérdését, mikor már el is indultam kipakolni a kellő dolgokat.
-Kimbap? – kérdeztem vissza.
-Azért mert egyszerű vagy, mert ténylegesen azt szeretnéd? – nevetett fel.
-Egy kicsit mindkettő – néztem rá és megvontam vállam.
-Hihetetlen vagy – nevetett tovább.

---

-Mit csinálsz? – kérdeztem tőle mikor épp a mellékhelyiségből visszaérve megpillantottam a pulton ülő Jimint, aki épp a ragacsos rizst próbálta lehámozni a kezeiről.
-Harcolok, ne szólj bele! – válaszolt persze, túljátszva az egészet.
-Veszem észre – vontam össze szemöldökeim, mikor már előtte álltam.
-Ne csak bámulj! Segíts – nézett rám.
-Ch... Miféle segítségkérés ez? – forgattam meg szemem. Arcán huncut vigyor jelent meg, ami jól tudtam mit jelent, így bármilyen cselekvésbe meggátolva léptem hozzá és fogta be száját. – Nehogy elkezdj kiabálni, mer' tényleg átjönnek a szomszédok! – figyelmeztettem, elengedtem, majd kezembe vettem egy papírtörlőt.
-Hyung! – szólított meg. Reagálni nem volt időm, már arcomon tudhattam a langyos és ragadós rizst.
-Te kis – tátottam el számat, és a Törpe csak tovább nevetett. A fazékba nyúlva - ahol az „utánpótlás" volt - szedtem egy kis anyagot kezemre, majd az előbbi gesztust viszonoztam. Tenyereimen szétoszlatva az anyagot, tettem kezem Jimin arcára, majd szépen le is húztam azokat, nagy mennyiségű rizst hagyva pofiján.
-Mi? Ez csalás – nevetett tovább. Arcomat újra taperolni kezdte az ételnek szánt rizzsel, amit én hagytam is neki. Hozzá hasonlóan cselekedtem, kivételesen mosollyal az arcomon, amin Ő látszólag ledöbbent. – Te tudsz mosolyogni? Vááóóó – kacagott fel.
-Jaj, de kis vicces itt valaki – vettem szarkasztikusra a figurát.
-Tudom szokták mondani – kezdte leszedni arcáról a rizst és majd lassan megette azt.
-Húú de szerény valaki – forgattam meg szemem.
-Okos, szép, szerény, már elnézést – nevetett fel, nyilván nem gondolta teljesen komolyan, de engem ez további mosolygásra késztetett.
-Na jól van, mister szerény, add a kezed – ragadtam meg egy konyhai törlőkendőt és kacsóiért nyúltam, amin még elég sok rizs darabka díszelgett. Egy pillanatra még arcához is nyúltam kendőmmel, hogy megtisztítsam, s szinte azonnal vissza is tértem kezeihez. Egyikőnk sem szólt semmit, de nem is éreztük kínosnak a csöndet. Felpillantottam újra Jimin arcára, de Ő nem nézett rám, csak ködös tekintettel és pirosas arccal bámulta kezeinket. A kendőt letettem kezemből és a Törpe állát megfogva, bírtam rá, hogy nézzen a szemembe. Meg is tette azt, amit szavak nélkül kértem tőle, de tekintete hamar áttévedt számra, majd vissza. Én is duzzadt ajkaira vezettem tekintetem, melyek enyhén elnyíltak egymástól, és olyan puhának tűntek. Míg én számat megnyaltam, Ő alsó ajkát beharapta, mire egymás tetteitől sóhajtottunk szinte egyszerre. Éreztem a már majdhogynem forró leheletét ajkaimon és újra szemeibe néztem. Mintha egyszerre csapott volna belénk a villám, úgy hajoltunk rá egymás ajkaira. Kicsit sem finomkodva faltuk egymást, miközben Ő görcsösen kezdett kapaszkodni a nyakamba, úgy, hogy a lehető legközelebb legyünk egymáshoz, már ha ez lehetséges. Én kezeimmel végigsimítottam oldalán, egészen fenekéig, melybe belemarkolva – melyet egy apróbb nyögéssel díjazott -, húztam ki egy kicsit a pultszéléhez, s mikor már ezt végrehajtottam sem engedtem el. Még csak engedélyre sem volt szükségem, hogy nyelvem átvezethessem szájába és övét megkeresve kezdjem Őt megízlelni. Mikor ez megtörtént egyszerre sóhajtottunk bele a csókba. Nem kíméltük a másikat, szinte marcangoltuk egymás ajkait.
-Mh... Hyungh – szakadt el tőlem, csupán annyira, hogy beszélni tudjon.
-Egyszer hívhatnál a nevemen – mosolyodtam el kicsit, homlokunkat összedöntve.
-Jungkookh – tett is eleget kérésemnek, kicsit lihegve. – Mih lesz a vacsorávhal?
-Az még várhat. Előbb téged akarlak felfalni – néztem szemébe. Majd hamar nyakára hajoltam és puszikkal kezdtem azt behinteni.
-Ah... Azt hittem nem érzhel irántam semmith. Ahh – bele-bele nyögött mondandójába, csókjaim hatására. Bár mikor ezt sikeresen végigmondta bele is haraptam puha bőrébe.
-Óó, érzek én sok mindent. Te nem? – húztam ágyékát az enyémhez olyan szorosan, ahogy az csak lehetséges. Kétségkívül tetszett a fennálló helyzet mindkettőnknek, így az Ő kérdését mellőzve kezdtem bele egy újabb csókcsatába, s Őt megemelve indultam a nappaliba. Ijedten kapaszkodott ismét nyakamba karjaival és derekamba lábaival szorosan, de ajkaimtól egy pillanatra sem volt képes elszakadni. Nem tellett sok időbe, míg elértünk a társalgóban elhelyezkedő kanapéhoz, minek hátat fordítva huppantam le. Jimin kihúzta lábait mögülem és az enyém mellé helyezte őket behajlítva. – Jimin... - váltam ki csókunkból ezúttal én. Kénytelen voltam ugyanis egyre jobb nyomta magát hozzám, délebbi tájakon.
-Khérlek – ringatózott tovább az ölemben, ami elég kellemes volt. – Te mondthad... Ahh... Kérleh- nem hagytam, hogy végig mondja, ajkaira tapadtam majd elkezdtem kigombolni a nadrágját. Mikor alsóján keresztül kemény tagjára simítottam az eddigieknél magasabb hangon nyögött fel, s bár remegő kezekkel, de Ő is elkezdte kigombolni a nadrágomat. Míg én halkan és inkább morgásokra emlékeztető hangokat adtam ki, addig Ő egy az enyémnél jóval, magasabb hangszínnel tudatta velem mennyire jó érzés az, amit mi csinálunk. Megunva, hogy a nyakánál többet nem érinthetek puha bőréből, kezdtem lehámozni róla pulcsiját és pólóját, amiben készségesen segített is. Elégedett mosoly jelent meg arcomon, mikor megpillantottam az immár félmeztelen Jimint, amit Ő paradicsom piros arccal díjazott. Kulcscsontjára hajolva kezdtem azt kényeztetni, néha meg-megharapva vagy szívva ott a bőrt. Fejét felemelve és szemeit lehunyva nyögdécselt továbbra is egy percre sem engedve el, a még alsógatyámban megbújó immáron kőkemény férfiasságomat. Kulcscsontjáról áttértem mellbimbójára, mire kényeztetésemet abbahagyta a kellemes érzésre. Végignyaltam kemény bimbóján, miközben másikat ujjaimmal „gyűrögettem". Mikor végeztem még egy utolsót nyalintottam kövecskéjén, majd az előbbieket megismételtem a másikon. Minden nyögése, sóhaja zene volt füleimnek, így jó pár perc elteltével, végignyalintottam nyakán, majd oldalán végig simítva kezdtem egyre lejjebb haladni kezeimmel, sok idő után újra alsóján kötött ki kezem. Az anyagon keresztül kezdtem kényeztetni, de Ő kezemre fogva állított meg, mire kérdőn néztem fel rá. Ködös tekintettel nézett rám egy vörös arc kíséretében, s nagyot nyelve indította meg kezét az én ágyékomhoz. Kacsója borzasztóan remegett, ami egy újabb mosolyra késztetett engem. Apró kezével lassan simított végig rajtam, éppen hogy csak hozzám érve. Ezt megelégelve mozdítottam kicsit csípőmet, hogy minél jobban érezhessem Őt. Először meglepődött, de hamar egy kis bátorságot gyűjtve fogta meg tagomat valamivel határozottabban. Megunva, hogy tétlenkedek ragadtam meg határozottan férfiasságát, mire egy nem éppen férfias nyögést hallatott.
-Jungh... - nem tudta befejezni ugyanis kezemet hamar alsójába dugtam, hogy rendesen érezhessem.
-Jiminie – adtam neki egy új becenevet, majd az Ő kezét saját nadrágomba helyeztem és az érzést pedig egy elégedett sóhajjal díjaztam. Fejét vállamra döntötte és úgy nyögdécselt továbbra is, amíg én is hátra döntöttem enyémet és lehuny szemekkel élveztem tovább keze munkáját.