✔ »Hogyan szelidíts farkast?« [JiKook ff]

十

Nyuszi Hyung: Törpe...
Miért hibáztatod magad?
Ne csináld ezt!
Ne hibáztasd magad semmiért se! Jacksonnak semmi köze hozzánk...
A múlttal pedig ne törődj!
Jimin
Egyszer az életben, figyelhetnél rám...

Erre a beszélgetésre nem tudsz válaszolni.

Telefonomat az ágyra dobva sóhajtottam idegesen. Nem hiszem el... Jimin kirohanása felesleges volt. Az, hogy vele ez történt és fájt neki, az a múlt. Jacksonnak semmi köze hozzánk, és Ő is nagyfiú már, egy idő után túllép majd ezen. Hajnali fél egy van, és holnap iskola, nekem pedig nem jön álom a szememre. Úgy ahogy voltam, ruhástól dőltem el ágyamon és szememet lehunyva próbáltam aludni.

Reggel nyúzottan keltem, szinte alig aludtam. Mivel mindenhez lusta voltam ezért csak átöltöztem, raktam el pénzt és egyéb dolgokat majd indultam is. Lépcsőn le, ajtót kinyit majd becsuk, s bezár. Kicseszett hideg van, de nem érdekel, nem tud most foglalkoztatni, ahogy nagyon más sem. Bár nem szokásom, táskámból előhalásztam e-cigim – melyet még régen kaptam egy haveromtól – és azt beizzítva kezdtem is annak használatába. A gombot lenyomva, kezdtem beszívni a mentolos aromájú füstöt, majd néhány másodpercig tüdőmben tartottam, végül pedig kifújtam. A füst azonnal eggyé vált a fehér, sűrű köddel, mintha mindig is egyek lettek volna.

---

-Most, hogy mindenki itt van, szeretném is kezdeni az órát. Van néhány dolog, amiről beszélnünk kell – ült le az ofőnk, a tanári asztal mögé. – Mint, ahogy azt ti is tudjátok, minden 12.-es osztálynak az adott tanév decemberében, előadást kell tartania. Zenés, táncos előadásról van szó. Ha jól tudom, van köztetek néhány diák, aki remekül ért a tánchoz, az énekléshez, esetleg remekül játszik egy hangszeren. Erre az egészre van 3 hetünk, titeket ismerve pedig ez elég is lesz – mosolygott lágyan a tanárnő. Mondandójára reagálva mindenki bólogatni kezdett. Most bezzeg van együtt értés. – Nos, akkor szükségem lenne néhány vezetőre! – nézett körbe az osztályon. – Chunhye, Jungkook, Jiyong! Chunhye, te vezeted a táncosokat, Jungkook, te az énekeseket, Jiyong, te a hangszeres társaidat segíted. Nektek, hármatoknak, lesz egy-egy külön feladata is! – jelentette ki. – Szólóznotok is kell majd – vigyorodott el.
-Rendben – feleltük egyszerre.
-Oké. Most pedig, kézfeltéttel jelezzétek, hol szeretnétek lenni! – a szavazás meg is történt. Mivel elég sokan vagyunk az osztályban, ezért nem volt olyan, hogy valahol kevesen lennének. Chunhyenél, 15-en, Jiyongnál 10-en, nálam 13-an. Bár a 13 énekes kissé soknak hangzik, annyira nem az, hiszen Ők inkább csak kórusként lesznek jelen. Lassan felirkáltuk a neveket, ami elég sok időt vett el, mert folyton közbedumált valaki. – Jól van, óra után megkérdezem a többi osztályt, hogy Ők hogyan osztották be a diákokat, most pedig szabad foglalkozás!

Mivel nekem is vannak szükségleteim, kikéredzkedtem, majd indultam is a mosdóba. A folyosón csend uralkodott, néhány teremből kilehetett hallani, hol a diákok zsibongását, hol pedig a tanárok mondandóját. Egyetlen viszonylag tiszta zaj az a mosdó ajtó záródása volt, vagyis más is kijött. Mivel elég „szerencsés" vagyok mostanában, már egyből gondolkodni kezdtem azon, hogy vajon Ő jött-e ki. Bakancsom kopogását lehetett hallani az egész folyosón. Az ajtó előttem nyitódott ki, azon pedig egy „meglepetés" ember lépett ki.
-Te? Miért nem jöttél be a terembe? – néztem rá furcsállva, hiszen nem volt ott ahol az osztály.
-Volt egy kis dolgom suli előtt – mosolygott szelíden.
-Oh, értem. Sor került az előadás beosztására, tudod már, hogy melyik csapatba mész?
-Tudok játszani hangszeren, esetleg énekelni? – nevetett fel.
-Ahj, igaz – feleltem kifejezéstelen arccal.
-Kook? – nézett rám aggódva.
-Hm?
-Fáradt vagy?
-Én? Soha – ásítottam a végére.
-Miért nem aludtál? Jimin fenntartott vagy, mi? – nevezett halkan.
-Beletrafáltál – feleltem komoran.
-Oh, sajnálom. Rosszat mondtam? – aggódott.
-Kicsit. De mindegy. Nem tudhattad – ráztam fejem. Fülünket apró lépések zaja csapta meg. A mondhatni emlegetett szamár közeledett felénk, s ahogy meglátott minket, tekintetét a padlónak szentelte, majd bement a mellékhelyiség ajtaján.
-Fasírtban vagytok, igaz? – sóhajtott.
-Igen...
-Miért? Ha szabad kérdeznem! – emelte fel kezeit védekezően.
-Ahj, ez bonyolult – sóhajtottam idegesen.
-Értem...
-Majd egyszer elmondom, rendben? – néztem rá, picit biztatóan.
-Ahogy érzed – mosolygott újra. – Most viszont megyek, még beszélnem kell az ofővel, a csapatbeosztásról. Szia – indult meg és intett egyet. Nem köszöntem vissza neki, csak beléptem az ajtón. A Törpe a csap előtt állt, és bámult a tükörbe, arca fehér volt, telt ajkai sebesek, szemei enyhén pirosak. Nem foglalkozva vele léptem be az egyik fülkébe és kezdtem neki dolgomnak. Se perc alatt végeztem, majd indultam is a csapokhoz, hogy kezem megmossam. Mikor kiléptem a fülkéből, Jimin épp az arcát mosta a fagyos vízzel. Arcát meg nem törölve bámult a lefolyóba szótlanul, nem tudtam, hogy most sír is vagy csak a víz csepeg arcáról. Valószínűleg mind a kettő.
-Jimin – szólítottam meg hirtelen, mire megrezzent mély orgánumú hangomtól. Nem felelt. Továbbra sem nézett rám. – Miért vagy ilyen? – kérdeztem. Újfent nem reagált. – Legalább válaszolnál Törpe – motyogtam idegesen.
-Már elmondtam – felelte halkan.
-Elmondanád még egyszer? – kérdeztem szarkasztikusan.
-Nem vagy vicces.
-Nem is viccelek. Miért haragszol rám, hm?
-Nem konkrétan rád, de mindegy.
-Akkor?
-El-mond-tam – tagolta nekem.
-Befejeznéd? – rivalltam rá?
-Mit? – nézett rám mérgesen.
-A semmiért vagy rám kiakadva. Mégis mi a faszomat csináltam? – emeltem meg hangom.
-Már mondtam, hogy te semmit! – kiabált Ő is, majd elkezdett az ajtó fele menni.
-Nem mész innen sehova! – ragadtam meg és visszarángattam, majd a falhoz nyomtam. – Mondj egy ésszerű okot, amiért ilyen vagy!
-Fejezd ezt be! Engedj el – kiabált.
-Nem, amíg nem felelsz az előbb feltett kérdésemre! – makacskodtam.
-Mondtam már! Nem akarom, hogy Jackson szenvedjen – motyogta az elején még idegesen, aztán, már csak halkan. – Ennyi.
-Mer' úgy jobb, hogy ez van? – kerestem tekintetét, de nem nézett rám. – Jobb, hogy már hárman is szenvedünk, hm? – hangom keserűségtől csengett. Nem válaszolt csak picit megrázta fejét. – Hát akkor? Most az egyszer lehetnél önző – mintha villámcsapás érte volna, úgy lökött el hirtelen magától.
-Nem akarok önző lenni... Mint te! – nézett rám dühtől fűtve.
-Az önzőség, hogy veled akarok lenni? – hitetlenkedtem. – Nem értelek! A kávézóban még az volt a baj, hogy a csaj rám mozdult, most meg az a baj, hogy veled akarok lenni?! Döntsd már el végre, mi a faszt akarsz! Olyan vagy ilyenkor, mint egy menstruáló nő, semmi se jó neked, vagy mi van?! – arcára meglepődöttség ült ki, de a düh újra átvette helyét.
-Döntöttem – felelte mélyen szemembe nézve. – Nem akarlak többet a közelemben tudni.
-Igen? – nevettem fel szarkasztikusan, de a mellkasom hihetetlen mód kezdett fájni szavaitól. – Majd meglátjuk, meddig tudod magad megvédeni nélkülem.
-Bármeddig – felelte flegmán, majd kiment.
-Majd azt meglátjuk – motyogtam magam elé.