✔ »Hogyan szelidíts farkast?« [JiKook ff]

十七

Kivételesen nem egy hónap után érkeztem az új résszel, jej :D Nagyon remélem, hogy tetszeni fog!

Alig pár perc múlva már az utcájukba is voltunk, viszont Jimin megkért, hogy ne menjek vele tovább, mert nem akar bajt Junseoval - ha netán már ott lenne náluk. Nem nagyon örültem ennek, hisz - akármennyire is vagyunk közel -, sötét is van és az utca sem a legrövidebb.

- Vannak méretkülönbségek kettőnk közt, de ha kell, meg tudom védeni magam - vonta össze szemöldökeit.
- Dehogy tudod - nevettem fel.
- Nem vagy vicces - grimaszolt.
- Nem is viccnek szántam.
- Jó ezt megjegyeztem - indult el.
- Jimin - sóhajtottam és még mielőtt előbb messzire mehetett volna elkaptam a karját. Vállánál fogva megfordítottam, majd kezeimet felkarjaira helyeztem, s kicsit lehajoltam, hogy ne kelljen annyira lefele néznem, neki pedig felfele. - Nem úgy gondoltam.
- Miért kételkedsz bennem? - kérdezte dünnyögve, de arcán tisztán láttam, hogy mérges rám. - Tényleg tudok magamra vigyázni! Az, hogy én nem tudok mindenféle állattá átváltozni, nem vagyok kigyúrva meg ilyenek, attól még nem vagyok életképtelen.
- Nem mondtam, hogy az lennél - próbáltam felvenni a szemkontaktust de, Ő nem volt hajlandó rá. - Ne haragudj rám, jó? - kezdtem simogatni a karjait. - Tudsz magadra vigyázni.
- Azzal, hogy azt mondod, amit hallani akarok, csak tovább rontasz a helyzeteden - forgatta meg szemeit.
- Sajnálom, én csak... - hallgattam el - Féltelek, oké? Most jött csak rendbe minden, félek, hogy azonnal elvesznek tőlem - vallottam be. Mikor ezeket kimondtam, vonásai meglágyultak és végre a szemembe nézett.
- Nem fognak elvenni tőled - mosolyodott el lágyan. - Nem hagyom magam - nevetett fel. - Egyébként pedig részben - emelte ki, mire kénytelen voltam elmosolyodni - igazad van. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy például leüssek másokat - kuncogott -, viszont gyorsan futok! - emelte fel mutatóujját és diadalittas mosolyt villantott.
- Milyen kis pozitív lettél, így hirtelen - kuncogtam én is.
- Erőt gyűjtök - utalt ezzel Junseora és megvonta vállait.
- Akkor adok egy kis plusz erőt - vezettem le kezeimet derekára és közelebb húztam magamhoz, hogy aztán ajkaira hajolhassak. Csókunkba belemosolygott, s nyakamba karolva, párnáit szétnyitva hagyta, hogy elmélyítsem azt. Nem tétovázva vezettem át nyelvem szájába, hogy izmos szervemmel megsimíthassam az övét. Elégedetten sóhajtottunk fel, mikor ízlelőink találkoztak, s szorításunkon erősítve próbáltunk közelebb kerülni egymáshoz - bár ez már fizikailag lehetetlen. Elég hideg van már, így ez a forró csók nagyon jól esik, mind a kettőnknek. Ahogy Jimin apró is kissé hideg ujjai nyakam fedetlen részéhez érnek, ez a fajta libabőr is végig fut rajtam, a másik fajta mindig jelen van, ha Jimin a közelemben van. Lágy csókunkból idővel kissé vadabb lett, mikor már egymás ajkát harapdáljuk, s néha fogaink is összekoccannak. Néhány perc múlva kénytelenül válunk el ugyan is a hideg és az idő is szorít minket.

- Mennem kellh - szólalt meg mikor éppen csak elváltunk.
- Menj csak - nyomtam egy utolsó csókot ajkaira, és elengedtem. - Vigyázz magadra - küldtem felé bíztató mosolyt.
- Vigyázok - sóhajtott egy hitetlen fejrázással karöltve, de láttam az apró mosolyt arcán. - Na megyek - indult el. - Szia Jungoo - húzta pimasz vigyorra ajkait, majd megfordult és útnak eredt.
- Törpe - szólaltam megváratlanul. - Jövő héten randizunk - mosolyodtam el. - Úgy legyen szabad a hétvégéd - arca először meglepődöttséget sugárzott, de hamar átváltott egy örömmel teli mosolyra. Bólintott egyet majd boldogan ugrándozva ment haza.

---

- Légyszi!
- Nem.
- Légyszi!
- Nem.
- Hyuuung - lóbálta meg összefogott kezeinket is hisztije miatt.
- Nem mondom el - tartottam magam.
- De tudnom kell! - rángatta meg karomat.
- Egy hetet csak kibírsz - sóhajtottam.
- Egy hét és egy nap - „javított" ki. - De, ha nem mondasz semmit, akkor hogyan készüljek?
- Neked mi készülni valód van rá? - ráncoltam szemöldökeim.
- Tudod ruha meg ilyenek - forgatta meg szemeit. - Légyszi - kezdett rá újra.
- Majd jövő héten elmondom.
- De akkor nem lesz időm kitalálni, mit vegyek fel - rángatta meg karomat és toporzékolni kezdett.
- Most úgy mondanék valamit, hogy kikre is hasonlítasz ilyenkor, de megint mérges leszel - tartottam magam, de szám sarkában ott lapult egy apró mosoly.
- Hé! - szólt rám és séta közben ugrándozni kezdett, nem tudom, hogy mérgében-e vagy csak úgy, de volt egy érdekes megérzésem ezzel kapcsolatba, melyet meg is osztottam vele.
- Ne ugrálj, el fogsz csúszni - figyelmeztettem, de csak tovább ugrándozott. - Ha elesel, számíts rá, hogy ki foglak röhögni.
- Nem fogok elesni.
- Azt vágod, hogy csupa jég a járda, ugye?
- Mennyi az esélye, hogy elcsúszok?
- Sok? - feleltem ami inkább hangzott kérdésnek. Ahogy kimondtam, a következő ugrásának végén mikor éppen leérkeztek lábai, azok ki is csúsztak alóla, s nem fogok gyorsan hóna alá, még jól fenékre is huppant volna. - Szerencséd van - húztam fel.
- Meg se szólalj - motyogta.
- Gyere Ugri-Bugri - fogtam meg ismét apró kezét.
- Ne hívj így - csapott vállamra.
- Talán hagynom kellett volna, hogy eless - sóhajtottam. - De akkor fájna a feneked.
- Kösz, hogy gondolsz rám - nevetett fel.
- Fog még később fájni ne aggódj - hajoltam füléhez. - De az csak az öröm után jó - csaptam fenekére.
- De jó - motyogta piros arccal.